Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-09-12 / 37. szám
190. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1943. immár nagyra nőtt egyházmegyei intézmények gazdasági ügyeinek irányítása terén nagy reménységgel tekint az egyházmegye közönsége. Gyülekezetek és magánosok, valamint lelkipásztorok ügyei következtek ezután, Sárosi István lelkészi és Lőczy Lajos felkért világi jegyzők előadásában. Ezek közül az ügyek közül említést érdemel Tóth Lajos zádori lelkipásztor és felesége Berkes Ilona 200 pengős jutalomdíj -alapítványa, Nagykanizsa szórványainak a 90, 1943. sz. konventi határozat értelmében való részbeni új rendezése, valamint Tóth Kálmán csurgói lelkipásztor egyházmegyei lelkészi főjegyző szabadságolásának ügye. Nevezett lelkipásztor az egyetemes konvent énekeskönyvi bizottsága teológiai albizottságának elnökétől vett megbízatása szerint egy évig az énekeskönyvi reformmal összefüggő himnológiai tudományos és kutatómunkára kért és kapott 1943 szeptember 15-től kezdődő szabadságot. Az egyházmegyei közgyűlés Tóth Kálmán egyévi szabadságát kész örömmel engedélyezte, mert nagy jelentőségű külön megbízatásában Istentől nyert különös és igen nagyjelentőségű szolgálatnak alkalmát ismeite fel. A csurgói helyetteslelkészi teendők ellátását ez idő alatt Czippán János s.-lelkész fogja végezni, akinek részére az egyetemes konvent biztosította a törzsfizetést erre az időre, másrészt pedig a csurgói kollégium fog néki felügyeleti teendők fejében interjiátusi ellátást nyújtani. A 170 pontból álló tárgysorozat letárgyalása után az egyházmegye közgyűlése Szabó Bálint esperes buzgó imádságával és a Himnusz eléneklésével ért véget. Bírósági ügy nem volt; így az egyházmegyei bíróság ez alkalommal tartott ülése mindössze a két időszaki tanács megalkotására szorítkozott. Hajnali kürtszó. (Temetési beszéd Nemes Kálmán ny. apácaszakállasi lelkész, volt dunáninneni egyházkerületi pénztáros felett.) (Folyt, és vége.) Ésaiás 60:1—2. Ez az ő pásztori életének kerete, nagy vonásokkal megrajzolva. De milyen gazdag a tartalma. Hadd hasonlítom Nemes Kálmánt a pásztort a bőven termő gyümölcsfához, mely szent könnyelműséggel szórja mindennemű testi ésé lelki javait. Ha kedves Bibliájában ezt a lelkünket most betöltő Igét olvasgatta: »Kelj fel, világosodjál... mert ímé sötétség borítja a földet és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Ür és dicsősége rajtad megíáttatik« — fezt ő parancsnak vette és e parancsnak lelkében speciális pásztori zamata támadt. A »Soli Deo Gloria« kálvini elvét maradék nélkül vallotta, viszont azt tapasztalta ,hogy Isten dicsőségét e világban rengeteg emberi fájdalom, könny hűl latás, jaj és gyarlóság homályosítja Ezen Isten erejéből merítve segíteni — életfeladatának tartotta. így megérthetjük, hogy volt ereje lényeges belső ellentmondások akadályait önmagában áthidalni. Racionalista kor neveltje — de a megújuló lelki élet gyülekezeti munkájába megalkuvás nélkül belekapcsolódik. Dialektikai ideológiáról sohasem hallott, de a |szó legszorosabb értelmében dialektikát folytatott: alázatos párbeszédeket az Isten Igéjével és e párbeszédek útmutatását követni volt hite és ereje. »Kelj fel, világosodjál, mert sötétség borítja a földet« — lényegében ezt vallotta .parancsának és elindult, hogy jót hirdessen azoknak, akiknek oly kevés jóban van részük, hogy bekötözgesse a lelki sebeket, fei karolja és Isten felé irányítsa a megtérni akarókat.felszárítsa a könnyeket és megvigasztaljon mindén gyászolót. Kerülte az önmagukkal teljesen megelégedetteket, de kereste a publikánusokat, a Jézus s4zava értelmében »lelki szegényeket«: a vigasztalásra rászorulókat és a vigasztalást egyúttal Istennél keresőket. Boldogok vagytok ti egyszerű, alázatos lelkek, akik most vele eltöltött órákra vagy percekre, vele együtt rebegett imádságokra és vele együtt elsírt könnyekre emlékeztek. Bizonyságai vagytok isteni adományának: nagy vigasztaló készségének. Gazdagon gyümölcsözött és áldást termett pásztori munkájában megszentelődő emberi lénye által:* tudott mások baja enyhítésére saját bajairól mosolyogva tréfálni, tudott sírva prédikálni és kacagva temetni. Segíteni akarása és tudása oly erős volt, hogy pásztorkodássá változtatta társadalmi életét. Amikor még szociális irány és koreszme divattá nem tette a szegények felkarolásáát, már akkor tőle régen nem tudott szegény ember segítség, támogatás, vagy legalább ajándék nélkül eltávozni. Ő az a falusi pap, aki puszta életmegnyilvánulásaival is kultúrküldetést teljesített, aki 1—2 tanítvány kedvéért télvíz idején és viharban hosszú kilométereket gyalogolt, aki az utcán játszadozó gyermekek számára mindig talált valamit a. zsebében. Két kedves világban volt otthon: a gyermekek .között és a természetben. Az egyiktől a tisztaságot, a másiktól a gyümölcsözést teljesen eltanulta. Meg nem értés és rosszakarat bántotta, szíven ütötte, de útjáról le nem téríthette. Miért? Mert szerette a? Urat, aki rajta keresztül magát és dicsőségét meg-' mutatta azoknak, akiket reá bízott. Ez a dicsőség, melynek ő csak alázatos hordozója volt, most a halál mesgyéjén fénybe öltözteti előttünk egyszerű, kedves alakját, és a büszke tisztelet, a példát megragadni kész szeretet érzéseivel raktározzuk el e pillanat drága kijelentését: »Rajtad az Úr feltámadt és dicsősége rajtad megíáttatik«. így búcsúzunk tőle mi pásztortársai, valamint a somorjai és apácaszakállasi gyülekezetek, azoknak tagjai, presbiterei, gondnokai és tisztviselői, mindkét gyülekezetből számos tanítványai. Hadd hasonlítom ennélfogva a megholt Nemes Kálmán sorsát az éjszakában hűséggel világított fáklyához, annak is utolsó, ellobanást hozó pillanatához a hajnal elérkezése idején, Ő maga szerette azt a kedves képet, hogy a világ Isten kertje, Ő abban a gazda, mi pedig növényei, virágai, keze plántálása vagyunk. Ezt az ő kedves hasonlatát világosítsuk meg a mostani Igével és alkalmazzuk reá magára. Gondoljuk el, hogy Isten látja a fenyegető sötétséget, fáklyát teremt, leikéből tüzet lehel reá és meghagyja néki, hpgy világítson a megriadt teremtményeknek. A fáklya engedelmeskedik, látja, hogy fénye az Úréhoz képest gyenge. Látja, hogy nagy sötét lombozatéi erős fák fényét visszautasítják, de látja azt is, hogy a margarétáig a liliomok és más egyszerű, fehér szirmú, tiszta lények boldogan fogadják, sőt vissza is ragyogják kölcsönzött, drága fényét. E kicsinyek kedvéért, boldogságuk és üdvösségük szolgálatában teljesíti a parancsot: magasra tartja a fényt, bár szél, eső és vihar mindent elkövetnek, hogy annak életét megrövidítsék. ^ , Végül azt tapasztalja a fáklya, hogy lassan elég. Világosság terjed felőle, a kicsiny virágok tanulják tőle az Isten dícséretét és parancsa teljesítését,.de ő maga egyre inkább hamuvá lesz, csonkká válik. Elérkezik az utolsó lobbanás fájdalmasnak hitt pillanata, de lekkor minden megváltozik: hajnal támad keleten. Az Örökkévaló Gazda fényes orcával kitárt kezekkel el-
