Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-04-13 / 15. szám
1941. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 73. oldal. gazdasági épületeket emelnek. Mindezeket az építkezéseket ügyes és szeretetreméltó bánásmódjával úgy keresztül tudta vinni, hogy a lelkipásztor és gyülekezet közti példás egyetértést semmi nem zavarta meg, sőt a kölcsönös vonzalom és szeretet állandóan erősödött. Szolgálata idején az egyházi élet is fokozódott. Ifjúsági egyesület, leánykor, bibliai iskola működött s áldásos munkát végzett. A vallásos estélyek szintén jótékony építő hatást gyakoroltak a gyülekezetre. Az itt tartott konferenciákon meglátszott, hogy buzgó s tevékeny munka folyik az egyházban. Ezt a munkát nemcsak irányította és támogatta, hanem az esperesi hivatallal járó rendkívüli elfoglaltság ellenére tevékenyen közre is működött benne. Esperesi hivatását elsősorban szolgálatnak tekintette. Nemcsak állásánál fogva volt köztünk az első, de munkásságban a gondjaira bízottakért való fáradhatatlan szolgálatban is. Soha vakációt nem vett igénybe. Még nyaralása alatt is szünet nélkül dolgozott. Dolgozott sokszor éjszakákon át nemcsak másokért, hanem mások helyett és mások miatt is. A hozzá legközelebb állók tudják, hogy amikor súlyosabb mulasztások ügyében kellett eljárnia, mennyit töprengett, hogy a fájóbb intézkedések mellőzésével valahogyan megkímélhesse még azokat isv akik pedig őt ilyen keményebb s neki legjobban fáió eljárás provokálásával nem igen kímélték. Nem kerülhetett eléje olyan ügy, pedig rengeteg aktát kellett elintéznie, amit felületesen, vagy kellő megértés nélkül intézett volna el. Nemcsak alapos ítélőképességével, hanem elsősorban jóságos, megbocsátó, kiábrándíthatatlanul szerető és a végsőkig elnéző szívének melegével mérlegelte az ügyeket. De tisztában is volt vele mindenki, ha már Halka Sándor keményebb eszközökhöz nyúl, akkor ott nincs enyhébb megoldás. Ez a kiapadhatatlan jósága növelte állandóan népszerűségét anélkül,, hogy szándékosan népszerű akart volna lenni, annyira, hogy amikor két Ízben is le akart mondani rendkívül fárasztó megbízatásáról, a személye iránt való ragaszkodás oly elemi erővel nyilvánult meg, hogy kénytelen volt lemondását visszavonni. Az egyházi élet ápolására legfőbb eszköznek a személyi hatást és a jótékonyságot tekintette. Esperesi székfoglalójában ezt mondja: »Nem gyűlölni, de szeretni, nem ármánvkodni, .de igaznak lenni szóban, beszédben; hinni, Istenben bízni, munkálkodni, komolyan, férfiasán, egyszóval egész embernek jenni. Erre nevelni a ma nemzedékét elsősorban nekünk szent kötelességünk mégpedig a »vita clerici evangélium populi« alapján. Ez lesz a legszebb, legigazabb »cura pastoralis«-unk. A példaadásban a szeretet gyakorlásában maga járt elől, de hivatali ténykedéseiben, egyházlátogatásaikor ezt kötötte mások lelkére is. Szívesen segített, dolgozott és örömet talált a hitélet ápolásában, de a missziók többféle módszerével nem tudott egyetérteni. Többek közt helytelenítette a túlságba vitt konferenciázást. Egyik múlt évi pápai konferencián nem vett részt, de a részvétel költségeivel egy dunántúli szegény lelkészözvegyet kisegített. Az ügykezelésben nagyon rendes, gyors és pontos volt. Legtöbb ügyet azonnal elintézett. Alapos és higgadt ítélőképességével s rendkívüli tájékozottságával a nehezebb ügyekben is könnyen eligazodott, de a kényesebb fegyelmi eseteken sokat aggódott, kerülni akarván — mint előbb is említettem — minden fájdalmasabb intézkedést. Nem az a harcias egyéniség volt, aki a küzdelem hevében megszokta, hogy sebeket kap, sebeket üt, hanem a szeretet és békesség embere, aki ha Sebeket kapott, azt még elviselte, de hogy sebeket üssön, az jobban fájt neki, mint a megsebesültnek. A világháború alatt 1917 február 27-től katonai szolgálatot teljesített előbb Budapesten, majd a román fronton, később a feldbachi nagy barakkórházban. Családját naponként felkeresi leveleivel. Katonáinak valóban lelki atyjuk, vigasztalja, erősíti őket az ige szolgálatával. Többször parancs ellenére a lövészárkokig megy, hogy ott is bátorságot öntsön katonáiba. Nagy utakat tesz gyalog is, hogy tovább élvezze a szép tájékokat. Egy éjszaka a tüzvonalba lopózik, segíti összeszedni a sebesülteket. Visszatértében eltéved. ,egy elhagyott malomban húzódik meg tiszti szolgájával. Mellettük és rajtuk száz és száz patkány szaladgál, felettük srapnellek röpködnek. Kimegy a malom melletti »vén almafa« alá, előveszi a hazulról kapott, eddig olvasásra nem került levelet. Csak ennyit olvashat: »Édes Uram, nem tudom, merre jársz, de két kicsi fiad s az én imádságom kiAsér téged mindig«. Egy gránát a fél malmot elsodorja s az almafától pár méterre a földbe fúródik. »Ha nem jöttem volpa ki az épületből, hogy leveledet olvassam — írja feleségének, — én is elveszek, igen, a ti imádságotok kísért, meghallgatta Isten.« Ez a malom! a vén almafával megvan a »Kelet felé« filmen. Az volt a terve, hogy most tavasszal egy nagyobb erdélyi út keretében felkeresi családjával ezt az öreg almafát a csíki havasok között. A világháborúból 1918 augusztus 4-én jött haza véglegesen, éppen azon a napon, amikor a templom melletti platánfa alatt Nagyatádi Szabó Istvánnak, a község nagy fiának jubileumát ünnepelték, akivel mindvégig bensőséges, meleg barátságot tartott fenn. Mint tábori lelkész is meleg szívével nagy vonzóerőt gyakorolt környezetére. Jellemző derék tiszti szolgájának, Finta Zsigmondnak »Kedves Jó Gazdájához« a múlt évben írt levele. Ez a hű embere az újságból olvasta, hogy Erdőcsokonyán az olvasókör ünnepén Halka Sándor esperes tartja az emlékbeszédet. Azonnal ír a most is katonai szolgálatot teljesítő derék volt tiszti szolga. Kedves levelét az emlékbeszéd során fel is olvasta a megboldogult. A gyászjelentésre pedig ezt válaszolta Finta Zsigmond: »Mély fájdalommal vettem tudomásul az én jó gazdámnak halálát. Fogadják szivünk mélyéből jövő részvétünket a családom nevében. Nagyon megrendített ez a gyászjelentés, mikor kezemhez jutott. El sem tudtam olvasni. Szeméből könnycseppek áradtak ki. Amikor kissé magamhoz tértem ... Istenem, valóban így kellett ennek történni? Hisz alig egy éve annak, amikor levélben fejeztük ki közel 23 éve fennálló, egymáshoz való szeretetünket...« (Folyt, köv.) Szabó Bálint. Megjegyzések az „új“ énekeskönyvhöz. (Folyt, és vége.) Az énekek szövegének felülvizsgálásánál elkerülhetetlenül szükséges a zsoltárszövegek revíziója. Bármilyen nagyértékű is Szenei Molnár Albert alkotása még ma is, szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a zsoltárok szövege nem egy ponton elavult. Az ilyen kifejezések, mint »nagy boldog bizonnyal«, »hives patak«, »hangicsáló szerszámok«, »búsult gerjedezés«, »semmi hegyek nem voltának«, »hozzád esnek ellenségid« stb. csak az ismertebb énekekből válogatva, sokszor az értelem rovására mennek, amiről különösen azok tudnának beszélni, akiknek ezeket az énekeket meg kell tanítaniok gyermekeknek, a tanítók és
