Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-05-04 / 18. szám
1941. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 89. oldal. Az értekezleten kerületünkből Boda József veszprémi lelkipásztor és Tantó István ig.-tanító, valamint .alulírott vettek részt, mint hivatalos résztvevők, ill. meghívott vendég. Csurgó. Tóth Kálmán. ®S®S®®®Cé}®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®®@5@?; ® ® I VEGYESEK 1 @ ® ®®@®®:e}5®®8®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®S®®@®®®®® — Kitüntetés. A főméltóságú Kormányzó Úr dr. Enyedy Andor miskolci ref. lelkipásztornak a tiszáninneni egyházkerület lelkészi főjegyzőjének lelkipásztorrá történt megválasztása 25-ik évfordulója alkalmából a hitélet és a társadalmi élet szolgálatában szerzett érdemei elismeréséül, a m. kir. miniszterelnök előterjesztésére a m. kir. kormányfőtanácsosi címet adományozta. Gyászhirek. Részvéttel értesültünk, hogy Győry János nyug. lelkipásztor, volt egyházkerületi tanácsbíró, aki a nyárádi gyülekezetben 22 és a takácsi gyülekezetben 20 évig szolgált, nyugalomba vonulásának 6. évében április 27-én, 73 éves korában a pápai kórházban elhunyt. A megboldogult élénk tevékenységet fejtett ki az egyházi közéletben. Éveken át elnöke volt a pápai egyházmegyei lelkészértekezletnek. Egyházmegyéje és a dunántúli egyházkerület tanácsbírójává választotta. Lapunk régebbi évfolyamaiban többször cikkezett. Takácsi- ! ban temették nagy részvét mellett. Győry Elemér egyházkerületi lelkészi főjegyző nagybátyját gyászolja az elhunytban. Az igazak emlékezete áldott. Czike János a tanyi ref. egyházközség lelkipásztora, életének 82. évében, április 29-én meghalt. 44 éven keresztül viselte gondját a tanyi szent gyülekezetnek, s mint annak Isten Leikétől ihletett igehirdetője, lelki és anyagi értékeinek hűséges gondozója, alázattal szolgálta az Urat és gyülekezetek Temetése május 1-én volt. A haláleset alkalmából a gyülekezet presbitériuma külön gyászjelentést adott ki. Emléke legyen áldott. — Lelkészválasztás. A jókai ref. gyülekezet meghívás útján Mikula László búcsi s.-lelkészt választotta meg lelkipásztorává, aki állását május 5-én foglalja el. Isten gazdag áldása legyen az új lelkipásztoron és a választó gyülekezeten. — Tápon a múlt tél folyamán a népművelés keretében ismét volt szövőtanfolyam Máté János ref. kántortanító, népművelési gondnok kezdeményezésére. Közel 600 m. házivásznat (kender és pamut) szőtt 16 hallgató. Ellátták a háztartásokat a drága és nehezen beszerezhető szebbnél-szebb házi szőttesekkel. A kiállítás március 9-én volt műsoros esttel egybekötve. A lakosság és a környék gyönyörködött a sok szép és hasznos himes párnák, abroszok, törülközők, kosárruhák, lepedők, stb. gondos előállításában. A hallgatók ingyen szövőpamutot ismét kaptak a tanító kérvényezésére. A Máté Jánosné Tóth Ilonka tanítónő vezetésével működő ref. Leánykor március 15-én jól sikerült műsoros hazafias estélyt rendezett, melynek jövedelméből szép, ezüstözött urvacsorai tálat vettek a tápi ref. egyháznak, melyet Virágvasárnap adtak át Mohácsi László lelkipásztornak. — Őrség. Az őrségi egyházmegye gyülekezeteinek hivatalos missziói lapja. A VI. évfolyamát élő és Pataky László kercai lelkipásztor atyánkfia gondos szerkesztésében megjelenő laptársunk áprilisi számában a szerkesztő írt vezércikket A kereszt népe címen. Fejes Gábor esperes »Beteg a falú« címen szól tanulságosan a közönyösségről, a földiszonyról. A bölcs és igaz cikket minden falusi gyülekezetben fel kellene olvasni vallásos-estélyen. Szíj Rezső Népi játék, iskola, | sport c. cikkében fontos feladatra mutat rá: meg kell becsülnünk népi játékainkat. »Addig élünk, míg sajátos jellemvonásainkat megőrizzük s ezeket beleépítjük az újabb és újabb nemzedékek életébe.« Gaál Dénes Gyermekvilág kincsei címen kedves történetet mond el, hogy a gyermek szivében ott él az áldozatkészség. Körmend, Őriszentpéter, Magyarszecsőd, Nagyrákos, Kerca és Szentgyörgyvölgy beszámolói következnek 1 sok érdekes hírrel. A lap élén közli az esperes a kercai j gyülekezetben tartandó egész napos ifjúsági konferencia Meghívóját. Erre felé is gyúlnak a tüzek. — Az őriszentpéteri Ref. Énekkar tagjai a gyülekezeti házban, a tél folyamán, közmunkával szép színpadot építettek. A díszes hátteret Horváth Elek ny. ipariskolai tanár tervezte és festette meg. Ugyancsak az ő és Horváth Győző tak. pénztári könyvelő rende; zésében került színre az új színpadon a Fekete mén c. népszínmű. Az előadás jövedelme 408 P volt. — Pápán a nőipariskola és női kereskedelmi szaktanfolyam református növendékei Végh Dániel vallásoktató s.-lelkész vezetésével a Ref. Nőnevelőintézet dísztermében május 4-én, fél 8 órai kezdettel Anyák napját rendeznek, melyen megnyitót mond Ólé Sándor lelkipásztor, szaval Szíj Erzsébet, énekel az állami tanítóképző és líceum alkalmi énekkara Szabó László V. é. tanítójelölt vezetésével. Lorántffy Zsuzsánnához c. verset szavalja Trombitás Irma. Bányai Irén Lorántffy Zsuzsánna c. 3 jelenetből álló darabját adják elő felkért szereplők. Az 1. jelenet után Rákóczi kesergőjét énekli egy gyermekénekkar, Császár Ede ig.tanító vezényletével. Adományokat az épülő új templom javára köszönettel fogadnak. — Kercán a ref. leányegyesület téli szövőtanfolyama szép kiállítás rendezésével zárult. A tanfolyam a jövő télen is megnyílik. — Kőszegen március 30—április 4 napokon tartott Békefi Benő ref. lelkész áldott hatású gyülekezeti evangélizációt a ref. hivek számára. — Értesítő a zalaegerszegi ref. egyház és szórványai részére. A már III. évfolyamban levő gyülekezeti újság, áprilisi számában Fekete Károly lelkipásztor boldog örömmel számol be a templomépítés haladásáról. A kelenföldi reformátusok harangot ajánlottak fel. A pankaszi kis leányegyház 242 P-t adott a templomra. A nagyterem részére dobogót yitéz gr. Teleki Béla főgtondnok^ egyházkerületi tanácsbiró készíttet 300 P költséggel. A temjplom 22 ablakára is folynak a felajánlások. Pataky Andor türjei szobrászművész a gyülekezeti terem részére egy szép szoborművét ajándékozta. Az egyházasszecsődi ref. Nőegylet nevében Jezerniczky Jen öné nt. asszony 50 P-t küldött a templomra. — Rév-Komáromban március 2-án Ólé Sándor pápai lelkipásztor prédikált és utána négy csoportban Antal Gábor hitoktató, Marisa Dániel és Virágh Vince s.-lelkészek és buzgó presbiterek közreműködésével gyűjtést végeztek a pápai templomépítés javára. A gyűjtés eredménye 727*70 P lett. Galambos Zoltán lelkipásztor az adományok megküldésekor ezt írja: „Hálával dicsérjük az Urat, hogy a pápai testvérek iránti szeretet megmutatásában segítségünkre volt. Szolgáljon csekély adományunk az ottani testvérek szép új templomának javára. Kísérje áldás a lelkipásztor és gyülekezet hűségét és szolgálatát.“