Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-10-10 / 41. szám
212. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1943. letét. A munkaterületek elválasztása azonban nem jelenti azt, hogy mindegyik iskola most már a maga szabadján haladhat ia végtelenségbe nyúló pályáján, hanem igen erősen megkívánja, hogy a magyar nemzeti érdekeknek megfelelően a háromféle középiskolának egységes szellemmel kell szolgálnia a boldogabb, békésebb, az egymás iránti szeretet melegével átfűtött magyar életet. A háromféle szakközépiskolának tehát csak a munkaterülete más, de a munkát végző és irányító és a felelősséget viselő lélek mindenütt azonos tüztől hévül. Mindegyik iskola azonos érdekek — a nagy magyar szent cél érdekében — végzi küzdelmes és fáradságos nevelői munkáját. Mindegyik iskolának az a célja, hogy a magyar gazdasági élet számára kiválóan képzett és az egységes magyar nemzeti gondolattól átfűtött szakiparost, kereskedőt és mezőgazdát neveljen. Ennek a nagy és magasztos célnak megfelelni csakis akkor tud bármelyik szakiskola, ha elsősorban kitűnő képzettségű és a magyar gondolatért lelkesedő és lelkesíteni tudó tanárokkal rendelkezik. Ezért a tanárnak igazi szakembernek és egyúttal magyarnak kell lennie. Az egész tanári tevékenységet pedig át kell hatnia a szív gyökeréig mélyülő komoly felelősségérzetnek. Felelősségérzet nélkül semilven téren ! sincs értékes munka. Csak az a tanár végezhet az egész j magyar étet számára hasznos és maradandó becsű mun- ' kát, aki ezekkel a tulajdonságokkal gazdagon meg van áldva. A szellemet mindig a tanárok viszik az iskolába. A szellemet a törvények, rendetetek, rendtartások mindig csak sejtetik, de élővé tenni sohasem tudják. A szellem az iskolában működő, szellemi munkát végző tanárok oktatói, nevelői tevékenységében válik életté. A tanárok munkájától függ, hogy az iskolába járó ifjúság lelki? milyen szellemmel telítődik. Tehát mindig az emberen, a tanáron fordul meg, hogy egyik vagy másik iskolában milyen szellem az uralkodó. Az új törvény szerint a gazdasági irányú iskolák tanárait egységes szellemben képezik ki a nagy feladatokra, A legfelsőbb egységes iránymutatás természetesen még nem jelenti azt, hogy most már mindegyik gazdasági középiskolában azonos szellemben fog folyni a munka. A legfelsőbb fórumon kapott irányelveket az egyén' a maga lelki adottságainak megfelelően átdolgozza és most már ebben az új formában — de lényegében természetesen változatlanul —, adja át az új alanyoknak. A tanár feladata az oktatás és ezzel karöltve a nevelés. A nevelés munkáján általában a fejlődő embernek céltudatos és tervszerű alakítását értjük, mondja Imre Sándor dr. az egyik munkájában. Ezt a meghatározást tágabb értelemben is magyarázhatjuk. Hiszen minden nevelői munkának végeredményben az a célja, hogy az utódokat, gyermekeinket, a reájuk váró óriási életfeladatok elvégzésére, megoldására képessé tegyük. Az új nemzedéket fel kell szerelni mindazzal a hasznos lelki fegyverrel, amelyre az élethivatásának betöltésénél, a nagy munka gazdaságosság elvének megfelelően való elvégzésénél megítélésünk szerint feltétlenül szüksége lesz. Az eímberi élet nemcsak természeti folyamat. Nem azért születtünk, hogy csak együnk, igyunk, egyszóval; hogy testünket életben tartsuk. Az ember élete ennél több. Az ember ethikai lény. Az egész emberi élet a megoldásra váró feladatok, kérdések kimeríthetetlen, végtelen sorozata. Az egyik'célt még el se mérte s máris újabb csillogtatja sugarait. Az ember folyton célokat tűz ki és célokat ér el. A célokat munkával éri el. Ugyan azért a célért az egyik embernek nagyobb, a másiknak kisebb áldozatot kell hoznia. A célok kitűzésében és azok elérésében sohasem szabad érvényre juttatni az önző egyéni érdekeket. Hiszen az ember társas lény. Az egyén a belső adottságait, képességeit, csak emberi közösségben fejtheti ki. Cselekedeteinek, munkájának eredményeit túlnyomó részben mások élvezik. Viszont mások munkájának gyümölcseiből, azaz az egész társadalom munkájának az eredményeiből az egyénnek is van haszna. A társadalom, a nemzet munkáját az égvén soha sem nélkülözheti. Tehát minden ember a másik embertársa munkájára is rá van utalva. Itt érkeztünk el az egymásra utaltság fogalmához. Egymás munkája nélkül, a mai tökéletes mechanikai munkamegosztás korában a kor igényeinek megfelelő kultúr életet nem élhetünk. Ma már teljességgel érvényesül a gazdasági egyetemlegesség elve: egy az összesért, az összes egyért. Ha az egyén tudja azt, hogy testi'és szellemi életének fenntartásához és fejlesztéséhez az embertársai munkájára feltétlenül, hatványozott mértékben szüksége van, akkor növekszik az embertársai iránti megbecsülés, megértés és a saját munkájában is erősebben érvényesül a közösséggel szemben reá visszaható felelősségérzet. Az ember megismeri az egyéni és a közérdeket. A kettő között különbséget tud tenni. A tiszta ész kritikájával megállapítja az érdekek érték sorrendjét. Az egyén a részmunkája ellenértékeképen a közösségtől több hasznos értéket kap. Az egyén több ember részmunkájára szorul rá és a több részmunka az egyén részmunkájánál nagyobb értéket képvisel. Miután az -emberi közösség munkája nagyobb értéket jelent, azért az emberi közösség érdekei, azaz a közérdek rangban megelőzi az egyéni érdeket. Az egyéni érdeknek mindenkor a közérdek alárendeltjeként kell meghúzódnia. A magasabb rendű közérdek érvényre jutása visszahatással van az egyén életére is. A jól megszervezett, ésszerűen dolgozó társadalom többet tud gyűjteni az emberi alkotásokból, a kultúrjavakból. Abban a társadalomban könnyebb a munka, szebb, boldogabb az élet, amelyben a jószágok igazságos arányban erősebben halmozódtak fel. A társadalom a nemzet szellemi és anyagi gyarapodása az egyén életét is magasabb színvonalúvá és kényelmesebbé teszi. A jólét nyújtotta kényelemnek azonban sohasem szabad tétlenséggé, elernyedtséggé fajulni, mert ez a hanyatlást eredményezheti. A történelemben ere számos példát találunk. A visszaesést a rugalmas államszervezet idejében teljesen megakadályozhatja. A munkamegosztás és a munkaegyesítés az öntudatos társadalom tagjait erős tömbbé kovácsolja össze, A hangsúly az öntudatos társadalmon van. Az öntudatos társadalom mivídeu egyes tagja tisztában van élete legfőbb céljával. Ismeri a keretet, amelyen belül egyéniségét mind maga, mind embertársai javára kifejtheti. Ezt a keretet nemcsak ismeri, hanem azzal meg is van elégedve és úgy érzi, hogy azért a keretért, területért, államterületért, hazáért érdemes dolgozni és áldozatokat is hozni. Ha egy meghatározott területen, szervezett főhatalom alatt élő minden embert ez az érzés, ez a tudat tölt el, — tehát nemcsak szónokolja, hanem cselekszi, illetve valósággal éli is, —- akkor abban a társadalomban, nemzetben meg van az együvé tartozás érzése. Az egymáshoz való ragaszkodás, vonzódás és kiírthatatlan szeretet eredményezi azt a csodálatos erőt, hogy az ember a társadalma, a nemzete minden bajának, bánatának és szenvedésének viselésében zúgolódás nélkül részt vesz. Akinek nincs más törekvése csupán az, hogy elesett társadalmát, nemzetét.az aléltságból életre serkentse és újra a virágzás gazdag idejét siettesse és ebben az irány-
