Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-11-01 / 44. szám
Ötvenhamiadik évfolyam. 44. szám. Pápa, 1942 november 1 JIINÍNTÍHT PonTPOfíMo IJP A Főt. és mélt. Medgyasszay Vince püspök úrnak HIVATALOS KÖZLÖNYE Helyben. RNAP. PÜSPÖK FELE . , - ^^r^ TTC^--urr^SCZ^02SEr^T5TiOL"”f,ANÁR ' PAPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FAISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Új reformáció. A cim már maga is ellenmondásnak látszik. Hiszen a mi reformáció, az mindig csak új lehet! Mégis nem árt, ha időnként meggondoljuk, hogy miben áll a reformáció újszerűsége. Nemcsak a négyszáz éves múltban, de a mai nemzedék számára is. A reformáció alapja és kiindulása a bűnbocsánat kérdése körül forgott. A wittenbergi 95 tétel épen a bűnbocsátó cédulák által űzött visszaélések következtében született meg. Hogy aztán ebből a kiindulásból egy az egész egyházat a maga igazgatási, kultuszt és hitrendszerében is megújító nagy mozgalom támadt, az tulajdonképen természetes. Mert a bűnbocsánat kérdése mindezt magával hozta. Nemcsak abból a Szempontból, hogy ki bocsáthatja meg a bűnöket, hanem főleg és elsősorban azért, mert a bűnbocsánat bármilyen elképzelése is csak a bűnbánat, s ezt is megy^ előzőleg a bűntudat következménye lehet. Ezt átgoi, 5‘ dolva, nem nehéz a folyamatot tovább is elemezni. A bűntudat kérdése már aztán elvezet az ember önmaga igazi megismeréséhez, az ember és Isten közötti viszonyhoz, a váltsaghoz és annak hordozójához a jézus Krisztushoz, hogy aztán az egyedül lehetséges magyarázó és egyedül megnyugtató alaphoz: az evapgéliomhoz érjen el. Épen azért lett világot átalakító a reformáció, mert a bűnbocsánat kérdéséből indult ki. S épen azért marad a reformáció mindig mindenki szamára. akinek fontos az Istenhez való viszony tisztázása. I új, mert mindennapi kérdése a bűnbocsánat ügye is! ' Körülöttünk tombol a háború. Fiaink, testvéreink küzdenek és véreznek az orosz pokol borzalmai közt. Itthon a háború következményei tekergőznek lassanként, mint erős karú polip, lelkünkre, testünkre. A nehéz jelen s a ködös jövő mindenki számára izgatóbb talán, mint az a kérdés, hogy miként is áll a bűnbocsánattal! Pedig a katonák vitézsége, az itthoiilevők kitartása, a közélet minden vonalon való tisztasága, kormányon ülők és alattvalók biztonsága, élete legelsősorban ezen a kérdésen fordul meg. Épen azért van szükségünk rá, hogy a reformáció igazi értelmét átértsük, és megérezzük, hogy mindennél fontosabb tisztázni a magunk számára: miként is állunk a bűnbocsánattal, s mindazzal, ami ebből a fent írtak szerint következik, mert ennek tisztázása lggbiztosabban tisztáz minden más, valóban égetően fontos, csontokba és husiinkba vágó kérdést is. ’Egy nemzet, vagy az egész emberiség csak úgy tud hivatásának, az élet követelésének eleget tenni, ha megérzi, hogy életének alapja egyedül a tiszta evangéliom lehet. Elképzelhetjük, hogy micsoda más lenne ez az egész élet minden háborús borzalmaival együtt is, ha a bűnbocsánatból kiindulva megreformálnánk életünket. Ha megértenénk az evangéliom igazságait. Ha elfogadnánk Krisztus váltságát, ha szeretnénk egymás, mint testvérek, ha nem nézné ki-ki csak a maga hasznát, del mindenki a másikét is, ha... És épen azért marad újra, meg újra kivánalom az új reformáció, mert mindez még mindig — Krisztus váltsághalála után két ezer évvel, s a reformáció evangéliomot visszaadó, bűnbocsánat kérdést felvető, s annak minden vonatkozását együtt Istenhez utaló nagy megmozdulása után is — hiányzik, csak feltétel! Nem hiábavaló-e ma újra erről beszélni. Vagy épen ma, amikor *£ emberek annyira nem érnek rá ilyep kérdésekkel törődni? Vájjon ismerve az embereiket, s?..merve önm, gunkat, jöhet valamikor olyan idő, amikor — rá fognak érni az emberek erre is? Amikor majd n ái lesz már- idvánalom az uj reformáció? Hiábavaló csak akkor volna, ^ha hiányoznék mindennek az alapja! A kételkedőkkel szemben mi Pál apóstól szavát ír jé f: ide: Ha pedig Krisztus fel nem táma•dptt, hiábavaló a mi prédikálásunk... Ámde Krisztus feltámadott!' Váltságpt adott, megnyugvást hozott, bűntudatra serkentett, igazi emberi rendeltetésünk felől biztosítékot adott! Még akkor is, ha sokan, óh nagyon sokan, nem akarnak róla tudomást venni! S épen azért kell prédikálnunk, míg lesz egy ember is, aki el nem jut mind ennek a megismerésére! Kétezer, vagy négyszáz év múlva is! Az emberek elfeledkezhetnek sok mindenről, még magáról az Istenről is, de mi nem feledkezhetünk el róla sohasem., s nekünk mindig és meg-megújuló erővel, soha nem csliggedve, soha sem lankadva kell kiáltanunk: Új reformációt ! Dr. Tóth Endre. Jakab János győrszemerei lelkipásztor emlékezete.* A győrszemerei református egyház templomának tornyában 1940 május hó 52-én gyászra kondultak meg a harangok. Pásztort, lelkipásztort sirattak. Jakab János, a győrszemerei református egyház 35 éven át hű sáfára rövid, de súlyos szenvedés után 60 éves korában az Úrhoz költözött. A váratlan, lesújtó gyászhír mélyen megdöbbentett mindenkit. Hisz nemrég még ott volt szerettei, népe, kertjének virágai között. Itt hagyta őket, elment örökre. Jakab János született 1880 október hó 2-án, Csöglén, Veszprém megyében lelkészi családból. Gimnáziumi és theologiai Tanulmányait a pápai református főiskolában végezte. Mint segédlelkész szolgált Padragon, Nemeskisfaludon és Csöglén, mint helyet* Irta és a pápai egyházmegye lelkészértekezletén felolvasta Bende Gyula győrszemerei lelkipásztor.
