Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-10-03 / 40. szám
ötvennegyedik évfolyam. 40. szám. Pápa, 1943 október 3 A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. _____________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: GYÖRY ELEMÉR PÜSPÖK -------------------------------------— FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Részlet Győry Elemér dunántúli ref. püspök püspöki jelentéséből. Főtiszteletü és Nagyméltóságú Egyházkerületi Közgyűlés! „Ne dobjátok el bizalmatokat, melynek nagy jutalma van. Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet. Mert még vajmi kevés idő és aki eljövendő eljő és nem késik. Az igaz pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik ' a lelkem. De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.“ (Zsid. levél 10:35—39.) Ez az Ige volt reggel áhítatom tárgya, lelkem erősítője, napi aranyígém, amikor hozzákezdtem első püspöki jelentésein elkészítéséhez. Bizonyára minden rendszeres bibliaolvasó testvérem, velem együtt vallja, hogy Isten Igéje, igazít el legbiztosabban a sorskérdések útvesztőjében, megerősít bizonytalan helyzetekben, bölccsé tesz és megtanít az útra, melyen járnunk kell (XXXII. zsoltár 8. vers). Azért nem e világ történései által vezettetve, vagy befolyásolva, nem ború-, vagy derűlátással, nem is a magam gyarló, véges emberi erejére és látására támaszkodva, hanem egyedül megváltó Krisztusom nyomdokain járva, Isten gondviselő szeretetében bízva és eleveelrendelésébe vetett rendíthetetlen hittel tekintem az életet, s adok számot sáfárkodásunkról. Akármerre tekintünk, bárkivel érintkezünk, mindenütt aggodalommal s erőt sorvasztó kétségbeeséssel találkozunk. Drága kultúrértékek, keresztyén templomok, a tudomány világító tornyai és melegágyai-, betegeknek gyógyulást nyújtó kórházak, bölcsődék és aggmenházak, csendes családi otthonok és értékes emberi életek pusztulása miatt megszomorodik a lelkünk. A kultúrértékek és az emberi élet ára minden időben hullámzást mutatott. Valamikor fogadásból, tréfás szóért, egy elsuhanó női mosolyért szemrebbenés nélkül kockáztatták emberek az életüket. Volt idő, amikor az emberi életet semmibe sem vették, hajdan a kényurak prédálták az olcsó embert, az . „értékek értékét“, ma harctereken hull az emberiség színe-virága s bombázott városokban pusztul a jövő reménysége, ártatlan gyermekek serege, családi otthonok napsugara, édesanyák és hitvesek áldott élete. Nem tudok eléggé kifejező és erős szavakat találni ennek a keresztyénséget megcsúfoló, a pogány világ kegyetlenségeit is meghatványozó háborúnak, a féktelen gyűlöletnek, istentelen emberirtásnak és pusztításnak megbélyegzésére. Szomorúsággal tölti el lelkemet annak meggondolása, hogy hová jut az ember, ha tudását és erejét nem az Isten adta célok szolgálatába állítja. Szégyenkezve és arcpirulással gondolok arra, hogy a mi keresztyén világunk hogyan visszasülyedt a Krisztus előtti idők barbarizmusába, mintha megváltó Krisztusunk tanítása a keresztyén testvéri szeretet, az egymásért való | felelősség egészen kiveszett volna a világból, j A vad pogány hordák vérfagyasztó pusztításai eltörpülnek a modern, úgynevezett kultúr- és keresztyén népek kegyetlen harcmodora melléit. Bármennyi legyen azonban a rom és a könny, a halott és vér, akármilyen nagy legyen is a nyomorúság és a bűn ezen a világon, én nem esem kétségbe, mert tudom, hogyrr„Isten létezik és megjutalmazza azokat, akik Öt keresik“. (Zsid. 11:6.) Rendületlenül hiszek Isten igazságszolgáltatásában, az Ur Jézus Krisztus csodatevő erejében és a Szentlélek titokzatos, újjászülő és megszentelő, örökkévaló munkálkodásában, az dm berek megtérésében és összeomló világunk megújulásában. Ezért jelentésemet Krisztusom szíve fölé hajolva, Igéjét szívembe zárva írom : „Atyámfiái, ne dobjátok el bizodalmátokat, melynek nagy jutalma van!“ „Akik bíznak az Ur Istenben, azok nem vesznek el semminémü veszedelemben.“ Atyák és testvérek! Mi, akik nagyobb megbízatást vettünk, nagyobb felelősséggel is tartozunk, mi legyünk „erősek az Úrban és az Ő hatalmas erejében“ (Ef. 6:10); legyünk példák a békességes tűrésben, az önkéntes lemondásban, a jó szívvel hozott áldozatokban, a tőre-
