Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-07-19 / 29. szám
1942. DUNANTÜLI protestáns lap 133. oldal. latban sajnálatosan értesült arról, hogy egyházmegyénk déli részén mind gyakrabban fordulnak elő ellentétek a keresztyén felekezetek között. Közgyűlés megállapítja, hogy a református egyház mindig tartotta magát ahhoz az evangéliomi elvhez, ha leibe tsó-' ges, amennyiben rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek, hasonló magatartást vár a másik oldalról is, mert súlyos bűnnek tartja a mai nehéz időkben a felekezeti ellentétek szítását, kiélezését a nemzet egysége szempontjából. Fe’hívta a lelkipásztorokat, hogy az egyházunkba áttérni szándékozókkal szemben tartsák be egyházunk idevonatkozó rendelkezéseit^ csak komoly lelki indítás., megfelelő előkészítés és hitvallástétel mellett vegyék fel egyházunkba őket. Közgyűlés a visszacsatolt felvidéki egyházrész alapjainak, intézményeinek felszámolása ügyében megkeresi az egyetemes konventet, hogy a felszámolást mielőbb megtartani szíveskedjék az 1939. évi E. T. II. te. 13. §-a értelmében a visszacsatolt egyházrészek hozzáértőinek bevonásával. Közgyűlés megnyugvással veszi tudomásul a jelentést az egyházi és iskolai munka zavartalan menetéről. Megnyugvással vette tudomásul, hogy gyülekezeteink tagjai adózási kötelességeiknek csontosán e’eget tettek s az elmúlt évben egy egyházközségben sem kellett az egyházi adót közigazgatási úton behajtani. Tekintettel arra, hogy lelkészözvegyeink az 5680/ 1940. M. E. rendelet végrehajtása során az evangélikus testvéreinkkel szemben igen hátrányos helyzetbe jutottak, amennyiben a rendelet kibocsátásakor a református lelkészözvegyi nyugdíj minimuma 900 P, az evangélikusoké 1800 P volt, felkéri egyházi hatóságainkat, hogy az államkormánynál közbenjárni szíveskedjenek az ügy kedvező rendezése érdekében. Felkérte a lelkipásztorokat és tanítókat, hogy a ieventemunkában minél nagyobb mértékben vegyenek részt. A lévai Pigler házat a vidékről Léván tanuló ifjúság részére internátus létesítése céljára ^megvette. Elhatározta egy egyházmegyei missziói lelkészi állás szervezését, s a további lépések megtételére felkérte az elnökséget. Szeretettel köszöntötte közgyűlés Konta Károly kiskálnai lelkipásztort, aki mint az egyházmegye pénztárnoka 20 éven át vezette az egyházmegye pénzügyeit lelkiismeretesen és pontosan, továbbá Rácz Lajos nagykálnai, Nagy Barnabás tököli, Kömley László nagysallói tanítókat abból az alkalomból, hogy a VKM úr a VII. fizetési osztályba léptette elő őket, Szalay Pál felsőszecsei tanítót pedig körzeti felügyelővé nevezte ki. A statisztikai adatokból fájdalommal állapította meg közgyűlés, Ihogy az egyházmegye egyházközs'égeiben az 1941. évben a születések száma ismét kevesebb volt, mint a halálozások száma. Közgyűlés ebben a kérdésben egyrészt (állami beavatkozást sürget, másrészt Isten Szendéikéinek kitöltését kéri s népünk lelki megújulását tartja szükségesnek. Közgyűlés tekintettel arra, hogy az egyházmegye minden tisztviselőjének megbízatása az 1939. évi E. T. II. te. 5. §-a értelmében 1942 december 31-ével lejár, az általános tisztújitásra a választásokat elrendelte1. Egyúttal megköszönte közgyűlés az egyházmegyei elnökségnek, .általában a tisztikarnak, a lelkipásztoroknak, tanítóknak s presbitereknek odaadó és hűséges munkáját a mai nehéz időkben végzett szolgálataikért. Dr. Guba János egyházmegyei világi főjegyző a szavazatbontó bizottság jegyzőkönyveit, Tóth Imre egyházmegyei jegyző a közalap, a nyugdíj, a segélyalapbizottság jelentését s egyéb közigazgatási ügyeket, Rácz Lajos tanügyi előadó a tanügyi bizottság jelentését, hű képet adva iskoláink anyagi és szellemi életéről, Szinay Sándor számvevő a pénzügyi és számvevőszéki bizottság jelentését, Konta Károly egyházmegyei pénztárnok a segélyek ügyében beadott kérvényeket, Pap József egyházmegyei főjegyző pedig a missziói bizottság jelentését, a kiskoszmályi árvaház 1941. évi működéséről szóló jelentést és egyéb közigazgatási ügyeket terjesztett elő. A részletes esperesi jelentésen kívül 35 pontból álló tárgysorozat letárgyalása után közgyűlés a déli órákban a 'Himnusz eléneklésével és az esperes imádságával véget ért. Délután bírósági ülés volt. <g Református ss®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®«®®®®®®®®®®®® ® ' & I VEGYESEK I @) S ®®®®@g®©®®®®®®®®®®®®®g;§SS®(SCe)SSS®@®@§SS® — Gyászhír. Mély részvéttel vettük az alábbi gyászjelentést: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, végezetre eltétetett nékem az örök élet koronája.“ Özv. Tóthkárolyi Lajosné szül. Galambos Lídia úgy a maga, mint gyermekei, Gyöngyike, I Ibolya férjezett Czibor Józsefné és Viola nevében fáj-I dalmas szívvel tudatja, hogy a leggondosabb férj és családja jövőjéért a legfáradhatatlanabb édesapa, testvér, após és rokon Tóthkárolyi Lajos ny. Ítélőtáblái bíró, a komáromi ref. egyháznak egyideig volt presbitere és a visszacsatolás előtt pedig a dunáninneni ref. egyházkerületnek tanácsbírája, életének 65., házasságának 38. évében folyó hó 14-én a kegyelmes Isten akaratában való megnyugvással síri álomra hunyta le szemeit. Az Istenben boldogult földi maradványai folyó hó 17-én délután 4 órakor fognak a komáromi ref. temető ravatalozójából örök nyugalomra helyeztetni. Lélekben együtt maradunk Veled, emléked áldott legyen e földön, jutalmad az Élet koronája a mennyben 1“ — Az Örökkévaló Isten adjon vigasztalást az elköltözött hozzátartozóinak ! — A csurgói református kollégium építkezése. Hirt adtunk már arról, hogy a csurgói református gimnázium, mely most érte meg fennállásának 150. évét, 1941—42-től kollégiummá lett. Az anyaiskola, a gimnázium mellé négy tagozat járult, u. m. a mezőgazdasági középiskola, a téli gazdasági iskola, a népfőiskola és az összes internátusok egyesítésével a Festetics Fiúnevelő Intézet. A gimnáziumi tagozatba az idén 566 tanuló, a mezőgazdaságiba az I. osztályba 46 tanuló, a téli gazdaságiba 51 tanuló, a népfőiskolára 14 tanuló iratkozott be. Ez a hatalmas diáksereg a következő évben nőni fog és nő az utána következő években is. Az épület nagyon szűknek bizonyult, ezért a fenntartó testület nagy áldozatkészséggel most építteti rá a második emeletet. Ha a mindenható is úgy akarja, a korai őszi időben már megnagyobbodott iskola várja a növendéksereget. Ha tervünket siker koronázza, jubileumi ünnepséget is megtarthatjuk az ősz folyamán. Ezzel az építkezéssel lép a csurgói iskola életének új szakaszába. Az iskola fenntartótestülete szegénysorsú, tehetséges református gyermekek tanulásának elősegítése céljából ebben az évben is pályázatot hirdet 5 ingyenes, 5 harmaddíjas (havi 30 P) és 5 kétharmaddíjas (havi 60 P) helyre a gimnáziumi első osztályba lépők számára. A népfőiskolában pedig 5 ingyenes, 5 harmaddíjas (a tanfolyam tartalmára 60 P) helyre és 5 két