Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1941-12-21 / 51. szám

268. oldal.

DUNÁNTüLI protestáns lap

1941.

ORGONASZENTELÉS *

Megzendült itt a kálvinista lélek letűnt évszázadoknak hajnalán, s az égig szállt a zsoltár és dicséret az Isten-mívű lélek-orgonán.

Az egyik elsirató gyász-zsolozsma, a míásik győzelemnek himnusza: —

»Tebenned bíztunk 'eleitől fogva ...«

»Az ierős Isten Uraknak Ura...«

Akár borús, akár víg volt az ének: mindenkor kálvinista volt, s magyar.

Óh, — »Halld meg lélek, mert néked beszélek;« ei az a hely, »mely ápol s eltakar.. .«

»Itt megállunk Te előtted — felséges Isten — s vallást teszünk Rólad« — ma itt, miként az ősök, kik pezsdülő, ékes hangba ö ntötték lelkűk álmait.

Nem volt e népnek földi orgonája, csak hangja, melyet Isten alkotott, de szívből szárnyalt a hívő hozsánna: —

»Most hidd, majd tisztán által látod ott...« »Krisztus urunknak áldott születésén« a régi s dg templom oltártüze fellobogott —! s zengett mindkettő mélyén: — »Jézus születtél üdvösségünkre ...«

Virágvasárnap lelkünk minden vágya az Olajfák hegye felé haladt: —

»A nagy király jön: hozsánna, hozsánna«, s útjába szórták az egész tavaszt!

Nagypénteken — »ártatlanság Bárányát« látták kimúlni: — »Elvégeztetett!«

És végigjárták Jézus Golgotáját sírva: — »Buzdítsd fel Uram lelkemet...«

»Örvendezzetek egek!« — Husvét napján a nyitott sírra fényt hintett az ég és felzengett nagynak, kicsinynek ajkán: — »Nincs már szivem félelmére« — a vég!

A mennybemenetelkor hittel látták, hogy Megváltónk ,a mennybe szállt — fölénk, s pünkösdkor a »tüzes nyelveket« várták: — »Jövel Szentlélek Ür Isten!« — közénk.

S jöhettek üldözések, jajszók, könnyek: — élt itt a Lélek — s az Isten fia;

»Öröködbe Uram pogányok jöttek« — mégis nőtt az »árva-eklézsia!«

»Hogy a babiloni vizeknél ültünk« — akkor sem halt el énekünk soha.. .

Gyászunkban »Óh Úr Isten légy közöttünk!« így zúgott itt a lélek-orgona.

* Irta: Horváth Lajos mihályházai lelkipásztor, a nyárádi szent gyülekezet orgonaszentelési ünnepélyén szavalta: Kovács Leonka/

S a lélek-orgonának templomában »Megszólalt már a — földi — orgona«.

»Új éneket Nevének« — »citerákban« örömkönnyel zeng sok-sok unoka.

A régiek, ha most feltámadnának1,

— hisz, »Uram, egyszer majd feltámadnak,« — e lélek-orgonák mind felsírnának, örömben látva az utódokat.

Áldássá válnék a napok folyása, ha egybefolyna ének és zene, s a lelkek- és e templom orgonája halálig, folyton együtt zengene; szenteljük hát az ősök nagy hitével mi utódok, fel ezt az orgonát — és mint az ősök, százezer veszélyben, tiiző napfényben, villámterhes éjben, legyünk mi is mind: — lélek-orgonák!

! _____________________________________________

I

I

„Amíg pihen az eke . .

Néhány év óta — így tél küszöbén — feledhetetlenül kedves jelenetek színhelye a veszprémi Jeruzsálemhegy. Falusi legények cipelnek nagy csomagokat, tudakozódnak a »népfőiskola« hajléka után. Azz érkező népfőiskolások első fecskéi, akik nagy buzgóságukban egy-két nappal előbb érkeznek a kijelölt időnél, mert már nincs nyugtuk odahaza: Jaj, el ne késsünk! Mi akarunk az elsők lenni!

Ezekből az első fecskékből alakúi aztán a szalmaa6ák-tömő osztag, meg az újabb érkezőket utolérhetetlen otthonossággal és magyaros melegséggel minden vonatnál váró fogadó-bizottság.

December 1. Ma érkeznek a legtöbben. Estére már együtt van a népfőiskola 1941/42. — immár harmadik — tanévének ígéretes gárdája. Képviselve az ország1 minden nyelvjárása. Zamatos beszédükön, villanó tekintetükön érezzük, hogy megint olyan Istenajándéka emberanyag került a kezünk közé, amiből nem lesz nehéz nyilakat faragni. Isten kegyelme évrőlévre megadja ezt az örömöt, hogy legjobbjait küldi el a falu, hogy azután, a Lélek csodájaként, Isten brszága és a magyar jövő szolgálatára felkészítve kapja vissza őket néhány hónap múlva.

December 7. Már légy hete folyik ä munka a népfőiskolán. Nem volt ünnepélyes megnyitó. Mert nem ünnepelni, hanem alapos munkára hivtuk a magyar legényeket. Az első napot, csakúgy mint a többit,. csendes órával, imádsággal kezdték. De megnyitó ünnepélyre itt senki se gondolt. Mégis ma — ha egy (munkában eltöltött hét után lehet így nevezni — »megnyitó ünnepély« készül a népfőiskolán. Ennek az ünnepélynek azonban már maguk az új népfőiskolás fiúk a szóvivői, bizonyságtevői. Ősi zsoltárban, népdalban, magukkal hozott látásokban, a magyar falu, a magyar református lélek drága örökségét, vágyát, reménységét tárják fel. S azt, hogy egy rövid hét alatt is mennyit el lehet sajátítani, meg lehet tanulni elfelejtett kincseinkből.

A »megnyitó ünnepély« a XXV. zsoltár szárnyaló dallamával és Fejes Sándor hitoktató imájával veszi kezdetét. B-oda József lelkipásztor rövid köszöntőt mond: üdvözli az országos ifjúsági munka képvisele-