Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1941-10-12 / 41. szám

1941. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 213. oldal. dór ének- és zenetanár vezetésével két szép népdalt énekelt: Elmegyek, elmegyek . . Magyarország az én hazám, üdén és finom árnyalással. A Bujdosni megyek székely népballadát Somogyi Gyula III. éves pn. sza­valta gondos kidolgozásban. A telepítési mozgalom cél­jaira 31 71 P perselypénz folyt be. nyug. pápai gimnáziumi vallástanár, theol. magán­tanár elhunyta mély gyászba borította családját: fele­ségét szül. Hódy Máriát, gyermekeit: Erzsébetet, Nagy Gábor kollégiumi vallástanár feleségét, Margitot, néhai Várady Lajos szőnyi lelkipásztor özvegyét, Ilonát, Kovács János főmérnök feleségét, Irént, Kúr Géza csicsói lelki­­pásztor, egyházmegyei tanácsbíró feleségét, a nyolc unokát, valamint a Hódy-, Rácz- és kökényesdi Pap­családokat. Temetése október hó 5-én délután volt a kollégium udvaráról nagy részvét mellett. A vigasztalás és feltámadás igéit Fazekas Mihály püspöki titkár hir­dette. Gyászbeszédét, melyben hűen jellemezte az el­hunyt egyéniségét, lapunk mai számában közöljük. Az alsóvárosi temetőben a sírnál Rab István gimnáziumi igazgató az elhúnytnak nyolc éven át volt tanítványa, majd hosszú időn át kartársa benne a feledhetetlen ta­nárt, a szerető kartársat. Beszédét lapunk mai számá­ban szintén közöljük. A Főiskolai Énekkar Szabó Sándor ének- és zenetanár vezénylésével a temetésen több Íz­ben énekelt. — Gyászhirek. Mély részvéttel értesültünk, hogy Lampérth Lajosné szül. Jerémiás Szeréna, 57 éves korá­ban, nehéz szenvedés után, október 6-án, Rédén el­hunyt. Temetése 8-án volt nagy részvét mellett. A fel­támadás és vígasztalás igéit Végh János esperes és Mohácsy László tápi lelkipásztor hirdette. A megboldo­gultban Lampérth Lajos rédei lelkipásztor, egyházmegyei főjegyző szeretett feleségét, György deák Dániel páz­­mándfalui lelkipásztor sógornőjét gyászolja. Az igazak emlékezete áldott. — Szavazatbontás. Az egyházkerület által elren­delt szavazás alapján beérkezett szavazatokat október 8-án bontotta fel Pápán, a püspöki irodában Medgyasszay Vince püspök elnöklete alatt kiküldött bizottság, mely­nek tagjai voltak Császár Ede ig.-tanító, egyházkerületi tanító képviselő, dr. Molnár Imre egyházkerületi ügyész és dr. Pongrácz József egyházkerületi tanácsbiró. A jegyzőkönyvet Fazekas Mihály püspöki titkár vezette. Zsinati Ielkészi rendes képviselő lett Soós Károly búcsi lelkipásztor, a komáromi egyházmegye esperese 310 szavazattal. Szabó Bálint hedrehelyi lelkipásztor, belső­somogyi esperes 248 szavazatot kapott. Zsinati világi pótképviselő lett dr. Kovács Gyula enyingi járásbiró­­sági elnök, a mezőföldi egyházmegye gondnoka 553 szavazattal. Zsinati gimnáziumi rendes képviselő lett Rab István pápai gimnáziumi igazgató 517 szavazattal, zsinati gimnáziumi pótképviselő Bodó Jenő csurgói gimnáziumi mb. igazgató 513 szavazattal. Egyházkerü­leti világi tanácsbiró lett dr. Soós Imre kir. törvény­­széki elnök, a komáromi egyház főgondnoka 562 sza­vazattal. — Lelkészképesítő vizsgálatok. A dunántúli ref. egyházkerület lelkészképesítő bizottsága előtt októ­ber 6—11 napjain folytak le az I. és II. lelkészképesítő vizsgálatok. A vizsgálóbizottság elnöke volt Medgyasszay Vince püspök, helyettes elnöke Győry Elemér egyház­kerületi Ielkészi főjegyző, tagjai voltak Ólé Sándor főis­kolai gondnok, egyházkerületi tanácsbiró, Szűcs József esperes, dr. Molnár Imre egyházkerületi ügyész, dr. Né­meth Bálint ügyvéd, valamint a theologiai tanárikar. A II. lelkészképesítő vizsgálat eredményekép kitüntetéssel vizsgáztak: Hamar István, Tóth Kálmán; jelesen: Bö­­röczky Gábor, Horváth Zsigmond, Martsa Dániel, Pályi János, Tóthpál Márton, Varga József; jól: Bakonyi Dezső, Kalmár Kálmán, Kovács Gábor, Maller Bálint, Nagy Lajos ; képesítést nyertek: Nagy^Imre, Szabó Árpád. Egy tárgyból javítóvizsgálatra utasított a bizottság egy jelöl­tet. II. Különbözeti vizsgát tett jó eredménnyel, Ferenczy Ernő. Az I. lelkészképesítő eredményeit lapunk jövő számában hozzuk. — Gyűjtés a pápai református templomra. Ólé Sándor pápai református lelkipásztor egyházmegyei gyűjtő körútja alkalmával szeptember 26-án jelent meg a negyedi református gyülekezetben. Este vallásos estély volt. A negyediek Szép modern temploma megtelt a lelkes hívekkel. A vallásos estélyen Nagy Zoltán negyedi s.-lelkész imádkozott, Kiss Gyula negyedi ref. lelkész üdvözölte a gyülekezet nevében Ólé Sándor pápai lelki­­pásztort s annak szemléltetésére, hogy a pápai ref. gyülekezet milyen hősies harcot haicolt meg a múltban s milyen nagy emberek kerültek ki a pápai kollégium­ból : E. Doumergue: La Hongrie Calviniste c. munká­jából szemelvényeket olvasott fel, átfordítva magyar nyelvre. Utána Ólé Sándor tartotta meg pompás, gyújtó beszédét. A vallásos estély perselypénze: 42'22 P volt. A következő napi gyülekezeti gyűjtéssel összesen: 458'59 pengő gyűlt össze Negyeden a pápai ref. templomépítés céljaira. — Előadás a szövetkezetekről. Pápai főisko­lánknak kedves vendége volt október 7-én Vásárhelyi Pál soltvadkerti ref. lelkipásztor, a szövetkezeti ügy lelkes apostola személyében. D. e. 9 órakor a theologia új nagytermében tartott rendkívül érdekes előadást a Hangya Központ megbízásából A magyar falu papja és a szövetkezeti gondolat címen. Az előadáson jelen volt a theol. tanárikar, Hegedűs István, a Hangya szö­vetkezetek pápai körzetének vezetője, Bolla József felső­­görzsönyi lelkipásztor, Tömböly István újmalomsoki ev. tanító és a theologus ifjúság. Az összejövetel kezdetén dr. Pongrácz József theol. igazgató köszöntötte az elő­adót és a vendégeket. Vásárhelyi egy órás előadásban nagy tudással, a kérdés teljes elméleti és gyakorlati ismeretével, az ügy iránt érzett nagy szeretettől áttüze­­sített meggyőződéssel szólt a kérdésről. Szerinte el­maradt falu az, amelynek nincs szövetkezete. Aki a kor színvonalán álló lelkipásztor akar lenni, annak szükség­­szerűleg lelkes szövetkezeti embernek kell lenni. Rá­mutatott a négyes jeligére: Isten, haza, család, munka. Kiemelte a szövetkezeti gondolat nagy értékeit: az ön­segélyt, a kölcsönösséget. Ismertette a szövetkezeti moz­galom magyarországi kezdeteit, majd a mai nagy­szabású tevékenység különböző területeit, mindenütt ki­emelve a ref. Ielkészi kar szerepét a munka fejlődésé­ben és vezetésében: Az előadást mindvégig vonzóvá tette az előadó tapasztalatában előfordult esetek mesteri beszövése. Az előadáshoz Bolla József lelkipásztor szólt hozzá, szintén saját tapasztalatai alapján hangsúlyozva a szövetkezetek nagy jelentőségét. Délben a Corso moziban szövetkezeti filmet mutattak be; az előadást a theologusok, a kereskedelmi középiskola, a leány­líceum és tanítónőképző növendékei nézték meg taná­raikkal együtt. A hallgatóság nevében Zimányi Alajos kereskedelmi középiskolai tanár köszönte meg a nagy ügyességgel összeállított és tomboló tetszéssel fogadott film Iepergetését. A főiskolai igazgatóság külön levélben is megköszönte a Hangya Központnak a tanulságos előadások megrendezését és kívánatosnak tartja, hogy az előadások az összes református fő- és középiskolák­ban megismételtessenek. Lie. Rácz Kálmán

Next

/
Thumbnails
Contents