Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1941-11-23 / 47. szám

1941. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 247. oldal. dern istállót és sertésólakat építettünk. Más körülmé­nyek miatt azonban a gazdaság nem vehetett itt na­gyobb lendületet. Közben természetesen a gyermekek száma is nőtt, szaporodott. Nemsokára megtelt a 18 szoba, sőt még kicsinek is bizonyult az épület. Volt idő, amikor 60—70 volt a lakók száma. (Folyt, köv.) Egyházkerületünk közgyűlése. Dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok Isten iránti hálával emlékezett meg vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úrról, aki a mostani vészes időkben nagy bölcseséggel, rendíthetetlen bizalommal, éles­látással és önfeláldozó munkával irányítja nemze­tünk hajóját a jobb magyar jövő felé. Indítványára a közgyűlés hódoló táviratot küldött a kabinetirodához. Szeretettel üdvözölte közgyűlés az új espereseket: Szabó Bálint belsősomogyi és Labancz László drégely­­palánki esperest, valamint az 1041-től újból megvá­lasztott Bakó Béla mezőföldi esperest és dr. Kovács Gyula mezőföldi gondnokot. Konta Károly, Papp K. Árpád lelkés?i és dr. Soós Imre világi tanácsbirák a közgyűlés színe előtt letet­ték a hivatali esküt. Az új tanácsbírákhoz dr. Balogh Jenő fő gondnok intézett szívből jövő szavakat, me­lyekre a megválasztottak részéről Papp K- Árpád válaszolt. Nagy öröm volt átmenni az új templomba és ott 36 lelkész felszentelésén résztvenni. Ez alkalomból Kelemen Kálmán dunamocsi lelkipásztor hirdette az igét. A lelkészszentelést Medgyasszay Vince püspök yégezte, az esperesek és tanácsbirák részvételével. A püspöki jelentés tárgyalása kapcsán kegyelettel emlékezett meg közgyűlés Halka Sándor belsősomogyi és Nagy István drégelypalánki esperesek, Fülöp Zsig­­mond világi tanácsbíró, valamint a legutóbbi közgyű­lés óta elhunyt lelkipásztorok, tanárok és tanítók elhunytáról. Tisztelettel köszöntötte közgyűlés dr. Balogh Jenő főgondnokot húsz éves főgondnoksáyga és Fáy István államtitkárt egyházmegyei gondnokká válasz­tása alkalmából. Örömmel értesült közgyűlés Szűcs Dezső pápai gimn. tanár kitüntetéséről, akit a Kormányzó úr ötö­méi tó sá,ga a tanügy és közélet terén szerzett érdemei­nek méltánylásául elismerésben részesített. Hálás köszönetét mondott közgyűlés a vallás- és iközokt. miniszter úrnak és munkatársainak azért a jóindulatért, mellyel rendkívüli államsegély nyújtá­sával lehetővé tették, h°gT egyházközségeink, isko­láink, lelkipásztoraink könnyebben viselhessék a rájuk nehezedő terheket és végezhessék hivatásukat. Örömmel vette tudomásul közgyűlés, hogy a csehszlovák nyugdíjat élvező lelkipásztorok és özve­gyek ellátásának ügye az 5680/1940 M. E. sz. rende­lettel megoldást nyert, úgy hogy a nyugdíjak fizeté­sét az állam vállalta magára. Elismerését nyilvánította Izsák Aladár somogy­­jádi lelkipásztor, egyházker. tanácsbírónak, aki haza- és egyházszeretetből, fáradhatatlan utánjárással és aka­dályokat nem ismerő munkássággal, pásztori gondos­sággal 18 népes beregi családot telepített át Somogy­­jádra. • Szeretettel köszöntötte a Délvidék visszatérése folytán hozzánk visszacsatolt Szécsiszentlászlót, a kis­­szerdahelyi, domonkosfai, kapornaki, csekefai egyház­­községeket és a vend vidék szórványait. Felír közgyűlés a konventre, hogy küldjön ki bizottságot a bürokratikus munkák lehető leegyszerű­sítése tárgyában. De felhívta a lelkipásztorok figyel­mét arra, hogy rendszeretet és pontosság sok felesle­ges irodai munkától mentesít. Kéri közgyű’és Komárom vármegye törvényható­ságát, hogy az egyke ellen megindított küzdelmének módszerét és eszközeit, eljárásának eredményét ismer­tesse meg átiratban más törvényhatóságokkal Is. A főiskolai építkezések alkalmából elismerését fejezte ki közgyűlés a vállalkozóknak, a sok támo­gatást nyújtó Fáy István m. kir. titkos tanácsos állam­titkárnak, dr. Huszka János min. tanácsosnak, .továbbá ,dr. Molnár Imre építési biz. elnöknek, Dudás 'Kálmán tervező mérnöknek és dr. Tóth Lajos gazd. tanács­elnöknek. Kívánatosnak tartja 'közgyűlés a főiskolai inter­­nátus mielőbbi megépítését és megnyitását 120 ta­nuló részére. A polgári leányiskola, a liceum és tanítónőképző­­intézet örvendetes fejlődéséért köszönetét mondott közgyűlés dr. Horváth Endre, Ligárt Ida igazgatóknak és Pentz Ilona felügyelőnőnek,., továbbá azoknak a lel­kes egyházi és tanügyi férfiaknak, elsősorban Czeglédy Pál barsi és Fejes Gábor őrségi espereseknek, akik meleg szeretettel ajánlották intézetünket a hittestvé­rek figyelmébe. Jegyzőkönyvében örökítette meg a nyugalomba vonult Fejes Zsigmond és dr. Bene Kálmán igzagatók és Sándor Pál tanár áldásos működését. Szívből jövő meleg köszönetét mondott Fazekas Mihály püspöki titkárnak és Tóth Kálmán s.-lelkésznek a püspöki irodában kifejtett buzgó munkásságukért. A fő- és középiskolai ügyek tárgyalása közben érkezett meg Fáv István államtitkár, akit a közgyűlés nevében dr. Balogh Jenő főgondnok köszöntött meleg szavakkal. Szíves szavakkal búcsúzott a debreceni egyetemre kinevezett dr. Török István theol. igazgatótól, aki itteni működésével hathatósan növelte főiskolánk jó-/ hírnevét. Tanszékét ebben a tanévben belkörű he­lyettesítéssel látják el. A fenyegető lelkészhiány leküzdésére közgyűlés részletes javaslatot fogadott el. A pápai gimnáziumban szükségesnek látja közgyű­lés a nem rendes latin-történelem szakos tanszéknek rendes tanszékké való átszervezését és ez ügyben elő­terjesztést tesz a VKM-ban. Dr. Ruzsás Lajos pápai gimn. tanárnak közgyű­lés megállapította rendes tanári jellegét. Ördögh László pápai gimn. tanárnak 1941 nov. 1-től a rendes tanári fizetést folyósította közgyűlés. A csurgói gimnáziumnak a VKM űr 10.000 P építési államsegélyt engedélyezett, közgyűlés ezért hálás köszönetét mondott. Szeretettel köszönti közgyűlés dr. Bodó Jenő csurgói új megbízott igazgatót, valamint Osváth Ist­ván h. igazgatót. (Folyt, köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents