Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-10-04 / 40. szám
1942. DUNANTÜLI PROTESTÁNS LAP 191. oldal. lahy Lajos 'esetében tehát típusosán láthatjuk a századelején felnőtt úri emberének vallásos kóiképét. Nős, a tapasztalt lehűtő és elgondolkoztató kórkép a következőkre hívja fel a figyelmünket: 1. Sürgősen cselekednünk kell az irányban, hogy középiskolás diákságunk úgy járjon templomba, hogy érettségi után se maradjon el onnan, különben református volta egy csupán esetleges nyomásra nekidacosodó antipápizmusba üresedik. 2. Biztosítanunk kell, hogy református közösségi hitélete jelentsen ineki olyan éifékeket, hogy azokat majdan gyermeke számára is biztosítani akarja. Tehetjük azonban Zilahy ügyét más oldalról is vizsgálat tárgyává. S akkor megilletődéssel és hálával fordulunk a felé a többszázéves református mult felé, amely olyan hitet, magatartást és gerincet tudott átsugározni késő nemzedékekre, hogy az, még ha vesztett is intenzitásából, hitvallásos tartalmából, a mai utódban legalább a gerincet és az egyéni felelősségvállalás csőké vény és torzult arcú, de tagadhatatlanul proj testáns erényét még mindig felmutathatja. És még valamit, utolsó észrevételnek: Zilahy Lajos elég hangsúlyosan mondja ez írásában egy helyen: »Apáim sorsát vállalom, akik dédapámig bezárólag háromszáz éven át megszakítás nélkül prédikátorok és szegény reformálás papok voltak«. Nos, bizonyára ezeknek a drága ősöknek a szelleme szólal meg a következő mondatában: »Igét hirdet,ni nem lehet ágy, hogy egyik kezemmel a magas célra mutatok, a másik kezemmel az ■ igehirdetésből vagyoni szerzek«. Ha a vallásos tartalom elhomályosult is Zilahy Lajos magatartásában, az a magyar öntudat és magyar felelősség, amely a mi hitünkből mindig folyt és annak mindig külön jelentést is adott, az ősapákon át a késő unokáig megmaradt, s íme most nagyot lobbant: olyan ajándékot adott a nemzetnek, amely példaadásban a Széchenyiéhez hasonló, de amely az adományozó éleíefolyásával való kapcsolatában tán még annál is mélyebb tartalmú. Amit mondtam, nem Széchenyit kisebbíti, hanem Zilahyt emeli. Isten iránt hálásak vagyunk a drága ősök hitének a mai unokákban is megmutatkozó erejéért, magunkra nézve pedig abba mélyedünk el, mit is kell cselekednünk, hogy Zilahy Lajos lelki konfliktusok elé néző fiának nemzedéke minél kisebb veszedelemmel követhesse az ősi nyomokat. Szathmáry Lajos. Utravaló. Évnyitó istentiszteletre. Kedves Testvéreim! 11. Kor. 12 :9. Lombjukat hullató fák között, zörgő avaron sok ezer diák indult el a mai napon az iskola feléje mely kitárt kapuival úgy öleli magához visszatért fiait, mint a szerető édesanya. Az esztendő lassan sírjába hajlik és mint megrokkant aggastyán őszülő, deresedő fejjel fordul a vég felé, mi pedig új élet kezdetét ünne-t peljük: a magyar diákifjúságnak, ennek a hatalmas óriásnak első lélegzetvételét figyeljük, mely az iskola csengőinek hívó szavára felébred csipke-rózsa álmából és feszülő izmokkal, szent lelkesedéssel, hatalmas lendülettel Jkész elindulni újra a munka meze'-' jén, hogy beálljon a magyar jövőért dolgozók, akarók és szenvedők hősi seregébe. Van ebben valami megkapó, hogy a természet haldoklásakor dobban meg az iskola szíve: örök szimbóluma ez a magyar diák-' ifjúság szent hivatásának és rendeltetésének: kiér* Zed-te belőle, te magyar diákifjúság, hogy a te feladatod mindig is az volt és mindig is az lesz: hogy életet vigyél a haldoklásba, hogy élére állj a szürke-j fejű, lemondó, hitetlen kételkedőknek és vezesd őket jegy új diadalmas Csaba-útján, hogy lépteid nyomán jkizöldeljen a megsárgult tarló, virágba boruljon a leveleit hullató fa: látod-te, te magyar diákifjúság,: hogy téged életre, építésre és nemzetmentésre hívott 'el a Mindenható Isten? Most itt állsz nagy utad elején, mint megriadt sereg, melyet százszoros túlerővel szorongat az elten* ifjú vállad megroppan a feladat súlya alatt és feltör Lelkiedből az örök emberi kételkedés: hogy fogom bírni? ki fog segíteni? De íme, szózat kél, Isten szól hozzád és felel kérdésedre: Elég néked az én kegyelmem! íme, a te útravaáód, erőd és segítséged. Mert nem üres szó, nem elröppenő ígéret és puszta tanácsadás ez csupán, hanem maga a segítség éspedig hatalmas, a leghatalmasabb segítség. Nem fegyvert ad Isten kezedbe, nem is propagandára bíztat, csak eny^ J nyit mond: Elég néked az én kegyelmem! Kegyel-* met kaptál és ezzel mindent kaptál. Mert mi a kegy.lem? Isten jóváhagyó ítélete minden nemes törekvésedre, szent igyekvésedre, hogy életed magvetés és áldás legyen nemzeted és az emberiség szolgálatában. Ez a kegyelem életed megkoronázása, munkád meg^ 'áldása, Istentől való szent elhivatottságod betelje-» sítése. Ez a kegyelem feltárja előtted az élet kapuit, leveszi homlokodról a Kain bélyegét és odaállít téged az élet fája alá: a golgotái kereszt tövébe, hogy az egyszeri és tökéletes áldozat vérében megtisztulj és életedet odaadd szent áldozatul az Isten szeretetoltárára. Ebben a kegyelemben tudsz jót akarni, tudsz szeretni, tudsz keresztyén és magyar lenni, tudsz egyházadnak, nemzetednek és az egész emberiség sója, a világ világossága lenni. Mert ebben a kegyelemben Isten lép mögéd és terjeszti ki áldó és védő kezeit föléd, ebben a kegyelemben Krisztus szegődik vezetődül. Ez á kegyelem tehát először Istenre utal, arra, aki adja néked. Megmondja azt, hogy egyedül Isten lehet kegyelmes, mert kegyelmes csak az lehet, akinek hatalma van, aki Ur mindenek felett, akinek szavára elcsitulnak a viharok, elcsendesednek a tenger hullámai, megzúdulnak a rengetegek és meghajlanak a fűszálak. Kegyelmes csak az lehet, aki olyan dicsőséges és felséges, hogy előtte még a szent angyalok is eltakarják arcukat. Kegyelmes csak az az Isten lehlet, akinek van hatalma arra, hogy téged eltaposH son felgerjesztett haragjában és szemöldökével rontson és teremtsen száz világot. Ez a mai Ige először Istenre mutat és azt mondja róla, hogy ez az Isten ke-» gyelmes Isten, aki nem örül a bűnös halálának, hanem azt akarja, hogy minden ember megtépjen Őhozzá és éljen. Ezért kegyelmes hozzánk,, ezért hajol le hozzánk, törli le rólunk a világ szennyét és emel fel magához bennünket: nem azért, mintha megérdemelnénk, mintha találna bennünk valami szeretni valót, hanem egyedül önmagáért, az ő nevének dicsőségéért és szeretetének kiáradó gazdagságáért. Ezért adja az ő kegyelmét, mely mindenkinek, minden körülmények között és mindenre elégséges. Elég a síró özvegynek* hogy könnyei felszáradjanak, elég egy haldokló nemzetnek, hogy új életre támadjon, elég egy újszülött
