Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1941-04-06 / 14. szám

Ötvenkettedik évfolyam.

14. szám.

Pápa, 1941 április 6.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

________________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. '__________________________------------------------------------------------FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK -------------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁRA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK

Úton a kereszt felé.

Nemsokára Nagypénteket ünnepel újra a keresztyén világ. Nagypéntekhez közeledni annyit jelent, mint a Kereszt felé menni. Ma is sokan és sokféleképpen járják ezt az utat. Ezen az úton járni annyit is jelent, mint a megváltás felé menni, mert a Kereszt megváltást jelent. Népek, nemzetek, társadalmi osztályok, egyének lázasan sietnek a megváltás felé, ma is úgy keresik, mintha még nem történt volna meg, s nekik kellene megtalálniok. Csak az a baj, hogy ez a sietés nem a Krisztus keresztje felé történik. Azt nem tartják elegendőnek a világ megváltására. Inkább maga ácsol önmagának ez a világ igen súlyos keresztet, csaknem összeroppan alatta, tépi,, öli, marcangolja, tékozolja magát, s azt hiszi, hogy jobb világ születik kereszthordozásából s így jut el az önmegváltáshoz. Közben elfelejtkezik arról, hogy Valaki elhordozta már helyette a keresztet és hogy csakis ebben rejlik a megváltás, mert „nincsen senkiben másban idvesség — azaz gyógyulás —, nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene néktink megtartatnunk“. (Csel. 4:12.) Ezt nem akarja elhinni és elfogadni ez a világ. Ezért nem különbözik a mi Nagypéntekünk sem az elsőtől. Ma is itt vannak közöttünk a Kereszt gúnyolói, ellenségei, lekicsinylői és közömbösei éppen úgy, mint az első Nagypénteken. Ezek ma is ünnepük a győzelmi tort a Kereszt felett és járják a maguk haláltáncát ebben a Krisztust tagadó világban, s gőgös önteltséggel vallják, hogy őket nem téveszti meg az álomkergető, elavult Evangéüom s annak megváltást hirdető Krisztusa. Ők ezen már túl vannak. A mai élet követelményei más megváltót, új evangéüomot hirdetőt kívánnak. Ugyanúgy volt ez akkor is és ezért feszítették meg Krisztust. Nem kellett az ő beszéde, mert nem e világból való volt. Ezért lett botránkozássá a kereszt, s annak igazsága. Akkor sem tudták és ma sem tudjuk elfogadni, hogy „keressétek először Istennek országát és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek“. Ma is megfordítják ezt, s első mindenkinek a maga igazsága. Közben a nagy keresésben egyre kevesebb lesz mindenünk, s egyre távolodunk az igazságtól. Ma sem tudjuk elfogadni Krisztus intő szavát: „meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget“. Ma sem tudjuk elfogadni, hogy „tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti leikeiteknek“. Krisztusnak ma is meg kellene halnia ezekért a tanításokért.

A hűséges tanítványok kis serege is csak olyan, mint akkor volt, félénk, reményüket vesztett, bátortalan kis sereg. A Kereszt alatt álló tanítványok nem tudtak csak három nappal is messzebbre látni, s ezért lettek egy elveszettnek látszó ügy megriadt képviselői. Elfelejtették Krisztus ígéreteit, vagy a sátán győzelmi tora láttára nem mertek komolyan számolni velük. Ugyanígy van ez ma is a tanítványokkal. Pedig Krisztus keresztje ma is csak azoknak botránkozás és bolondság, akik elvesznek, de akik megtartatnak, azoknak Istennek ereje; megváltó, megtartó, mindenre elégséges erő, bűnöket megbocsátó, életeket meggyógyító, békét és nyugalmat adó erő. Elindultunk-e már hittel a Nagypéntek Keresztje felé? Nem nekünk kell megváltani önmagunkat, Krisztus elvégezte ezt már. Ezt a drága, nagyon keresett és várt ajándékot hozza újra a Nagypéntek, ingyen kegyelemből a mienk is lehet. pethe Kálmán.

Megjegyzések az „új“ énekeskönyvhöz.

Énekeskönyvünk megújításának szükségét, szórványos megnyilatkozásoktól eltekintve, először az 1937. évi protestáns egyházzenei kongresszus hangsúlyozta határozottan és részletesen megindokolva. Az egyetemes kon vént múlt évi ülésén vette kezébe az ügyet és bizottságot alakított az új énekeskönyv elkészítésére. A bizottság több irányban meg is kezdte működését, ennek egyik bizonyítéka az • a kérdőív, amelyet nem régen megkapott mindenki, aki a gyülekezeti énekléssel valamilyen kapcsolatban áll, akik e kérdőív kitöltésével maguk is hozzájárulnak ahhoz, hogy minden gyülekezet igényét kielégítő, kifogástalan énekeskönyvnek juthassunk birtokába.

Mostani énekeskönyvünk ugyanis nem mondható