Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1941-11-16 / 46. szám

244. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1941. könyvükbe sorszám nélkül írják be; mert ezeket az adatokat sorszámozva az illetékes polgári egyházköz­ség anyakönyvébe kell beírni, iíymódon lehet el­kerülni azt a rendetlenséget, hogy az egyházi statisz­tikában egyes adatok két helyen is kimutattatnak, má­sok meg esetleg egyszer sem szerepelnek.« Pápán, 1941. évi november hó 1-én. 4764/1941. szám. " Körlevél. Beküldettek hozzám s átnézés után ajánlásra méltó­nak találtam a következő könyveket: 1. Kovács Vince papkeszi lelkipásztor „Az élet dícsér Téged“ című müve, mely különösen vallásos estéken jó eredménnyel használható elbeszéléseket tar­talmaz. Ára P20 P. 2. Dr. Takács Gyula érsekújvári kir. tanfelügyelő úr „A népiskola igazgatása“ címen összeállított gya­korlati útmutatója, melyre a népiskolák tanerőinek figyel­mét hívom fel. Ára 3 50 P. Csekkszámla: 70.604. „Dr. Takács Gyula, Érsekújvár.“ 3. Treníkó György Adony község vezető jegyző­jének „Temető-kultúra“ című műve, mely jogforrások ismertetését is tartalmazza a temető-kérdéssel kapcso- j latban s megszívlelendő utasítást ad temetőink miként való rendezésére. Pápán, 1941. évi november hó 7-én. 4886/1941. szám. Felhívás. Felhívom egyházkerületünk valamennyi egyházköz­ségét, iskoláját, intézményét, hogy a tulajdonukban, vagy egyházi alapítványok és alapok tulajdonában levő akár nosztrifikált, akár nosztrifikálatlan hadikölcsön­­kötvények letétbe helyezése — ha eddig meg nem történt volna — a 7300/1941. M. E. számú rendeletben (lásd a Budapesti Közlöny 1941. évi október hó 25-i 242. számában) megszabott módon 1941. évi december hó 31-ig megtörténjék. Pápán, 1941. évi november hó 10-én. Medgyasszay Vince püspök. A belsősomogyi egyházmegye belmissziói bizottsága. 276/1941. szám. Kedves Testvérünk! Régi tervünk válik valóra, sok kedves lelkész­­testvérünk sürgető óhajtása teljesedik be, amikor Isten Lelkének indításából 1941 november 19—20. napjain belsősomogyi egyházmegyénk lelkipásztorai és segéd­­lelkészei számára Kaposváron a ref. gyülekezeti házban y>lelkészi csendesnapokat« rendezünk. Bizonyára Te is tapasztalod, hogy a magyar református lelkipásztornak Smjennyire árván és magárahagyottan kell végeznie Istentől kapott szent megbízatását. Végre úgy látjuk, hogy Isten elibénk ad egy alkalmat, amikor mi lelki­­pásztorok testvéri közösségben összejöhetünk, hogy Isten előtt elcsendesedve egymás hite által épüljünk és űj erőt gyujtsünk a további szolgálatokra. Szeretettel és bizalommal kérünk, hogy minden akadályt elhárítva jöjj el erre a lelkésztestvéri talál­kozóra. Amint az itt közölt beosztásból is láthatod, nem csináltunk zsúfolt programmot, éppen azért, hogy legyen elegendő idő az egyes kérdések megbeszélé­sére és az egymásközötti testvéri beszélgetésekre is. Elszállásolásról kaposvári református családok­nál, vagy szállodában gondoskodunk. Nagyon kérünk, hogy ez iránti igényedet légy szíves legkésőbb novem­ber 15-ig okvetlenül bejelenteni, jelezvén, hogy mi­kor érkezel, s magánháznál, vagy szállodában kérsz-e szállást? A magánszállások díjtalanok. Ha szállást nem kérsz, akkor is kérjük jelentkezésedet a kapos­vári lelkészi hivatalhoz. Közös étkezésről is gondoskodunk, hogy a két napon át mindig együtt lehessünk, ezért arra kérünk, hogy a csendes napok alatt Kaposváron lehetőleg se bevásárlásokat, se hivatalos ügyeket ne intézz, hanem egész nap legyünk együtt. A csendes napok programmját az alábbiakban közöljük: November 19-én, szerdán reggel fél 9 órakor a csendes napok résztvevőit üdvözli Kovács József egy­házmegyei missziói előadó. Utána Bibliatanulmány. »Ahogy az Ür Jézus látta a pásztort«. János ev. 10: 1 — 15. alapján vezeti Szabó Bálint esperes. D. e. 10 órakor előadás: »Életünk főfoglalkozása«. Eszmecse­rét bevezeti Bereczky Albert. Első felkért hozzászóló: ifj. Nyáry Pál. Délben 12 órakor közös ebéd. — Dél­után 3 órakor: »Hogyan készülünk a prédikációra?« Eszmecserét bevezeti Döbrössv Lajos. Felkért hozzá­szóló dr. Burián István. Fél 5 órakor: »Milyen tapasz­talataim vannak a prédikáció hatásáról?« Eszmecserét bevezetik: Dr. Magay Ferenc és Szőke László. Este 6 órakor evangélizáló összejövetel a csendesnapok résztvevői és a kaposvári gyülekezet tagjai részére. Vezeti Bereczky Albert. Este 7 órakor közös vacsora. Este 8 órakor Bibliatanulmány. »'Amit Jézus kívánt a pásztortól«. Ján. ev. 21. rész alapján vezeti Döb­­rössy Lajos. November 20-án, csütörtökön reggel 8 órakor Bibliatanulmány: »Ahogy Pál apostol pásztorkodott«. Vezeti I. Thess. lev. 2. rész alapján Tóth Kálmán. Délelőtt fél 10 órakor »Tapasztalataim és látásaim az evangélizációs szolgálatban«. Eszmecserét bevezeti Békefi Benő. Felkért hozzászóló Schmidt Béla. Dél­előtt 11 órakor: »Miért kell a lelkipásztornak egyedül lenni?« Eszmecserét bevezeti Bereczky Albert. Be­­féjezö áhítat. — Déli 1 órakor közös ebéd. — Délután 4 órakor összejövetelt tartanak férfiak részére Döb­­rössy Lajos, nők részére Békefi Benő. Este 6 órakor evangélizációs összejövetel, tartja Bereczky Albert. Este 8 órakor összejövetel a presbiterek számára, ve­zeti Bereczky Albert. Ismételten arra kérünk, hogy jöjj el a csendes napokra és addig is annak áldásaiért imádkozzál min­den napon. Abban a reményben, hogy e kedves testvéri ta­lálkozáson Téged is magunk között üdvözölhetünk, életedet és szolgálataidat Isten oltalmába ajánlva sze­rető testvéri szívvel köszöntünk: Hedrehely—Kaposszentbenedek—Kaposvár, 1941 november 5. napján Szabó Bálint Kovács József esperes. egyhm. bm. előadó. dr. ikafalvi Farkas Béla kaposvári lelkipásztor. Győr református egyháza szabadhegyi iskolájához lemondással megüresedő állásra helyettest keres január 1-re. Fizetése törvényes. Nők is pályázhatnak. Válasz­bélyeges kérvények december 21-ig Református Iskola­székhez küldendők, Győr. Pápa, 1941. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents