Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1943-08-29 / 35. szám

176. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1943. képviselnek, de a belső építés, mai szemszögből nézve a missziói munkák végzése és az egyházközségek szo­lidaritásának megvalósítása szempontjából nem tud­nak megfelelni rendeltetésüknek. Zsinatunk legköze­lebbi feladatai közé kell tartozzék az egyházmegyék revíziója és nagyságuknak megállapítása. A történelmi fejlődés folyamán az egyházmegyék a lelki kezdeményezést átengedték az egyházkerü­letnek. Már a pátens elleni küzdelemben az egyház­­kerületek viszik a főszerepet s hovatovább az újabb időben az egyházmegyék az egyházközségek határd­­zatainak megerősítő, a kerületi és konventi határo­zatok végrehajtó szerveivé váltak. Az egyházmegye megszűnt egyházalkotmányunk bástyája lenni, átmenő forgalmat lebonyolító állomás lett belőle. Egyházunk jövője szempontjából nem közömbös, hogy az egyház­megye visszanyeri-e azt a jelentőséget és szerepet, melyet betöltött a XVII. és XV11I. században. Korunk egyik legfontosabb követelménye, hogy az egyház­megye »oszloppá,« tétessék a mi Istenünk templomá­ban. Erre szükség van az egyház belső, lelki élete és az azt befolyásoló külső okok miatt is. Ha befelé né' zünk, azt látjuk, hogy egyházi életünkben egyrészt koncentrációs .törekvések érvényesülnek, másrészt bi­zonyos szétesés és a nagyobb egyházi közösségektől való óvatos tartózkodás figyelhető meg. Kifelé, or­szágos, sőt európai viszonylatban olyan nagy poli­tikai és államéleti átalakulások várhatók, melyekben anyaszentegyházunk csak úgy állhat meg rendületlé­­nül, ha felkészül a benne levő erők kifejtésével, szer­veinek és intézményeinek evangéliomi tartalommal megtöltésével az új, ma talán meg ismeretlen történeti helyzetre. Ezért nem új egyházi életformák megterem­tésén kell töprengeni, hanem évszázados s bizonyos mértékben megerőtlenült életformáinkat kell újra erőssé tennünk. Nem új tüzek után kell kutatni, ha­nem a Szentlélek Isten megszentelő erejének kell szabad folyást engedni egyházközségeinkben, egyház­megyéinkben és egyházkerületeinken. Nekünk drága értékeink hevernek a történelmi felejtés hamuja alatt és értékes kincseink kallódnak el felelőtlenségünk miatt. Nem azon kell tehát fáradoznunk hogy új vallásos csoportokat és alakulásokat hozzunk létre ,a történelmi (egyház mellett, hanem a századok vihará­ban megpróbált anyaszentegyházunkat és kialakult (egyházszervezetünket kell minél evangéliomibbá tenni, hogy olyan szellemi és lelki erőkkel hassa át az egy­házközséget és hívekét és olyan közszellemet alakítson k'i, mely a Magyar Siont megingathatatlanná Teszi. Ezzel a meglátással és célkitűzéssel köszöntöm a jubiláló mezőföldi egyházmegyét ezen a centenáris ünnepi közgyűlésen és elkötelezem' magamat arra, hogy évszázados intézményeinket s ezek sorában egy­házalkotmányunk erős bástyáit, az egyházmegyéket minden jó munkájukban, egyházvédő és építő, kultu­rális és missziói feladataik megvalósításában minden erőmmel támogatom, törvényes intézkedéseit, hatá­rozatait tiszteletben tartom, jogait megvédelmezem akárhonnan jövő támadással szemben, nem törődve még életemmel sem. Kegyelmes mennyei Atyánkat pe­dig arra kérem, hogy árassza ki áldásainak bőségét, különösen Szentleikének ajándékát az egyházmegye elnökségére, tisztikarára, minden tagjára és egyház­­községére, hogy a mezőföldi egyházmegye nagy múlt­jához híven lehessen továbbra is egyházkerületünknek ékessége és erőssége, Jézus Krisztusnak gyönyörűsé­gére és Isten nagy nevének dicsőségére. Győry Elemér. Igehirdetés és lelkigondozás a mostani háború idején. A tatai református egyházmegye Lelkészértekezleti gyűlésén, 1943. évi július hó 27-én tartott előadás. (Folytatás.) A legfontosabb kérdés itt az, hogy én, aki hirde­tem az Igét, az evangéíiomot szeressem. Verbi divini minister volt valamikor a magyar református lelki­­pásztor címe. Ha az ige szolgája vagyok, akkor az igé­nek legelőször felettem kell úrrá lennie. Ez csak úgy lehetséges, ha nem szűnök meg soha az igét tanul­mányozni. Nélkülözhetetlen a lelkipásztor életében a naponkénti csendes óra. Kitárom szívem ajtajait nap­kelet felé. OdaViszem arcom a mennyei világosság napsugárfürdőjébe. Hadd teljek meg felülről jövő üzenettel. Legyen enyém az intés, dorgálás, bizta­tás, (erő, vígasztalás. Meglátom örök megvilágításban az eseményeket. Imádkozom, megalázkodom, megis­merem az útat, mely odavezet, hol embertársaimmal találkozom. így érkezem fel verőfényes magaslatra, honnan velem 'jön a völgyek és szakadékok közé Krisztus és az ő békessége. B,arth Károly mondja: »Nagyon kívánatos, hogy az ige szolgája széles látókörű ember legyen, aki egész szívével a maga korával él, ami annyit jelent, hogy annak bajait, nehézségeit úgy éli meg, mintha a sajátjai tennének úgy, hogy úgy beszélhessen kor­társaival, mint valaki, aki közülük való... 'Mindig a tényleges helyzethez kell tudnia szólni, de min­denkor magasabb szempont szerint kell megtennie«. (Isten igéjének szolgálata.) Csikesz Sándor mint igazi gyakorlati theolomis szólal meg: »Nincsen szégyenletesebb, mint a falusi pap, aki falutól mentesített akar lenni. Üvegharang alá helyezi magát és múzeumi tárgyképpen csodái­tatja bámulatos tudományát és minden gyakorlati érzék nélkül jár-kel a gyülekezet körében. A falutól men­tesített pap lassan falutlanított pappá lesz. Papot nél­külöző falut fog nevelni«. (Csikesz Emlékkönyvek 3.) Ugyanezt mondhatjuk arról a lelkipásztorról, aki ki akarja szakítani hallgatóságát a mai idők sorsfor­máló tényei közül. Nekünk ebben a világban kell él­nünk, mint akik nem e világból valók. A jelen vi­harai között az időben az örökkévalóság gondolatait kell tolmácsolnunk. M.akkai Sándor mondja: »Nem a háború, hanem az ember, a létek a fontos. Ne legyen minden prédi­kációnk telve a háborúval. Kerüljük a feiránközást, rettenetes képeket, ne bizonyítsunk az Igével fajok és nemzetek ellen a magunk javára, ne üssünk pártot Isten nevében pártok ellen«. (Igazság és Élet IX. 2.) Soha ne bizonyítgassunk a háború mellett, de mondjuk meg, hogy a háború a bűn legrettenetesebb kinövése. Kain gyilkossága a bűneset következménye. Bár fegyvert ölteni hazafias kötelesség. Fegyverrel is meg kell védelmeznem templomainkat, családi ott­honainkat és anyaszentegyházunkat, de ez a legvégső eszköz, mert a harc gyűlöletet támaszt és a békétlen­ségben jobban úrrá lehet felettem a Sátán, mint az Isten. Mégis, ha kikerülhetetlen, bele kell mennünk a háborúba, de gyakorta el kell csendesednünk Isten színe előtt, hogy az ő gyermekei maradhassunk. A vitézi elszántság mellett legyen ott az irgalom is a szívünkben, hogy az emberiség az ellenségben is Isten gyermekét lássa és ne támadjon kórházakra, sebesül­

Next

/
Thumbnails
Contents