Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-07-26 / 30. szám
136. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1942. Segédleikészkonferencia Debrecenben. Révész Imre püspök ez év június 29-re hívta össze a tiszántúli egyházkerület segédlelkészeit konferenciára Debrecenbe. Megjelentek ezen a konferencián az elnöklő püspökön kívül Porzsolt István, dr. Szász Imre és Gál István esperesek, D. dr. Illyés Endre lelkészképzőintézeti tanár, dr. Ferenczy Károly egyházkerületi belmissziói előadó, Debrecennek majdnem valamennyi lelkipásztora és összes segédlelkésze, valamint a tiszántúli egyházkerület minden egyházmegyéjéből összes költségeik fedezésével meghívott, összesen 19 segédlelkész. A konferencia, amely 29-én d. u. fél 4-fkor a Püspök bibliatanulmányával kezdődött, kát részből állott: a segédlelkészek megnyilatkozásából s erre az atyák részéről adott feleletből. Az ifjú Th motheusok minden megnyilatkozásának alapját három előadás képezte:, amely kiterjedt a segédlelkész életének minden területére. Az első előadást Kovács Ferenc püspökladányi segédlelkész tartotta »A segédlelkészek anyagi helyzete« címen. Vázolta benne a mostani segédlelkészek mostoha anyagi és jogi helyzetét, a nyugdíjintézet ügyét, a stólák kérdését. Ä segédlelkészek anyagi helyzetének javítására a következő elgondolása van: segédlelkésznek tekinthető az, akinek csak az első vizsgája van meg, míg a II. vizsgát is sikeresen letett segédlelkész a vizsga napjától kezdve lelkész, önálló munkakörrel és díjlevéllel. A fizetés is e szerint lenne: a segédlelkész teljes ellátáson kívül kapjon legalább hatvan pengő készpénzt, I míg a lelkész a vele egyforma képesítésű tanárok fizetésével megegyezően a IX. 3-ban kezdenék. A minden részében átgondolt előadást számtalan hozzászólás követte. Ezekből kicsendült az a tény, hogy a segédielkészeknek ez az elgondolása és vágya nem bérharc, sokkal inkább református egyházunk egyetemes érdeke. — A második előadást Kosa Ferenc gyulai segédlelkész tartotta meg »A segédlelkészek jövőbeli egyházalkotmányi helyzete« címmel. Rámutatott arra, hogy ennek a kérdésnek a lényege az, hogy új rendet kell teremteni az egyház szolgái között. A szolgálathoz illő jogot és tiszteletet kell biztosítani a segédlelkésznek is. Szerinte is a II. vizsga után azonnal lelkész lesz a segédlelkész. A kívánalmai ezek voltak: A megfelelő embert a megfelelő helyre kell tenni, legyen a segédlelkésznek szavazati joga a presbitériumban, mint rendes tagnak, felelősséggel mindenben az egyházmegye alá tartozzék, végül a ma tapasztalható munkának aránytalan elosztása miatt össze kell vonni az apróbb gyülekezeteket, a "nagyobbakat pedig részekre osztani. A hozzászólások is kb. ebben a síkban mozogtak, természetesen kitérve apróbb, mindennapi esetekre, mint a segédlelkészek szabadságának ügye, a segédlelkész és lelkipásztor közötti viszony, OTBA, stb. — Utolsónak Sárközy Lajos debreceni ispotályi dékán tartotta meg előadását »A segédlelkészkérdés szellemi és lelki helyzetképe és a kibontakozás lehetősége« címen. Ez az előadás adta meg a kon-1 ferenciának lelki és szellemi színét, hangulatát és irányát. A segédlelkész helyzetét, életét, törekvését, csalódását az isteni jelenvalóság örök evangéliomában rajzolta meg, amikor lelkipásztor és segédlelkész elé Krisztust és a tanítványokat állította követendő mintaképül. A kibontakozás lehetőségét ennélfogva csak a lelki megébredésben találhatta meg. Krisztussal, Benne és Általa minden lehetetlennek látszó lehetségessé válik. A számos hozzászólás után ezzel befejeződött a konferencia élső fele és első napja. Másnap, 30-án reggel 9 órakor áhítat után folytatódott a konferencia második része: az atyák válasza az ifjak megnyilatkozására. Porzsolt István, dr. Szász Imre, Gaál István, dr. Ferenczy Károly, D. dr. Illyés Endre és Kolozsváry Kiss László adtak kimerítő és körültekintő választ az ifjaknak. Jóleső érzéssel kellett hallani a feleletekből kiérző szeretetett bizalmat s annak hallgatólagos Ígéretét, hogy az atyák mindent elkövetnek a mostani lehetetlen helyzet megszüntetésére. Az atyák szerint a segédlelkész-jkérdésnek a megoldása csak a törvényes keretek között lehetséges. Az, igazi sürgős teendő éppen az, hogy végre is kell hajtani a hozott törvényeket. Szaporítani, illetve szervezni kell kórház-, tanyai-, szórvány- és más missziói lelkészi állásokat. Hangsúlyozzák, hogy a lelkész és segédlelkész sors’a a tisztes szegénység. Létesíteni kell segédlelkészi alapot, éppen azért, hogy ezzel kiegyenlítődhessék a gyengébben javadalmazott segédlelkész fizetése. A központi pénztár gondolatát teljesen elvetik, a segédlelkészek előtt is érthető okok miatt. Hangoztatják, hogy meg kell valósítani a segédlelkészek továbbképzését, amire különösen ma nélkülözhetetlen szükség van. Isten a lelkészeket és segédlelkészeket a világ theathrónjaivá tette., ezért vállalni kell az ezzel járó megaláztatásokat, nélkülözéseket, kicsúfolásokat azzal az örömmel, hogy mégis csak inkább Istennek, mint a Sátánnak engedelmeskedtünk. Végül figyelmeztető felhívást és intést kapott minden jelenlevő: ez a konferencia is csak akkor lesz áldássá, ha az itt hallottakat a gyakorlati életben is megvalósítani igyekszünk. A konferenciát Révész Imre püspök szavai zárták be, összegezve az előadásokat és a hozzászólásokat. Beszédében érezhette minden jelenlevő az egyház jövendője iránti féltő aggodalmat. Kérte a püspök, hogy támadjon mindenki lelkében tiltakozás a központi pénztár beá1'írása és a lelkipásztoroknak püspök áltál történő kinevezése ellen. Megrendítő példával világított rá mindkettőnek veszedelmére. Kérte, hogy várja mindenki türelemmel az idők kibontakozását, egyben ígéretet tett arra, hogy őrködni fog azon, nehogy lekerüljenek ezek a kérdések a napirendről. Szomorúan állapította meg, hogy nem volt elég láng és lelkesedés az ifjak lelkében, inkább a csuggedés és lemondás szószólói voltak. De hozzátette mindjárt, hogy ami hiba ebben van, azért a felelősséget a vének hordozzák. Kért mindenkit a szüntelen imádkozásra, a, szolgálatnak örömmel való végzésére. Ha egyszer megérzi mindenki ezt az örömet, akkor a legnagyobb nehézség már elhárult. Ennek a konferenciának márcsák természeténél fogva sem lehettek »határozatai«. De ennek ellenére mégis áldásos és gyümölcsöző volt: megismerhette mindenki egymás baját, panaszát, lelkét és életét. A legnagyobb áldás pedig annak elismerésében volt,, hogy a jelen kérdések nem személyi vagy csoportérdekek, hanem az egyháznak, mint Krisztus láthatatlan és látható testének örök problémái. ®ss®®@®@®®®® ®®®@®®@®®®@®@®®®@® ® ®s® @s®@® © ® 1 VEGYESEK § 35) ® ®®®®@@®®@®®®®®®®®®®®®@®@®®@@®®®®@®@§®ss — Meghalt Pálóczi-Czinke István volt felvidéki református püspök, ottani zsinati és konventi lelkészielnök, a trianoni idők nagy harcosa. —• A Magyar Értesítő jelenti: Gyásza van az egyházi és nemzeti életnek. Hosszas szenvedés után, a péntekre virradó éjjel Budapesten, 87. életévében elhunyt Pálóczi-Czinke
