Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-02-22 / 8. szám
34. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1942. dása, tehát az oktatásnak szerves egésszé kristályosodó egysége az oktatás és nevelés eredményességének legbiztosabb záloga. A népiskolában az olvasókönyvnek és minden egyéb tankönyvnek az a szerepe, hogy ennek az egységnek eszköze és tényezője legyen. Ebből tanuljon meg a tanuló más könyvet is gondolkodva olvasni, belőle tanulságokat levonni.« A manapság szinte divatossá vált és gyakori, de sokszor indokolatlan tankönyvváltoztatás káros, mert némelyik nem jobb, mint amit helyette a forgalomból kivontak. E miatt az amúgy is nehezen gyarapodó, de ma mindinkább nem nélkülözhető iskolai segélykönyvtárak sok példánya értéktelenné válik s így ezeket a segélykönyvtárakat sohasem tudjuk maradéktalanul annak a célnak a szolgálatába állítani, amelyért szerveztelek. Hiszem azt, ha egyházunk felelős vezetői komoly vizsgálat alá veszik a tankönyvkérdés problémáit, akkor sikerül ezt a kérdést nyugvópontra hozni S a íhibák kiküszöbölésével lehetővé válik majd jó és olcsó, a belső tartalom, külső kiállítás és Ízlés szempontjából mindenképpen megfelelő tankönyvet előállítani, hogy az olyan eszközzé legyen a tanító kezében, melynek segítségével s odaadó, hithű, buzgó, áldozatos tanítói munkával eléri azt a célt, melyet a Vallásiam Tanterv és Útmutatás így fejez ki: egyházának, hazájának, családjának élő, hívő, vallását ismerő, öntudatos, aktiv keresztyén életet élő egyének nevelése. f KÖNYVISMERTETÉS 1 Dr. Tóth Endre: A pátens története a dunántúli református egyházkerületben. Debrecen, 1940. Nagy 8°. 1—85 lap. Különlenyomat a „Theologiai Szemle“ 1940. évi 2—4. számaiból. A pátensharc részletkérdéseivel egyházi íróink egész sora foglalkozott már, ki kell emelni közülök Ballagi Qéza, Kármán Pál, Zoványi Jenő, Révész Kálmán, Tóth Sámuel és Payr Sándor nevét. Külön felemlítendő nagyértékű forrásgyűjtemény: »Révész Imre munkái a pátens korából. Budapest, 1900.« Summázó mű azonban a mai napig nem készülhetett a részletkutatás elégtelensége, de'leginkább az egyes egyházkerületek pátensküzdelme feldolgozásának hiánya miatt. így nem csoda, hogy az összefoglaló magyar protestáns egyháztörténelmi művek a pátensharccal kapcsolatban csak az országos jelentőségű megmozdulásokról és a bennük szerepet vivő, tudományos vagy közéleti működésük révén a partikuláris kereteken felül messze kimagasló vezéregyéniségekről (Balogh Péter, Révész Imre, Ballagi Mór, Vay Miklós báró, Tisza Kálmán, Székács József, Zsedényi Ede, Prónay Gábor báró és mások) tesznek említést s a nagy mérkőzés egyházkerületi határokon belül lefolyt, kevésbbé fontos részleteseményeiről s azok irányító személyiségeiről mit sem tudnak. Különösen a dunántúli református egyházkerület pátentális küzdelmét borította eddig sűrű homály. Az első világháború idejéig mindenesetre nagyban akadályozta az idevágó tudományos munkát a szükséges történelmi távlat hiánya, továbbá az uralkodó politikai konstelláció is. Ma már ez akadályok tova tűntek. A pátensharc történelmi horizontba került, az egyházpolitikai látóhatár pedig egészen aktuálissá teszi a protestáns egyházautonómia körül lefolyt tiszteletreméltó és sikeres küzdelem lefolyásának behatóbb tanulmányozását. Időszerű és hézagpótló munkát végzett dr. Tóth Endre a dunántúli református egyházkerület patentális ellenállásáról készített monográfiájának kiadáşâval. E mű tulajdonképen a dunántúli református egyházkerületnek az egyházi és iskolai autonómiát .sértő abszolutisztikus rendeletek, tervezetek, majd az íezeket követő császári nyílt parancs elleni passzív küzdelmének jegyében lefolyt 1849—1860 közötti teljes, külső történetét öleli fel. Hű képét ijvujtja a szabadságharc után az 1850 február 10-i Haynau-féle és az 1854 július 11-i Albrecht főherceg-féle rendeletek, valamint gróf Tinin 1856 augusztus 21-i törvénytervezete körül zajló dunántúli református egyházi életnek. Szemléletes és jaontróT-pontra hiteles dokumentumokra épített leírását kapjuk annak a 10 éves passzív harcnak, melynek eredményeképen többszöri ingadozás, sikertelenség dacára fokozatosan kialakultak, majd véglegesen megszilárdultak a dunántúli református egyházkerületnek az egyház független életét eltiprással fenyegető abszolút kormányhatalom kísérletezései ellen kiépített szellemi hadállásai s elnyerte az itteni reformátusság e küzdelem bátor végigharcolására gondviselésszerű vezéreit Nagy Mihály püspök, Báli Mihály mezőföldi, Kacsóh Lajos belsősomogyi, Nagy János barsi, Pap János tatai esperesek, valamint Széki Béla pápai lelkész, Sárközi József segédkurátor és egyebek személyében. A tíz éves küzdelem nem volt hiábavaló. Mikor 1859 szeptember 1-én megjelenik az egyházautonómiái; teljes megsemmisítéssel fenyegető császári pátens, a sikeres ellenállására már teljesen elő van készítve a talaj. Az 1860 március 6-án Nagy Mihály püspök elnökletével Tatán tartott s hatóságilag megzavart seniorum collegium megadja a harcban való magatartáshoz az egységes irányelveket. A zsandármegszállás és hatósági terror dacára megtartott és lefolytatott mezőföidi, karhatalommal feloszlatott belsősomogyi, a már gyülekezéskor fegyveres erővel szétszórt barsi egyházmegyei közgyűlések után az ellenállás betetőzését jelenti az i860 május 10-én Csepen tartott egyházkerületi közgyűlés, mely minden hivatalos erőszakoskodás ellenére is szilárd magatartásával elválaszthatatlanul azonosította magát az egyház történelmi fejlődés ereó[ményeképen kialakult autonom jogi helyzetével és méltóságteljes tiltakozásával elítélte az egyház belső életébe való illetéktelen beavatkozást. Ha meggondoljuk, hogy a Dunántúl minden más egyéb területnél inkább kezeügyébe esett az abszolutizmus erőszakoskodásainak, bizonyosnak kell tartanunk, hogy $ bátor kiállások, más, egyéb körülményeket is figyelembe véve, nagyon siettették a pátens 1860 május 15-én történt visszavonását. Dr. Tóth Endre tanulmánya célját abban szabta meg, hogy az előmunkálatul szolgáljon a magyar protestáns pátensharc előbb-utóbb megvalósuló egységes feldolgozásához. Megállapíthatjuk, hogy e célkitűzését teljesen elérte, sőt részben túl is haladta. Munkája amellett, hogy nélkülözhetetlen és hézagpótló anyagot nyújt a probléma összefoglaló feldolgozásához, hozza a dunántúli református egyházkerület 1849—1860 közötti teljes külső történetét is tárgyilagos megvilágításban. Tudományos akribiáját és megbízhatóságát bizonyítja a kétszázat jóval meghaladó forráshivatkozás. Ez úttörő tanulmány méltán sorakozik tudós írójának vele csaknem egyidőben készített és kiadott másik két értékes dolgozatához, a belső
