Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1942-02-15 / 7. szám

30. oldal.

DUNÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP

1942.

A kari határozat, hivatkozva arra, hogy az egyetemes kon vent már döntött a theologiai reform dolgában, amikor az ötéves rendszert elfogadta, a Vasadyfüzetben foglalt reformtervezettel való foglalkozást nem tartja időszerűnek. A kar mindazokra az állításokra és feltételezésekre vonatkozólag, melyek dr. Kováts dolgozatában a kart érintik, határozottan és világosan tudna válaszolni, de a jelenlegi súlyos időket nem tartja alkalmasaknak arra, hogy egyházi életünk belső békességét és mindenek felett szükséges egységét még a legjogosultabb vitával is megzavarja, s ebből a magasabb érdekből jelenleg inkább lemond az önvédelemről, rábízza szolgálatának igazságos megítélését az időre és az arra hivatott érdektelen bírálókra.

A kar rámutat arra, hogy tagjai — tekintet nélkül •esetleges egyéni álláspontjukra —az 1940. év februárjában Pápán tartott theol. tanári konferencián megjelentek s ott az egyetemes konvent elé terjesztendő s később elfogadott új Szabályzat előkészítésében, pontról-pontra való tárgyalásában készségesen resztvettek, ahhoz hozzájárulták s ezzel a legnyilvánvalóbb módon kifejezést adtak annak,, hogy a kar a maga tudományos és nevelői munkáját minden tekintetben alkalmazni kívánja az anyaszentegyház felelősei által megállapítandó szabályokhoz.

A kar az egyetemes konvent által megállapított lelkészképzési szabályzatot, mielőtt arra bárki is felkérte, felhívta vagy kötelezte volna, teljesen a maga indításából életbeléptette, regi, az államfő által jóváhagyott saját szabályzatát újraalkotta, s mindenben készségesen hozzájárult ahhoz, hogy ebben a szabályzatban az egyetemes konvent kívánalmai érvényesülhessenek.

»Ez a két tény olyan, hogy ezekről a füzet írójának tudomással kellett bírnia. Ha pedig tudomással bírt ezekről, akkor azt Karunk tisztességének, jó hírnevének, hűségének és minden kétségen felülálló egyháziasságának elismeréséül kifejezetten meg kellett volna állapítania, már csak azért is, hogy önmagáról elhárítsa az} a gyanút, hogy vádiratának éle lényegében a debreceni egyetem hittudományi fakultásának léte ellen irányuké

Ezzel kapcsolatosan a kar megállapítja még azt is, hogy résztvett a tiszántúli egyházkerület Lelkészképző Intézete új szabályzatának megalkotásában is, azzal a céllal, hogy munkáját a legszorosabb kapcsolatba hozhassa az egyházkerület lelkészképző és nevelő tevékenységével.

Végre szükségesnek tartja a Kar megállapítani, hogy a Kováts J. István dolgozatának azok a megjegyzései, melyek a Kar hallgatói által fizetendő tandíi és vizsgadíjak nagyságára vonatkoznak^ az akadémiákon fizetendő díjakkal szemben, nem felelnek meg a valóságnak, mert a tanulmányait sikerrel végző hallgató a Karon és a Lelkészképzőintézetben is részesül az akadémiákon nyerhető kedvezmény és segítség mérvének megfelelő támogatásban.

Mindezek után. a Kar nyugodt lelkiismerettel és bizodalommal van az iránt, hogy egyházunk közvéleménye es arra illetékes főhatósága a Kar munkája és magatartása igazi mivolta felől helyes és tárgyilagos meggyőződést szerez magának.

Mi a Kar kérésére a fentiekben készséggel közöljük a kari határozat lényeges pontjait, mert azokból azt olvassuk ki nagy megnyugvással, hogy a Kar nem azonosítja magát azzal a hétéves reformtervezettel, amely ellen dr. Kováts füzete íródott. Megállapítjuk

azonban azt is, hogy dr. Kováts nem a debreceni egyetem hittudományi fakultásának léte ellen írt. hanem a theologiai akadémiák sértetlen fennmaradásának szükségességét hangoztatta, ebben pedig igaza volt. Szükség van a debreceni Tisza István Tudományegyetem hittudományi karára, annak működésétől eddig is sokat kapott református egyházunk és hisszük,, még még többet fog kapni a jövendőben, de szükségünk van az egyes egyházkerületek theologiai akadémiáira is, melyeknek, amint megbecsülésre méltó a .múltjuk, nélkülözhetetlen a történeti elhivatásuk a jövendő fejlődésben is.

P. J.

Népfőiskolái tanfolyamunk.

Már az első világháború előtt működött főiskolánkban pár évig munkásgimnázium. Kevéssel utóbb már felmerült a pápai művelődésház gondolata, de mire a háború végéhez értünk,, egyelőre, sőt hosszabb időre minden efféle tervezgetés elmerült a huszas évek fásultságában. Mikor a népfőiskolái gondolat hazánkban is jelentkezett, mi is szerettünk volna valamit csinálni. A dolog lassan érlelődött, s ebben az évben elérkeztünk odáig, hogy legalább egy népfőiskolái esti tanfolyamot rendezhettünk pápaiak számára. Minthogy városunk erősen ipari-, nagy ipari jellegű, arra gondoltunk, hogy munkásnépfőiskolát szervezünk, hiszen nagyon jól láttuk, hogy a munkáskérdésnek ezen a részén is mennyi még a teendő. Bátorítólag hatott ránk az ősszel annak a híre, hogy Kolozsváron az egyetem rendezi a munkásfőiskolát, továbbá az is, hogy Budapesten munkásakadémiát szerveztek esti tanfolyamok alakjában. Ezután már mi is munkába állhattunk. Annak, hogy kimondottan munkásfőiskolát szervezzünk, voltak kisebb nehézségei, ezért a népfőiskolái tanfolyam gondolata mellett állapodtunk meg. A főiskolai tanári kar készségesen magáévá tette a gondolatot, s a kollégium tagozatainak tanárai szíves örömmel vállalkoztak az előadások megtartására. Január 12-e és február 6-a közt rendeztük heti öt—öt estén (szombat kivételével) egyik gimnáziumi tantermünkben tanfolyamunkat két-két tanórával ; a szakszerűség szempontja és kívánalma a fizikai előadóterembe és a zeneterembe is behívta pár esetben a hallgatóságot. A létszám felülmúlta várakozásunkat, ötvenhatan iratkoztak be. A hallgatóság sorában bőven volt munkás, munkásnő, gazdafiú, gazdaleány ; kisebbszámban kisiparos, kis- és nagytisztviselő, tanárnő, tanárné, katona, s természetesen tanár is, mert mi tanárok is szívesen hallgattuk meg egymást és tanultunk egymástól. A hallgatóság ezek szerint majdnem minden rendű és rangúakat magába foglalt, s így valóban nép volt. Tanfolyamunk ebből a szempontból teljesebb joggal viseli a „népfőiskolái“ nevet, mint egy paraszti népfőiskola, hiszen nemcsak a paraszt a nép, hanem mindenki hozzátartozik a néphez. Mi éppen ezzel a célkitűzéssel indultunk el: a magunk körében hassunk oda, hogy terjedjen a népközösség érzése, tudatta. Teljesen időszerűtlen már a kasztszerű elzárkózás gondolata, mert egy nép tagjai sorsközösségben élnek, s ezt a Gondviselés rendelte sorsunkat tudatosan és jó akarattal vállalnunk kell. A tanfolyam plakátjain is ezt hirdettük: „tájékozódás a mai világhelyzetben és a magyarság kérdéseiben“. Nem ismereteket nyújtottunk hát, s nem műveltséget terjesztettünk. Ezt is tettük, de ez csak eszköz akart lenni. Mi hallgatóinkat gondolkozóba akartuk ejteni és kiváncsivá akartuk tenni. Az előadott anyag erők számbavétele volt: miféle