Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-06-06 / 23. szám
Ötvennegyedik évfolyam. 23. szám. Pápa, 1943 június 6 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ___________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ________________________------------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: GYÖRY ELEMÉR PÜSPÖK------------------------------------------’ F L8.LÖS S7FRKESZTÖ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Csodálatos végrendelet. Márk. 16: 15-18. ! A felolvasott szavakat mennybemenetele előtt ! mondotta Jézus, — akkor, mikor tanítványait meg i akarta győzni az ő valóságos feltámadásáról. A beszéd elején szemrehányásról is van szó, s ott van megírva a missziói parancs, az evangéliomnak e széles világon való hirdetésére. A további szavakban pedig benne van az ígéret,' a biztatás — a csüggedő tanítványok szívének megerősítése. Benne van a végrendelkező végső megmásíthatatlan akarata! Igen, mert Krisztusnak c földön ezek az utolsó szavai voltak, utána már a mennybemenetel, az áldozócsütörtök leírása következik. Végi endeletszerűek tehát ezek a szavak. De menynyire különbözők a földi emberek testamentumaitól, végrendeleteitől. A földi végrendeletek is az elköltöző ember végső akaratát tartalmazzák, a közeledő vég, a halál érzése az a hatalmas erő, amely kényszeríti a hátramaradottakat, hogy a végrendelet intézkedéseit szentnek tartsák, azokat végrehajtsák. De egyébként ezen az erőn túl semmiféle biztosíték nincs arra, hogy valóban úgy is legyen mindéi* mint a végrendeletben van. Óh bizonyára nagyon sok példát tudnánk mondani arról, amikor a végrendelet intézkedéseit pörlekedő atyafiak teszik erőtelenné, — amikor évtizedes testvérharc indul meg miatta. Igen, mert a földi végrendelet rendesen anyagi javak felől intézkedik. S anyagias az ember is, akinek azt tudomásul kellene j venni. Milyen más a helyzet ezzel a fölolvasott vég- j rendelettel! A legcsodálatosabb az, hogy itt nem a halál előtt intézkedik valaki: Krisztus, hanem a halál ütőn, — egy olyan halál után, amelynek hatalmát megtörte — isteni erejét a föltámadással megmutatta. Ezenfelül figyeljük meg, hogy nincs itt szó semmiféle anyagi javakról. Hiszen annak, akinek fejét sem volt j hol lehajtani életében, akinek keresztfára feszítésekor még ruháit is szétosztották a katonák, — mit is végrendelkezett volna ezek felől? De bármint intézkedett is, van egy harmadik nagy különbség is. Az nevezetesem hogy míg a földi végrendeletnél a kegveleten ! kívül semmi biztosíték nincs aua, hogy a benne foglalt j akarat végre is hajtassák, — addig Krisztus végrendelete mögött áll a védtelen isteni erő, annak a tudata, hogy ő él, itt van, s mindent megcselekedhetik — s amit akar, meg is cselekszi. Végül még egy különbség az, hogy ez a végrendelet az első részében ugyan akarat, parancs, de a vége ígéret, biztosíték. T. Áldozócsütörtök tövében vagyunk. Úgy vagyunk együtt, mint Krisztus tanítványai valamikor. Azok a tanítványok a nagy rémülés, a nagy kifosztottság érzésével eltelve nagy bizonytalanságban voltak. Krisztust elveszettnek hitték s vele minden veszett számukra. M.ég ha nem lettek volna is mindannyian, teljesen áthatva attól, hogy egy nagy, hatalmas munka elvégzése várakozik rájuk, mint vezetőkre, irányítókra, ha csak annyit terveztek is jövendő életükről, hogy a folyton velük levő Krisztus utasításainak lesznek végrehajtó eszközei, inég akkor is füstbe ment minden eddig* táplált terv, minden eddigi felkészülés. Azok pedig, akik valóban vezérségre voltak hivatva, akik tudatában voltak, hogy a nagy munka végzése az ő munkájuktól függ, — azok az alapot látták kiesni Krisztus vélt elvesztésével. Csoda-e hát, ha nagy bizonytalanságban voltak, ha kétségeskedtek, ha hitetienek voltak!? Azt mondottam, hogy mi is így vagyunk egviitt! A keresztyén anyaszentegyházak vezetői, pásztorai, tanítói s presbiterei. Elhivatásunkat Krisztustól nyertük egy-egy egyházközség vezetésére, — s abban a tudatban, hogy minden földi tehetetlenség, bűn ás kicsinyesség ellenére, vagy annak látszata ellenére is az elő Krisztus van mellettünk, a szeretet parancsa uralkodik a világban, s az emberek egymásnak mégis csak testvérei. S mit látunk magunk körül? Az élő Krisztust fantomnak, bálványnak hirdetik, a keresztről való beszéd bolondság és botránkozás, — a szeretet kigúnyolt, megcsúfolt, emberi szívekből kitörölt és elfelejtett érzés, — az emberiség gyászjelentését gyilkos gépek, égő faluk és városok, élpusztult embertömegek (mutatják minden képzeletet felülmúló iszonyatosságban. S mikor gyülekezetek vezetői, pásztorok^ tanítók és presbiterek az élő Krisztusba akarnak fogózkodni, óh nem elképzelhető-e, hogy megtorpannak, hitetlenkednek, s igen gyakran úgy veszik észre, hogy a hit erős lánca helyett a koporsókötél egy maradványa szakad még kezükbe. Ámde testvéreim, a repülőgépek berregésén, ágyuk dörgésén, harckocsik dübörgésén, halálordításon, s égő faluk és városok menekültjeinek jajveszékelésén keresztül is — hangzik Krisztusnak, az öld Krisztusnak a szava. Hangzik itt, ahol most minden csöndes — a lélek háborgása is elcsitul — hangzik a szó: hirdessétek az evangéliumot! Az evangéliumot arról, hogy Krisztust nem lehetett megölni a Golgota keresztjén, nem temethette el őt a sziklasír záróköve, nem ölheti meg emberi gúnyolódás, gonoszság, kín, gyötrelem, halálvergődés sem! Ö él és Ura ma is ennek a világnak, de ez a világ mindaddig nem fogja érezni azt, hogy az evangélium valóban örömhír, amíg meg nem hallgatja azt, amit Ő mond, Óh az emberek annyi mindent meghallgatnak ma. Rádiót, újsághírt, suttogó rémhíreket, s annyira elhisznek mindent, s riadva adják tovább a megtoldott hírt. Óh mikor fog már magába szállni az emberiség anynyira, hogy országvezetők és egyszerű emberek is egvszer már ne mást, hanem Krisztust akarják hallani.
