Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-07-12 / 28. szám
128. oldal. DUNÂNTOLI PROTESTÁNS LAP 1942. Esterházy gróf is megjelent s Petőfi szavalatát oly elragadtatással hallgatja, hogy a szavalásra felajánlott pályadíjat még 2 arannyal megtoldja. Az ilyen nagyarányú és jelentőségű alkalmakra a várakozás sem könnyű ám! Mikor Jókai a novellára kitűzött 2 aranyra pjályázott s már be voltak adva a pályaművek. .. minden délután kijárt a Klára-ház lugasába »megfkérdezni a növekedő szőlőszemektől, hogy mi lesz a munkám sorsa? A szőllő pedig savanyú volt. Meg yárni kellett.« Csak második díjat nyert. De a pályázat édes izgalmának emléke félévszázad múlva is ott kísértett a lelke mélyén. Emlékeinek hatása alatt ő is felajánl évi 5 aranyat a késői becsvágyó utó-* dóknak. Hátha lesz belőlük annyi örömük, mint neki annakidején abból a második díjból. És ígéretét haláláig megtartotta. A képzőtársasági bírálóknak első alkalommal székfoglaló beszédet is kellett mondaniok. Petőfié ránkmaradt az érdemkönvvben. Bizony, valljuk meg, kissé hányiveti az ifjú. Beszédének tárgyi foglalata az, hogy pólyáskora óta csömöre van az alkalmi beszédektől, s mivel nem akar elcsépelt szavaikkal senkit Morpheus karjaiba kergetni, már be is fejezi mondókáját, kíméletet kérve, minthogy omne initium durum. Másfél perc az egész. Jókainak, mint bírálónak, főként a stílus széphangzása iránt mutatkozik érzéke. Az egyik bírálatában »több szabad s rosszul hangzó kitételeket jegyzett meg«. Igaz, hogy a széphangzáshoz' ő már ak’yor is méltán szólhatott hozzá, mikor fentemlített novellája olyan szép leírással kezdődik, hogy egyik méltatója szerint virágkora legszebb alkotásaival vetekedhet. * * * Érdemes ezekután azzal is foglalkoznunk, hogy milyen is voit hát az az iskolai környezet, amelyben úyen szép szellemi élet virágzott. Adva volt a korszerű épület és a hozzáférhető könyvtár. Kevés a tanár, a szempontok nem aprózódnak el. A tanár több tárgyat tanít, egységben látja a világot, s világrend látására neveli a tanítványait is. Persze az emberek, tanárok sokfélék. De egy-egy egész-ember mindig akad köztük, Akinek lelki gazdagsága az iskola szellemét reprezentálja, akinek elvei és egész személyisége szerint alakul a diákság java is. Ezek a tanárok a régi kollégiumokban azok á szilárd pontok, akik köré az intézet egész szelleme kijegecesedik. Nos, ha száz esztendeje Petőfi és Jókai jelentette itt a diákság szinejavát, .akkor az iskola szelleme Tarczi Lajosban öltött testet. Ki hát ez a Tarczi Lajos, ez az egészre érvényes együttható, ez a »medium«, amelyben a kollégium egységgé lesz? Középsorsú szülők gyermeke, a Kollégium neveltje, később segédtanára, majd külföldi ösztöndíjasa, hogy tanulmányainak befejeztével almamaterének szolgálatába állhasson mint professzor. 1833-ban Berlinben tanul, s lelkesedve írja haza, miféle lélekemelő látványban volt része a minap. A porosz király születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen »... az Universitás által feltett jutalomkérdések koszorúzott megfejtői hivattak elő. Ilyen kérdéseket minden esztendőben ád a facultás a diákoknak«. (Felmerülhet a kérdés, nem innen merítette-é Tarczi a majdan általa megalapítandó Képzőtársaság 'örömünnepeinek gondolatát?) A Kis Ernő-féle iskolatörténet említi, hogy Tarczi szerint »a pápai diákok java a VI. osztály után nemcsak hibátlanul beszélt és írt latinul, hanem képes volt ékesen is írni ivekremenő dissertátiókban, latin és magyar költeményeket szerezni az olvasott latin költők mértékes alakzatai szerint«. Állítsuk e mellé az adat mellé Tarczi egyik berlini leveléből a következő sorokat: »M.ennyi sok jót tanul egy német gyermek addig, míg egy magyart a tanítója a diák; és görög nyelvvel kínozzak Tarczi a természettan és a bölcselet tanára, de jól ismeri az új magyar irodalmat, Vörösmarty költészetének ő teremt talajt diákjai szívében, s heti 4 délutáni különórát vállal, hogy érdeklődő tanítványainak magyar irodalmat taníthasson. Ami nevelői elveit illeti; azért nem barátja az internátusi rendszernek, mert szerinte az internátusi keretben nem a való-élet gyakorlódik, már pedig ő nevelői elvének ezt vallja: »Megismertetem az ifjút a valóság világával«. Berlini tanulmányai folyamán megismerkedik Hegelnek bölcseleti rendszerével, mely akkoriban nagy szellemi harcoknak képezte alapját. Reánk ebből, most csupán az tartozik, hogy akkor ez volt a legmodernebb filozófiai irány. Tarczi persze lelkes hívévé szegődik és idehaza is e szerint tanít filozófiai tanszékén. E tanszékére készülvén, már Berlinben ezt írja: »Kiváló ifjaknak és még e mellett leendő nevelőknek szent kötelességük haladni a szüntelenül haladó, előremenő, fejlő világ leikével; mert aki megáll, nemcsak hátra marad, hanem visszamegy«. S amikor felsőbb hatósága nem rokonszenvezvén újságáhan-ismeretlen és így gyanús tanításaival, eltiltja őt a hegeli bölcselet tanításától: inkább tanszéket cserél, de meggyőződéséből nem enged. Függetlenül a Hegel-vita anyagától, azt kell megállapítanunk, hogy Tarczy Lajost a magatartása olyan emberként mutatja be, akinél igazság és élet egyet jelent, száptani felfogás és életgyakorlat egymás függvényei, s akiinél a fejlődés gondolata gyakorlati hivatásának is mozgató elvévé lett. ' Mit kaphatott hát Petőfi Sándor és Jókai Mór Tarczi Lajosnak ebben a pápai kollégiumában ezelőtt 100 esztendővel? Lelkesedést az akkor legmodernebb magyar irodalom iránt, szellemi frisseséget új idők új igéinek befogadására és terepet az érvéinyesülésére, a szellemi izmok ifjakhoz illő edzésére. Láthattak magatartást, gerincet, őivhűséget és meríthetett különösen Petőfi — ha nem is *open bölcseletileg átgqndolva, de mindenesetre életirányító átérzéssel — sokat az objektiv ideálizmusból is. Céltévesztő túlzás és hívsá.g volna azt állítanunk, hogy e két nagy költő életművének minden értéke pápai diákoskodásukban gyökeredznék. Jókai romantikus írói látása és szalon-színvonalra emelt mesemondása nem innen kelteződik. Petőfi sem itt lépett a népi-nemzeti költészet útjára. Petőfi itt még csak úgy népieskedik, ahogy a műit század eleji németek szoktak, s ahogyan Bajza is buzdítgatta: metrumosan. Fordítási gyakorlatképpen Schillerrel, Bürgerrel, Claudiussal, vagy Heine dalaival foglalkozik és magyar vonalon Kisfaludi Károly vagy Vörösmarty modorában kacérkodik a népies ízléssel. Valljuk 'meg: Petőfi nem itt, hanem »debreceni vakációs benyomásain keresztül, Csokonai módjára kóborló diákként, Debrecentől fogva lett nem népdal-költő, hanem a nép költője« — mint ezt Illyés Gyula is kifejti. De végeredménynek szögezzük le, hogy egyik összetevő erőnek Pápa is beleépül mind a' két költőóriásnak az életébe; mert a pápai kollégium volt az a kirepítő-fészek, amelyből világgá szállott az első nyomtatott Jókai-novella és az első nyomtatott Petőfi-vers. * * * Hivalkodnunk nem illik. Most, Petőfi Sándor, Jókai Mór és Tarczi Lajos hármas-csillagképe pápai
