Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-09-05 / 36. szám
1943. DUNÁNTOLI PROTESTÁNS LAP 183. oldal. a ref. lelkipásztor — egyéb közéleti elfoglaltsága mellett — a nemzeti kultúrának is harcosa, aki nem nézheti el, hogy nemzedékek növekedjenek fel nevelés és tanítás nélkül, hanem helyt áll ott és akkor, mikor a nemzeti művelődés elsőrangú érdeke kíváhja. A lelkészi karban Medgyasszay Vince püspökilelkész atyánk nyugdíjba menetelét közgyűlés azzal veszi tudomásul, hogy kedves gyermekei családi körében igen sokáig tapasztalhassa a nagyszámú tisztelőktől feléje áradó szeretetet és megbecsülést nyugalmazott püspök úr. Örömmel hallottuk esperesi jelentésből, hogy a pápai egyházközség Qyőry Elemér püspök urat a püspök-lelkészi állásra egyhangú meghívással megválasztotta és hogy a beiktatás július 25-én meg is történt. A yálasztás megerősítésével kifejezte köz!gyűlés azon óhajtását, hogy Isten áldja meg Püspök úr közénk jövetelét s a hívő lélek reménységével végzett szolgálatát. Ugyancsak megerősítést nyert Bognár Károlynak a pápai vallásoktató lelkészi állásra való megválasztása. Az esperesi jelentésben felsorolt segélyekért a Vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak hálás kö,szönet szavaztatott és az elnökileg elintézett ügyek végleges jóváhagyást nyertek. A megejtett tisztújítással kapcsolatban közgyűlés kifejezte azon imádságos szívből fakadt reménységét, hogy a megválasztott tisztikar mielőbb békességben folytathatná a reábízott szolgálatot egyházul,e-f gyénk javára, Krisztus testének építésére és Isten nevének dicsőségére. Egyházmegyei tanács megalakításáról, lelkészjelölő bizottságba tagok választásáról kerületi képviselők és főiskolai igazgatótanácsba tagválasztásról határozott közgyűlés. Majd három új tanítónő tette le a hivatalos esküt. Tanügyi bizottságtól, a vallásoktatási szakelőadótól, a missziói bizottságtól, a közalapi és lelkészi nyugdíjintézeti bizottságtól felterjesztett jelentések nyertek jóváhagyást. Az egyházmegyei számvevőség jelentése alapján az egyházmegye és egyházközségek múlt évi számadásai és ez évi költségvetései erősítettek meg. A felsőbb egyházi Tiatóságok já/tal kívánt határozatok hagyattak jóvá s a gyülekezetektől érkezett ügyekben történtek elhatározások. Délután 1 óra felé járt az idő, mikör a 75 pontból álló tárgysorozat kimeríttetvén, esperes buzgó imájával s a LXXXIX. zsoltár első versének eléneklése után a gyűlés bezáratott. A bíróság tagjai maradtak még vissza néhány percre, bírósági teljes ülés tartatván az időszaki tanács megalakítására. Akik együtt voltunk, aggódva gondoltunk a jövendőre, de abban a hitben oszoltunk szét, -hogy »»akik bíznak az Úr Istenben, — nem vesznek el, mint a Sión hegye megállnak, — nem ingadoznak. Úgy legyen! Réde, 1943 aug. 10-én. Lampérth Lajos egyházmegyei lelkészi főjegyző. — Halálozás. Őszinte részvéttel vettük a hírt, hogy özv. Neupor Béláné sz. Kemény-egerszeghi Kemény Jolán a pápadereskei ref. egyházközség 46 évig volt lelkészének, Neupor Béla egyhm. tanácsbíró'nak özvegye elhúnyt. Temetésé aug. 23-án volt a pápadereskei ref. templomból. A templomban Kiss Z.oltán nyárádi ref. lelkész, a temetőben a gyülekezet lelkU pásztora végezte a gyászistentiszteletet. A komáromi ref. egyházmegye közgyűlése. Folyó évi augusztus 24-én tartotta évi szokásos közgyűlését a komáromi egyházmegye Komáromban, a kollégium nagytermében. Soós Károly esperes és vitéz Nagy Nándor főispán, egyhm. gondnok elnókjlete mellett részt vettek azon az egyházmegye lelkészi és világi tanácsbírái, lelkipásztorai, tanítói és gyü|lekezeti kiküldöttei igen szép számmal. A közgyűlést bevezető reggeli templomi áhítatot dr. KathonaGéza nagymegyeri lelkész végezte. A közgyűlést Soós Károly esperes szívből jövő imája nyitotta meg. Vitéz Nagy Nándor főispán, egyhm. gondnok megnyitójában (megemlékezett a mai nagyon nehéz időkről: »Amíg idebent Isten országának építéséről tanácskozunk, — addig kint a világban — mondotta — a pusztítás ördöge üli orgiáit«. A továbbiak során kegyeletes szavakkal emlékezett meg vitéz honvédeinkről: »Honvédk ségünk közel egy évig vett részt szövetségeseink oldalán az orosz elleni háborúban — mpndotta a megnyitó beszédét tartó egyhm. gondnok — igen nehéz viszoínyok között és igen súlyos veszteségeket szenvedve, de becsülettel és elszántan küzdve az ellenség túlere1- jével szemben. Ebben a hősi küzdelemben becsülettel vették ki részüket egyházmegyénk fiai is.« Őszinte kegyelettel emlékezett meg elesett honvédeinkről. »Nagy volt a veszteségünk és fájdalmas* kegyelettel gondolunk mindazokra, akik az életüket áldozták a haza jobb jövőjéért vagy akik hadifogságba! kerültek. így fájdalmas kegyelettel gondolunk ma is az egy éve hősi halált halt vitéz nagybányai Horthy István Kormányzóhe'.yettes urunkra, az önként vállalt kötelességteljesítés és hősiesség örök példaképére. Egy év távlatából is érezzük azt a nagy veszteséget, amelyet az Ő halála jelentett nemzetünkre, de ugyanakkor éreznünk kell az Ő hősi halálának felemelő és a nemzet erkölcsi értékét gyarapító jelentőségét is.« A közgyűlés tagjai elesett hőseink iránti kegyeletüknek néma felállással adtak kifejezést. A hódolat és a hűséges ragaszkodás hangján szólt ezután Kormányzó Urunkról: »...Példa előttünk Főméltóságú Kormányzó Urunk, kit nem tört meg a meghozott legnagyobb családi áldozat sem, aki erős lélekkel bízik nemzete jövőjében és bámulatos optimizmussal és kötelességtudással végzi óriási felelős1- séggel járó munkáját, pedig Kormányzó Urunk ^ebben az esztendőben töltötte be 75-ik életévét. Ezt a ritka évfordulót nagy szeretettel és ragaszkodással, a gond>viselés iránti hálával eltelve ülte meg az egész nemzet.« A közgyűlés tagjai hódoló szeretetét üdvözlő táviratban juttatták kifejezésre a Kormányzó Úr iránt. A mindvégig feszült figyelemmel hallgatott gondnoki megnyitó beszéd után Csekes Béla egyhm. főijegyző tett jelentést az egyhm. tisztviselők választá,sáról. Tanítóképviselők lettek: Tóth Mihály, Iván Károly, Györffy Lajos, Nemesik Béla, Erdélyi Gáspár és Széllé Géza. Lelkészi tanácsbíró lett: Tóth Zsig1- mond nagymadi lelkész. Az esperesi jelentést Csekes Béla főjegyző ismertette. E jelentés foglalkozott az egyházmegye múlt évi életének minden nevezetesebb mozzanatával. A most dúló háború eseményeiről való megemlékezés után méltatta az esperesi jelentés a nyugalomba vonult Medgyasszay Vince püspöknek .egyházi életünk terén végzett kiváló szolgálatait,- szeretettel köszöntötte Győry Elemér új püspököt, a hódolat hangján szólt Kormányzó Urunkról. Felsorolta az egyházmegye mull évi nagy halottainak egyházunk érdekében végzett