Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-08-29 / 35. szám
176. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1943. képviselnek, de a belső építés, mai szemszögből nézve a missziói munkák végzése és az egyházközségek szolidaritásának megvalósítása szempontjából nem tudnak megfelelni rendeltetésüknek. Zsinatunk legközelebbi feladatai közé kell tartozzék az egyházmegyék revíziója és nagyságuknak megállapítása. A történelmi fejlődés folyamán az egyházmegyék a lelki kezdeményezést átengedték az egyházkerületnek. Már a pátens elleni küzdelemben az egyházkerületek viszik a főszerepet s hovatovább az újabb időben az egyházmegyék az egyházközségek határdzatainak megerősítő, a kerületi és konventi határozatok végrehajtó szerveivé váltak. Az egyházmegye megszűnt egyházalkotmányunk bástyája lenni, átmenő forgalmat lebonyolító állomás lett belőle. Egyházunk jövője szempontjából nem közömbös, hogy az egyházmegye visszanyeri-e azt a jelentőséget és szerepet, melyet betöltött a XVII. és XV11I. században. Korunk egyik legfontosabb követelménye, hogy az egyházmegye »oszloppá,« tétessék a mi Istenünk templomában. Erre szükség van az egyház belső, lelki élete és az azt befolyásoló külső okok miatt is. Ha befelé né' zünk, azt látjuk, hogy egyházi életünkben egyrészt koncentrációs .törekvések érvényesülnek, másrészt bizonyos szétesés és a nagyobb egyházi közösségektől való óvatos tartózkodás figyelhető meg. Kifelé, országos, sőt európai viszonylatban olyan nagy politikai és államéleti átalakulások várhatók, melyekben anyaszentegyházunk csak úgy állhat meg rendületlénül, ha felkészül a benne levő erők kifejtésével, szerveinek és intézményeinek evangéliomi tartalommal megtöltésével az új, ma talán meg ismeretlen történeti helyzetre. Ezért nem új egyházi életformák megteremtésén kell töprengeni, hanem évszázados s bizonyos mértékben megerőtlenült életformáinkat kell újra erőssé tennünk. Nem új tüzek után kell kutatni, hanem a Szentlélek Isten megszentelő erejének kell szabad folyást engedni egyházközségeinkben, egyházmegyéinkben és egyházkerületeinken. Nekünk drága értékeink hevernek a történelmi felejtés hamuja alatt és értékes kincseink kallódnak el felelőtlenségünk miatt. Nem azon kell tehát fáradoznunk hogy új vallásos csoportokat és alakulásokat hozzunk létre ,a történelmi (egyház mellett, hanem a századok viharában megpróbált anyaszentegyházunkat és kialakult (egyházszervezetünket kell minél evangéliomibbá tenni, hogy olyan szellemi és lelki erőkkel hassa át az egyházközséget és hívekét és olyan közszellemet alakítson k'i, mely a Magyar Siont megingathatatlanná Teszi. Ezzel a meglátással és célkitűzéssel köszöntöm a jubiláló mezőföldi egyházmegyét ezen a centenáris ünnepi közgyűlésen és elkötelezem' magamat arra, hogy évszázados intézményeinket s ezek sorában egyházalkotmányunk erős bástyáit, az egyházmegyéket minden jó munkájukban, egyházvédő és építő, kulturális és missziói feladataik megvalósításában minden erőmmel támogatom, törvényes intézkedéseit, határozatait tiszteletben tartom, jogait megvédelmezem akárhonnan jövő támadással szemben, nem törődve még életemmel sem. Kegyelmes mennyei Atyánkat pedig arra kérem, hogy árassza ki áldásainak bőségét, különösen Szentleikének ajándékát az egyházmegye elnökségére, tisztikarára, minden tagjára és egyházközségére, hogy a mezőföldi egyházmegye nagy múltjához híven lehessen továbbra is egyházkerületünknek ékessége és erőssége, Jézus Krisztusnak gyönyörűségére és Isten nagy nevének dicsőségére. Győry Elemér. Igehirdetés és lelkigondozás a mostani háború idején. A tatai református egyházmegye Lelkészértekezleti gyűlésén, 1943. évi július hó 27-én tartott előadás. (Folytatás.) A legfontosabb kérdés itt az, hogy én, aki hirdetem az Igét, az evangéíiomot szeressem. Verbi divini minister volt valamikor a magyar református lelkipásztor címe. Ha az ige szolgája vagyok, akkor az igének legelőször felettem kell úrrá lennie. Ez csak úgy lehetséges, ha nem szűnök meg soha az igét tanulmányozni. Nélkülözhetetlen a lelkipásztor életében a naponkénti csendes óra. Kitárom szívem ajtajait napkelet felé. OdaViszem arcom a mennyei világosság napsugárfürdőjébe. Hadd teljek meg felülről jövő üzenettel. Legyen enyém az intés, dorgálás, biztatás, (erő, vígasztalás. Meglátom örök megvilágításban az eseményeket. Imádkozom, megalázkodom, megismerem az útat, mely odavezet, hol embertársaimmal találkozom. így érkezem fel verőfényes magaslatra, honnan velem 'jön a völgyek és szakadékok közé Krisztus és az ő békessége. B,arth Károly mondja: »Nagyon kívánatos, hogy az ige szolgája széles látókörű ember legyen, aki egész szívével a maga korával él, ami annyit jelent, hogy annak bajait, nehézségeit úgy éli meg, mintha a sajátjai tennének úgy, hogy úgy beszélhessen kortársaival, mint valaki, aki közülük való... 'Mindig a tényleges helyzethez kell tudnia szólni, de mindenkor magasabb szempont szerint kell megtennie«. (Isten igéjének szolgálata.) Csikesz Sándor mint igazi gyakorlati theolomis szólal meg: »Nincsen szégyenletesebb, mint a falusi pap, aki falutól mentesített akar lenni. Üvegharang alá helyezi magát és múzeumi tárgyképpen csodáitatja bámulatos tudományát és minden gyakorlati érzék nélkül jár-kel a gyülekezet körében. A falutól mentesített pap lassan falutlanított pappá lesz. Papot nélkülöző falut fog nevelni«. (Csikesz Emlékkönyvek 3.) Ugyanezt mondhatjuk arról a lelkipásztorról, aki ki akarja szakítani hallgatóságát a mai idők sorsformáló tényei közül. Nekünk ebben a világban kell élnünk, mint akik nem e világból valók. A jelen viharai között az időben az örökkévalóság gondolatait kell tolmácsolnunk. M.akkai Sándor mondja: »Nem a háború, hanem az ember, a létek a fontos. Ne legyen minden prédikációnk telve a háborúval. Kerüljük a feiránközást, rettenetes képeket, ne bizonyítsunk az Igével fajok és nemzetek ellen a magunk javára, ne üssünk pártot Isten nevében pártok ellen«. (Igazság és Élet IX. 2.) Soha ne bizonyítgassunk a háború mellett, de mondjuk meg, hogy a háború a bűn legrettenetesebb kinövése. Kain gyilkossága a bűneset következménye. Bár fegyvert ölteni hazafias kötelesség. Fegyverrel is meg kell védelmeznem templomainkat, családi otthonainkat és anyaszentegyházunkat, de ez a legvégső eszköz, mert a harc gyűlöletet támaszt és a békétlenségben jobban úrrá lehet felettem a Sátán, mint az Isten. Mégis, ha kikerülhetetlen, bele kell mennünk a háborúba, de gyakorta el kell csendesednünk Isten színe előtt, hogy az ő gyermekei maradhassunk. A vitézi elszántság mellett legyen ott az irgalom is a szívünkben, hogy az emberiség az ellenségben is Isten gyermekét lássa és ne támadjon kórházakra, sebesül
