Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-03-16 / 11. szám
1941. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 51. oldal. Az igazi szabadság. Az egyén és a nemzet életében az egyik legnagyobb mozgató ierő: a szabadság gondolata. Ez a szó: szabadság, hatalmas, titokzatos és csodalatos erőket rejt magában. Igazi szabadság csak ott van, ahol elismerik az ember teliességét. Az ember egyéni értékét és közösségi viszonyát egyaránt tekintetbe kell venni. Napjainkban sokat hallunk és olvashatunk a szabadság válságáról is. A szabadság eszméjének a válságát éljük át és ez a mai ember válságát is jelenti. Figyelemre méltó Petain marsall államfő szózatából lez a rész, amely a szabadság gondolatára vonatkozik: »Azt hitték a franciák, hogy országuk az ideális szabadság hona, holott soha olyan sötét erők szolgálatában nem állott Franciaország, niint a versaillesi béke óta eltelt húsz év alatt. Nem kell félteni a szabadságot, mert vájjon jobb volt-e az a szabadság, amikor olyan kormányokra adták le szavazataikat, amelyek önző gazdasági koalíció béklyóiban voltak. Néhány látszólagos szabadságjogot veszít el a francia nép, de csak azért, hogy a szabadságnak igazi lényegét jobban megőrizhessem. (1940 október 14-iki kiáltványa a francia néphez.) 1 Az igazi szabadságra mutat reá az evangéliom: »Ahol az Urnák Lelke, ott a szabadság«. Lélek és szabadság olyan szorosan összetartoznak, mint a Föld és azt körülvevő levegőburok, mint az egybekapcsolódó láncszemek. A nemzetek életében és az egyén életében akkor következik be a szabadság válsága, amikor szem elől tévesztik az evangcliomot. Xödös világban, mélységes szakadékok felett a helyesen értelmezett szabadság: fénylő lámpás, útjelző, amely a magasságok felé vezet. A magyar nemzet szabadságra hivatott. Az őshazából való elindulás, a honfoglalás, a kalandozások i kora és az ezeréves történelmünkben lévő harcok és csaták mind a szabadság eszméjéért folytak, arról tesznek bizonyságot, bogy a magyarság a szabadság népe. A szojgasorsban a magyar sohasem érezte otthonosan magát, nem nyugodott bele sohasem. A nemzet életében működő feszítőerők mindig szétszakították a szolgaság bilincseit. A nemzeti elet keretein bejül a jobbágyság is szakadatlanul küzdött, harcolt a szabadságért, az őket megillető emberi jogokért, inig azután 1848 március 15-ike* 3 szabadság ünnepe a jobbágyság felszabadulását is meghozta. E nap vívmányai közé tartozik: a sajtó- és politikai szabadság is. A szabadság ünnepe: 1848 március 15-ike arany betűkkel van beírva a magyar nemzet történelmébe. Ennek a napnak a jelentőségét ez a három szó foglalja össze: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség. Milyen drága értékek ezek! Megbecsültük-e kellően ezeket a nemzeti kincseket? A szabadság eszméje, gondolata tisztán ragyog-e? Hányszor van úgy, hogy csak önmagunkra gondolunk, ami szabadságunk a fontos, felebarátunkon pedig uralkodni akarunk* deszpotizmusra hajjunk. Az egyenlőség helyes fogalma, gondolata megvan-e köztünk? Az önzés és az irigység nem arra ösztönöznek-e,, hogy csak én gyarapodjam, az .én vagyonom növekediék_ az én igazságomnak legyen érvénve. én minél kevesebb közterhet hordozzak. A .szociális érzésünknek kell erősödnie, hogy az egyenlőség gondolatát helyesen értelmezhessük és szolgálhassuk. A testvériséggel hogyan állunk? Az igazi tesvériség a szeretet Jgyében nyilvánul meg. Nem szabad választófalnak, szakadéknak lennie magyar és magyar között! A testvért kell látnunk és szeretnünk egymásban! Az árvíz, a házak összeomlása azért vannak, hogy a testvériség gondolata valóság legyen köztünk. A helyesen értelmezett szabadság, egyenlőség és testvériség az alapfeltétéle minden igazi kulturális, szociális és politikai haladásnak, olyan nélkülözhetetlenek az egyéni és nemzeti életben, mint a mozdony számára a vasúti sínpár. A jelzett gondolatoknak az elsekélyesedése visszaesést, megállást, sőt veszedelmet eredményez. A szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjének mindenkor tisztán kell ragyognia és ezeknek az építőerejét sohasem nélkülözhetjük. A szabadság ünnepén teljék meg a szívünk hálával Isten iránt, aki a szabadság napját felragvogtatta fejeltünk! Szabadság, egyenlőség és testvériség ne csak puszta szavak legyenek a számunkra, hanem valóság, amelynek nyomán új élet fakad a magyar szivekben és a magyar földön! Ele. Szabó Kálmán. Imádság Halka Sándor esperes temetésén Erdőcsokonyán, í 1941 február 22-én. Mindenható Isten, örökkévalóság Ura, Atyánk az Úr Jézus Krisztusban! Téged illet minden dicsőség és magasztalás megrendült lelkünk könnyáztatta mélységeiben is, mert a Te kezed ott is velünk van s nekünk nem lehet áldottabb és vigasztalóbb teendőnk nagy veszteségünkben, mint ráborulni szentséges kezedre s erős, bízó hittel magunkhoz ölelni azt a mindenható édesatyai kezet. Oh adj erőt kegyelmes Istenünk, hogy könnyeink özönében is tudjunk Rólad bizonyságot tenni, Ki hozzánk való nagy örök szeretetedbőí bűnös lelkünk megváltására elküldted és a kereszt kínos halálára adtad egyszülött szent Fiadat. így a kereszt drága áldozatában örökre egészen a mienk lettél, hogy mi is Jézusban egészen a Tieid legyünk s a Te megváltó szeretetedtől sem élet, sem halál, sem angyalok, sem fejedefezségek, sem semminémü hatalmasságok el ne szakítsanak bennünket. Ez a hit emeljen fel és nyugtasson meg bennünket mérhetetlen gyászunkban, amikor megtörtén állunk egyházmegyénk fáradhatatlan, bölcs vezérének, e gyülekezet gondos, derék pásztorának, számos egyházi és közéleti intézményünk nemesszívü kiváló munkásának, a jóságos, gondos családfőnek, a felejthetetlen jóbarátnak megdöbbentően váratlanul összeroskadt porsátora mellett. Hálás alázatossággal köszönjük örökkévaló, kegyelmes Istenünk, az elköltözött drága életben nekünk nyújtott áldásaidat. Szív, lélek és szellem kiválóságaival, a fáradhatatlan munkásság és kifogyhatatlan szeretet csodás erőivel Te ruháztad fel. Te ragyogtattad életét s munkásságát messze világítón. A Tie kegyelmedből lehetett igaz és hű a reábízott sokféle szolgálatban s áradhatott ki egész lényéből mélységes, odaadó szeretet, a pásztorok Pásztorának nyomdokain járó hű pásztor szeretete, ki életét adja a reá bízottakért. Ennek a szeretetnek lángolásában világított, égett el áldott élete fáradhatatlan, pihenést nem ismerő, munkás, szeretetre méltó egyénisége. Jóságos, melegszívű volt mindenkihez., de maga iránt szigorú, kiméit mindenkit, csak magát nem, segíteni iparkodott mindenkin, de magát az égő szolgálat tűzében elégette. A szeretet és szolgálat mezején mindha-
