Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1943-10-24 / 43. szám

1943.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

223.

esetén az egyház az államnak is adószedője. Házi adókezelés esetén mit fizessen ki előbb az egyház? Alkalmazottai és munkásai díjait-e, melyek azok megélhetését szolgálják, az intézmények dologi kiadási ésanyagszámláit-e, mikre múlhatatlanul szüksége van, vagy pedig az állami és egyéb adóterheit-e, melyeket viselnie kell ugyan, de ha ezit a kötelezettségét teljesíti elsősorban, akkor hátha nem marad elegendő az élet és munka folytatásához szükségesek idejében történő kifizetésére.

A házilag kezelt adók fizetése legtöbb helyen a cséplés utáni hetekre esik. Most is így van, mikor az E. T. szerint fél évenként előre esedékesek az egyházi és iskolai adók. Együttes kezelés esetén a negyedévenként befizetett adókból állami adófizetési kötelezettségének is idejében tudna eleget tenni az egyházközség. A tapasztalat azt mutatja, hogy együttes kezelésben nagyobb százalékban folyik be az egyházi adó, mint házi kezelésben. A pénzügyminiszter úr álláspontja pedig — minden ölyirányú jószándéka mellett, hogy az egyházak hívei a magas százalékú adóktól kíméltesse.nek nek — a valóságban nem jelent kíméletet, mert a szükséges összegű adókat az egyház minden esetben kénytelen előírni és beszedni, vagy végrehajtatni.

Egyházkerületi közgyűlésünk — az előadói javaslattal egyezően — kifejezésre juttatta azt a felfogását, hogy bár az egyházra nézve nem kedvező is a pénzügyminiszter úrnak e kérdésben tanúsított magatartása, az mégsem jelenti az E. T. I. te. 4. és 5. §-aiban biztosított állami segédkezés (jus advocatiae) megtagadását. De ennek ia segédkezésnek igénylése azokban az egyházközségekben, melyek a miniszteri rendelet értelmében az egyházi adókat nem adhatták együttes kezelésbe, csak a házi kezelésben be nem folyt egyházi adók végrehajtására szorítkozhatik. Az államsegédkezésnek ez a módja kétségkívül sokkal nehézkesebb és kellemetlenebb, mint az együttes kezelésbe adhatás lenne. .A végrehajtással több dolga van a községi elöljáróságnak, külön kellemetlensége az adósnak, az egyház pedig sokkal későbben jut hozzá az adótételek bevételezéséhez.

A hátralékos egyházi adók behajtását illetőleg nagyon gyakran közönyös nemtörődömséggel kell az egyházaknak találkozniok a községi elöljáróságok részéről. Viszont akárhány esetben maguk az egyházközségek nem alkalmazkodnak a kezelést illetőleg fennálló törvényes rendelkezésekhez és ezzel mintegy eljátszák jogosultságukat a végrehajtás szorgalmazására nézve.

Az egyházkerületi közgyűlésen tett ígéretem szerint röviden ismertetem a kimutatott adóhátralékok bevételezésének biztosítása érdekében követendő eljárást:

Az E. T. VII. te. 11. § utolsó bekezdésének megfelelően esperesileg igazolt hátralékkimutatást az egyházközség legkésőbb november hó 15-éig átadja a községi elöljáróságnak és pedig azzal a nyomatékosan kifejezett írásbeli kérelemmel és kívánsággal, hogy a hátralékosokat vezesse be a függelékfőkönyvbe s az itt nyert főkönyvi számot vezesse be a hátralékos rendes adófőkönyvi számlájának jegyzet hasábjába. A hátralékos mindennemű köztartozásait a rendes adófőkönyvi számláján kell nyilvántartani. Ilyen módon a kimutatott egyházi adótartozás automatikusan bekerül a községi együttes kezelésbe, amivel az jár együtt, hogy a községházán teljesített befizetések megosztásánál figyelembe kell venni az egyházzal szemben fennálló tartozásokat is és a befizetések arányos részét ezekre kell elszámolni. Ennek a törvényszerű eljárásnak megkerülése, magyarán mondva kijátszása az, hogy a fizető féltől nyilatkozatot, illetve szóbeli kijelentést vesznek arra nézve, hogy egész befizetését állami és községi adó címleteken fennálló tartozásaira kívánja elszámolni. Ez az eljárás meg nem engedett, törvényellenes. Hogy ez meg ne történhessék, a hátralékkimutatás átadásával egyidejűleg értesítse erről az egyházközség az illetékes királyi adóhivatali főnököt, mint "’ellenőrző és felügyelő hatóságot.

Ajánlom elolvasásra a KKHÖ (1927. évi P. M. 600. sz. rendelethez kiadott 1927. évi 60.000. számú utasítás) 44. §-ának II. és III. fejezeteit.

Balatonfőkajár, 1943 október 18.

Bakó Lajos esperes.

Amit jó, ha mások is tudnak.

A legutóbbi kerületi közgyűlésen egyik hozzászólásommal kapcsolatban általánosságban kívánták a jelenlevők, hogy felszólalásom lényegét közöljem le a kerület hivatalos lapjában. A vita, jobban mondva a méltatlankodás a körül hullámzott, hogy mennyi hátránya van annak, hogy az állam nem ismeri el a lelkészt közhivatalnoknak. Egy korábbi cikkemben már rámutattam arra, hogy bizonyos esetekben, amikor ez inkább szolgálatot jelent, nem teszi vitássá közhivatali jellegünket, de oda már tilos belépnünk, ahol a közhivatalnokoknak járó kedvezményekben kellene részesülnünk. Ilyen nagy jelentőségű kedvezmény például, hogy a közhivatalnok mentes a külön kezelt jövedelemadó kötelezettsége alól egy egyszerű pénzügyminiszteri rendelkezéssel. Tehát nem is kellett hozzá tételes törvény, elég egy miniszteri rendelkezés. Nekünk is elég lenne. Csak annyit kellene, hogy mondjon: a lelkészkedő papság pedig kereseti adója után nem vonható külön jövedelemadó alá. Itt ugyanis az értékhatár évi 3600 P. Ezt a határt pedig ma kevés lelkész ndm éri el. Sőt ha nem érné el, a hivatali buzgóság segít rajta, hogy elérje. Lépten nyomon felértékelik a parokhiákat és annak nyersházbér jövedelmét hozzácsapják a lelkész javadalmához és készen van a feltornászott alap. Pedig a rendelkezés az, hogy a parokhia maga is adómentes és a benne lakó lelkésznek sem tudható be annak haszonértjéke jövedelem gyanánt. A lakbér a lelkésznek csak akkor tudható be jövedelem gyanánt, ha bérelt házban lakik. Pl. amíg Keszthelyen nem volt parokhia, bérelt házban laktam és dacára annak, hogy természetben jár lakás a lelkésznek, de a bérlés útján juttatott természetbeni, lakás bérét a pénzügyi hatóság hozzá vette az évi fizetésemhez és mint jövedelmet kezelte és adóztatott utána. Amikor beköltöztem a parókhiára, törölte jövedelmemből a lakbért és kimaradtam a különjövedelmi adózók sorából. Az idén azonban a legnagyobb meglepetésemre felértékelték a parókhiát is évi 800 P-re és ezt hozzáírták az adóalapomhoz. Tudomásom szerint többen jártak így. Lehet, hogy sokan még észre sem vették. Közérdekből hadd idézzem hát az idevonatkozó rendelkezést. Megjelent: »Állami Egyenes-adók jogszabálygyűjteménye« 1941. c. kötetben a 397-ik lapon, a 139.700/1940. VII. sz. pénzügyminiszteri rendelet 4. § 4. Szószerint idézem: y>A lelkész természetbeni lakásának haszonértéké a lelkész szempontjából a lakásnak házadó mentessége dacára sem vehető szolgálati illetménynek abban az esetben, ha a lelkész a lakás haszonélvezőjének tekintendő. Ha azonban az egyházközség (hitközség) valamely bérelt épületben (épületrészben) ad a lelkésznek természetbeni lakást, akkor a lelkész az ilyen lakásra rtézve fiem tekinthető haszonélvezőnek, következésképpen a lakásért fizetett bérösszeg — illetőleg az épületért fizetett bérösszegnek a lakásra eső része — a leltíész lakbér illetmény ének veendő.« ,