Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-08-30 / 35. szám
164. oldal. DUNANTÜLI PROTESTÁNS LAP 1942. zik, akik a gyülekezetből hosszabb, vagy rövidebb' idő múlva távozva magára hagyják a gyülekezet lelkipásztorát ezer kérdéssel és ballal. A helyes értelemben vett evangélizáció nem lehet tömegmunka, hanem nem egyszer hosszú ideig tartó személyi találkozások láncolata. Azt az embert, aki megrögzött bűnös, akin úrrá lett a közöny, aki a hit helyett lelki kérdésekben csak értelmére támaszkodik, aki meghasonlott egyházával és ezek vala-> melyike, vagy más oknál fogva szakított egyházával, Krisztussal, az ilyent csak nagyon kivételes esetben lehet néhány igehirdetés, vagy találkozás után az egyház élő, hitvalló tagjává tenni. Jézus megtehette, hogy a samáriai asszony, vagy Zákeus az első találkozásra élő hitü követői lettek, de ő is találkozott Nikodémusokkal, gazdag if jakkal, akik az első találkozás után is távol maradtak Tőle. Az ilyen emberieket sokszor kell felkeresni, sokszor kell a Krisztus nevében hívni, amig engednek neki. Az ilyen munkát a gyülekezet közösségében csak az végezheti, aki annak a gyülekezetnek a területén, ahol az evangelizáció munkája folyik, hosszabb ideig tartózkodik, vagy ott él. Helyesebben minden gyülekezetnek a közösségében kell lenni olyan szervnek, olyanok közösségének, akik az evangélizáció sók nehézséggel és nagy felelősséggel járó munkáját rendszeresen végzik. Kik legyenek ezek? Az írás nem szól arról, hogy az evangelizáció munkájára külön tisztséget kell létesíteni, evangelizátorokat beállítani, ellenben beszél arról, hogy az apostoloknak volak charismával, külön lelki adományokkal bíró segítői. Az evangelizációt is az egyházközség olyan tagjai kell végezzék az egy-, házközség presbitériurnának irányítása és ellenőrzése mellett, akiknek Istentől meg van erre a lelki adománya. Ezeket a gyülekezet lelkipásztora, vagy az evangelizáció kérdését behatóan ismerő, theologiailag képzett egyén képezi ki, aki főleg a pedagógia és lélektan terén otthon van. Ennek a képzésnek 'ki kell terjednie az írás ismeretére, nyújtania kell hit-, vallásaink alapján dogmatikai ismereteket és a szükséghez mérten lélektani és pedagógiai ismereteket. Aki az evangelizáció munkájában részt kíván venni, annak kellő ismerettel kell rendelkezni,. késznek kell lennie a szolgálatra és tudnia kell engedelmeskedni, hogy másokat is tudjon Krisztus iránti engedelmességre bírni. Az evangelizáció munkájával csak olyanokat szabad meghúzni, akik kellő kiképzés és előkészület után bizonyságát adták annak, hogy a mun-, kát eredményesen tudják folytam. Az ilyenek között kiosztjuk a munkakört, esetleg megjelöljük a presbitérium bevonásával azokat a személyeket, akiket meg kell nyerni Krisztus számára s munkájukat a presbitériumnak állandó figyelemmel kell kísérnie. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a gyű-, lekezet lelkipásztora, vagy presbitere nem vehet részt a munkában, amennyiben idejük engedi. Sőt üdvös az ő bekapcsolódásuk is, de csak olyan mértékben, hogy emiatt a tisztségükkel járó kötelfesú sségeiket el ne mulasszák. Ha így nézzük az evangelizáció kérdését, ko-, moly elvi alapon állva, akkor rendes mederben fog haladni az egyháznak ezirányú munkája is és nem fogunk esni abba a hibába, mint már előfordult, hogy a lelkészek számára rendezünk evangelizációt, mintha volnának olyan szolgáló lelkipásztorok, akik egyházukkal szakítottak. Azt elismerem, hogy vannak erősebb és ggyengébb hitü, a szolgálatukat nagyobb és. kisebb buzgósággal végző lelkipásztorok. A lankadó pásztornak szüksége van erősödésre, folytonos lelki gyarapodásra, amely történhet lelkipásztori; vagy más közösségben, — azonban lelkipásztorok evangelizálásáról beszélni képtelenség s aki magát lelkipásztor létére evangelizálásnak veti alá, önmagáról állít ki szegénységi bizonyítványt. Egyházunknak nem sza-> bad, sőt sok esetben veszélyes felkapott jelszavak és divatos kezdeményezések után minden kritika nélkül indulni és ilyeneket magáévá tenni, tigyszer már tisztázni kellene az egyház fogalmát és az egyházban folyó munkák célját és határát, hogy minden egyes lelkipásztor tisztán lássa és végeztesse ezeket, mert ezáltal elég laza szerkezetű, nem egy helyen az élet kevés je’ét mutató népegyházunknak hitvalló egyházzá való léteiéhez egyengethetjük az utat. Pomothy Dezső. A pápai református egyházmegye lelkészegyesülete augusztus hó 6-án, Pápán tartotta ülését a főiskola dísztermében. Egyházmegyei elnökségen kívül jelen voltak az egyházmegye lelkipásztorai majdnem te’jes számban. Ott láttunk néháfiy világi képviselőt is. A tárgysorozatot all7. dics. 1. versének eléneklése után ár.. Tóth Endre theol. professzor, egyházmegyei tanácsbírónak János 21:15—20. v. alapján tartott bibliamagyarázata vezette be. Bizonyságtevő erővel szólott Jézus és a tanítvány vi-< szonyáról, kiemelve, hogy ez a viszony csak a szeretet által lehet termékeny és üdvösséges. Jézushoz való tántoríthatatlan szeretettel lehet legeltetni és megőrizni a juhokat és bárányokat. Lelkipásztornak sohase lehet más felelete, ha megannyiszor kérdezné is a Jézus, csak az: Igen, Uram, én szeretlek téged. A mai válságos időkben különösen szilárdan kell állam az egyetlen kősziklán, mert minőén változhatik, de ezt nem döntheti és törheti meg az idők veres viharzása. Császár Lajos kupi lelkipásztor »A magyar ref. egyház egységének külső jelei« c. ORLE körkérdésről adott elő. Választékos nyelven, a Biblia, káté, s az énekeskönyv hármas csoportosításában tárgyaltra a kérdést. Mind a háromnál vannalr fogyatkozások, aminek egyrészt az is oka, hogy a múltban nem mindig elég körültekintéssel hozták a reformokat. Hozzászólások után kialakult az egységes álláspont, nevezetesen az, hogy a magyarországi ref. egyházban meg kell végre valósítani a liturgikus egységet, de nem úgy, hogy az egységre törekvők munkálataikkal a ‘különbözőségek számát szaporítsák, mint eddig általában történt. Olvastassák szószékeinken mindenütt ugyanaz a bibliafordítás (revideált Károli), s legyen egységes az is, amit a nép a gyülekezeti istentiszteleten csinál, tehát minden mozdulása, felállása, leülése s ezzel szűnjék meg az u. n. debreceni, budapesti stb. gyakorlat. A »vagy-vagy« töröltessék a liturgiából. Legyen egységes az éneklés, az énekeskönvv. Végül kívánatos lenne a kátétanítás egységesítése a Heidelbergi (Káténak a VII—VIII. osztály értelmi színvonalához mért gondos átdolgozásával. Somogyi János homokbödögei lelkipásztor nagy figyelemmel és élénk érdeklődéssel hallgatott elő-* adást tartott »Mit tegyünk a magunk erejéből egyházunk és a lelkészek anyagi szükségleteinek biztosítására« címen. Lelki alapon fogta meg a kérdést. Ami az anyagiak terén nehéz és aggodalmas, megszólaltatta arra az Ige bőséges és elégséges feleletét. A lelki-» pásztornak- azt, hogy ne csak hirdesse, hanem csele-
