Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1942-04-12 / 15. szám

70. oldal

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

1942.

Felhatalmazta a zsinat a dunamelléki egyházkerületet, hogy. a visszacsatolt délvidéki területen lévő német református egyházközségeknek a megszűnt jugoszláv uralom alatt- nyelvi alapon kialakult különleges jogi helyzetét mindaddig, amíg az érdekelt német egyházmegye kívánja, továbbra is fenntartsa és elismerje. A zsinat felhatalmazást adott a német egyházmegyének, hogy a maga szervezetét különleges jogi helyzetéből folyó eltérésekkel szabályrendeletben állapítsa meg.

A visszacsatolt területen lévő református országos egyházi hatóságnák ezévi december 31-ig áll fenn a joghatósága, 1943 január 1-ével pedig az elszállítás előtti jogi szervezetbe olvad bele. A délvidéki volt országos egyház tisztségei megszűnnek, de a zsinat kimondotta, hogy Ágoston Sándor ottani püspököt ez a címe, Kurcz Henrik dr. orsz. gondnokot pedig az egyházkerületi főgondnoki cím életfogytiglan megilleti. Nagy figyelem közben tárgyalta a zsinat az Országos Református Tanítóegyesület ' kérvényét, amelyben egyebek közt azt kívánja, hogy minden egyházi szervezetet és bíróságot egyenlő számban leikéseiekből, világijakból és tanügyiekből alakítsanak. »A zsinat — így hangzik az egyházi törvényhozás mai határozata — jól ismeri és méltányolja azt a nemes, fáradságos és építő munkát, amelyet a népiskolai tanítók nagy buzgósággal és sok eredménnyel végeznek, készséggel hallgat panaszaikra, de sajnálattal látja, hogy e beadványban foglalt kérelmek nélkülözik a szükséges tárgyilagosságot«. Ormós Lajos, a Tanítóegyesület elnöke módosításokat javasló felszólalása, dr. Révész Imre tiszántúli püspök magasszínvonalú, elvi alapokon nyugvó, békés szellemű, de határozott hangú beszéde és Sz. Kun Béla professzor, előadó válasza után a zsinat napirendre tért a kívánság felett.

Enyedy Andor dr., az új tiszáninnéni püspök volt előadója a hadiárvák gondozásáról szóló határozati javaslatnak. Ezt mondta: Tudjuk, hogy katonáink, fiaink haláltmegvető bátorsággal teljesítik kötelességüket. Biztosaknak kell lenniök afelől, hogy a hadiárvákról megfelelő gondoskodás történik. A konventi elnökség — az egyházi testületek közül elsőnek — még decemberben felhívta az egyház minden hivatalosát a hadiárva-gondozásban teljes odaadással való részvételre. Most a zsinat kinyilatkoztatta: »a gyülekezeteknek, az egyházi tisztviselőknek és hatóságoknak különös kötelessége a hadiárvák gondozása« s »e kötelesség teljesítésének ellenőrzéséről minden egyházközségben s egyházmegyében intézményesen gondoskodni kell«. Az ügy intézésével a zsinat az Egyetemes konventet bízta meg.

Délután a záróülésen Enyiedy Andor püspök köszöntötte az elnökséget és az előadókat a gyűlés vezetéséért és alapos munkájáért. A zsinat Ravasz László elnök buzgó imádságával, közénekkel és végül a Himnusz eléneklésével fejeződött be. (MÉ)

— A veszprémi Református Nőegylet elhatározta, hogy a nemrég elhunyt özv. Fogthüy Miklósné arcképét, aki az egyesületnek 18 éven át volt elnöke, megfesteti a gyülekezet női terme részére. A tisztújítás során díszelnökké Csajághy Károlynét, elnökké dr. Kosa jánosnét, ügyv. elnökké Puskás Apollóniát, pénztárossá Tantó Istvánnét, titkárokká Dely Lászlónét és dr. Rácz Gyulánéf, ellenőrökké dr. Agárdy Jenőnét és Molnár Mihálynét választották meg egyhangúan.

Kenyér front.

A fegyverek frontja és a kenyér frontja egymástól elválaszthatatlanok. Kenyér nélkül nincs győzelem, győzelem nélkül elvész a front. Vitéz katonáinkra, kik a mi vérünkből való vérek, a fegyverek diadalmas forgatása vár, a kenyér frontján küzdőkre, az eke szarva. A kenyér frontján állva, mindjárt elöljáróban ki merjük jelenteni, hogy hazaáruló, gonosz ember az, ki nem teljesíti kötelességét. Azért mondjuk ezt, mert borzadállyal halljuk, hogy vannak a magyar földön, a magyar földet bírók és növelők között, kik húzódoznak a szántás-vetéstől, parlagon hagyják földjüket, csak önmagukkal törődnek s annyival, ami nékik elég, mitsem adva arra, hogy ha katonáinknak nem jut majd kenyér, nem lesznek képesek megvédeni a haza határait s az ellenséges áradat mindent elpusztít.

És ha valaki, az ilyen gonosz hazafiságot nem nézheti behunyt szemmel, összedugott kézzel, egykedvűen, közömbös lélekkel, úgy azok elsőhelyen, mi kell hogy legyünk, kálvinista magyarok, kálvinista papok, Tanítók, kik büszkén hivatkozhattunk mindig nemzethűségünkre, rendületlen hazafiságunkra, százszázalékos magyarságunkra, a ^hazáért hozott élő-haló, mindenek felett való önfeláldozásunkra. Noshát, most ismét itt van az idő, hogy erről tanúbizonyságot tegyünk, mindannyian azok., kik a fegyverek frontján belül, a kenyérnek frontján maradtunk.

Ne legyen ajkunkon csak frázis, hogy egy talpalatnyi föld sem maradjon műveletlenül, mert tőlünk függ, hogy az cselekedetté is váljon. Csináljunk belőle kálvinista, becsületbeli kérdést. Azon törjük fejünket éjjel, miképpen nappal, hogy ezért mit lehetne tennünk. Abban találjuk kedvünket, t hogy egymásért, milyen áldozatot hozhatunk. Ne sajnáljunk semmi fáradalmat, .gyötrődést, nélkülözést, ha annak árán katonáinknak több és fehérebb kenyeret nyújthatunk. Vessük meg azt, aki csak a maga hasznát nézi. Közösítsük ki az önzőt, a dologtalant, a léhát, könnyelműt. Legyünk tanácsadói a tanácstalannak, tanítói a tudatlannak, felkaroló! a gyámoltalannak, gondfelvevői a küzdő katonák itthonmaradottainak, istápolói az özvegyeknek és árváknak, vigasztalói a síróknak és gyászolóknak.

Lelkészek erről prédikáljanak, pásztori ténykedésüknek ez legyen legfőbb célja, telmissziói ténykedésüket ebbe kapcsolják bele, egyesületeink ebben versenyezzenek, gyermekeinket erre oktassuk, tanítsuk, az ifjak ezért lelkesedjenek, asszonyaink ezen a fronton vitézkedjenek, s az öregek is vállaljanak mindent, amit csak tehetnek. Jártunkban-keltünkben erről beszélgessünk, tanácsüléseinknak ez legyen a .tárgya, tehetsége szerint mindenki álljon be a munkába, úgyhogy valójában egy talpalatnyi föld se maradjon megmíveletlenül. Szégyelje magát, aki nem így érez, nem így gondolkozik, nem így cselekszik. Ezt kívánja tőlünk a magyar kálvinista becsület.

Mindebben pedig frontvezérek, lelőlküzdők, gáton álló őrök^ apostolok, a leghűségesebb szolgák, mi legyünk, református lelkipásztorok. Igehirdetésünket ez a szellem hassa át. Gondolataink, terveink e tárgy körül csoportosuljanak, szemeinket állandóan nyitva tartsuk és mindenre ráfüggesszük, kezeinket ne vegyük le a cselekvés ekeszarváról s a legjobb példaadók legyünk. Figyelmünket semmi sem kerülje el, ahol egymás terhének felvételéről van szó, házunknak, szívünknek, szeretetünknek, lelkűnknek ajtaját minden hozzáforduló előtt most méginkább nyitvatartsuk.