Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-10-05 / 40. szám
204 oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1941. olyan ^/'/programmal küldettünk és mikor a saját evangéliomi látásunk, e legegyetemesebb látás szerint, az evangéliöm pontosan kijelölt útján, az igazi életútón is járhatnánk s voltaképen erre volna isteni küldetésünk. Széchenyi számonkéri tőlünk, hogyan álljuk meg helyünket, mint Isten szolgái a nemzeti élet egyetemében. Ő — mint naplóiból látjuk — éppen az által állotta meg, hogy a hit rendezte, egységre hozta előbb saját, belső, erre a rnedezésre nagyon rászoruló világát és aztán e rendezett belsővel egy célba foghatta kifelé ható, sokféle és sokfelé ágazó reformmunkáját is. Egy bűneivel küzdő megtért bűnös, egy hitben tisztult magyar józanul és bátran elindul a magyar parlagon, hogy boldog és emberséges errjberré tegye, »hivatásának fényfokára« emelje mind a tízmillió magyart, a kisemmizetteket is. Mi a mai napon, születése másfélszázados fordulóján erre a Széchenyire emlékezünk, az Isten küldöttére, magunkbamélyedő gondolatokkal s ugyanakkor a mindnyájunk kegyelmes Istene iránti háladatossággal. Az fij világhelyzet mennyiben érinti egyházunk nemzeti misszióját? Lelkészértekezleti előadás Pápán, 1941 augusztus 14-én. Az ember horizontális és vertikális hatájsoíc metszőpontján tudatosult élet. Öröklés, származás, környezet, szellemi, lelki hatások külső, belső történések vonalai futnak össze egy-egy emberéletben. Az ember törekvése, kínlódása, öröme, célja mindig ezekhez való viszony kifejeződése. A legmélyebb mélységbe nyúló »én«-nek »önmagához« való viszonya, a legősibb viszont az »én«-nek »te«-hez való viszonya. Erről az »én-te<< relációról mondja valahol Nietzsche, hogy a »te öregebb, mint az én«. Isten örök akarata, hogy az ember ilyen relációkba beleágyazva, Köztük, általuk csiszolva, tördelve, formálódva váljék emberré. Erre annyira szükségünk van, hogy az Úr Jézus a főpapi imádságában azt mondja: »Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól«. Jn. ev. 17:15. Amint a család, nyelv, a nemzet is Istentől rendelt viszony a földön élő földi ember számára. A természeti ember számára magától értetődő, hogy az ember így, bizonyos kapcsolatok által fejlődik ki, de korántsem magától értetődő az, hogy az ember minden relációjának alapja, fundamentuma Istennel való kapcsolatának rendezése. Az írás úgy adja élénkbe emberi életünk értékét, mint Krisztus áldozatáért kegyelemből megtartott életet. Hitünk központi igazsága, hogy az ember minden vonatkozásában csak akkor fejlődik helyesen, csak akkor válik maga és mások üdve számára hasznossá, ha Istennel való viszonya helyessé, igazzá, azaz a Krisztusban kegyelmet nyert bűnös viszonyává válik. Amikor egyházunknak a megváltozott viszonyok között végzendő missziói munkájáról néhány gondolatot óhajtunk elmondani, első renden való kötelességünk ennek az igazságnak, mint kiindulópontnak leszögezése. És pedig kettős okból is. Először azért, mert jenélkül, az ezjért való tusakodó vergődés nélkül mindenv a regszebbnek, legkomolyabbnak tetsző nemzeti célokért végzett munka is olcsó, divatcélok szolgálatába züllhet, másodszor meg azért, mert ez az ajándék, hogy t. i. minden mi dolgunkat egészen fel az Istenig érő felelősség és hivatás világosságában vizsgáljuk meg, egészen különleges módon a mi református hitünk ajándéka, amit hitünk ősei nemzetünk életében sokszor megcsillogtattak és életet, értéket adónak megbizonyítottak! Éz az első és egyetlen feladatunk, azaz az embernek, ennek a lázadó rabszolgának Isten Krisztusban megjelent kegyelmét hirdetni! Úgy pedig, ahogy hitünk ősi hitvallásai azt feladatunkká tették: az Ige elegyítetlen, tiszta hirdetésével, sakramentumaink kiszolgáltatásával és az egyházfegyelem gyakorlásával. Előadásunk címe tehát nem jelent, mert nem jelenthet új feladatokét, csak a régi feladat, az egyetlen cél még gondosabb synkronizálását a megváltozott viszonyok között élő ember életével. Teljesen igaza van Barth Károlynak, amikor azt mondja, hogy »Sem a lelkigondozás, sem a társadalmi szeretetmunka, sem pedig kulturális és politikai feladatok megvalósításában való együttműködés nem igényelhet az egyetlen feladat mellett a maga számára önálló helyet és méltóságot. Csak az esetben mondhatók szükségeseknek és jogosultaknak, ha amaz egyetlen megbízatás megvalósításának különös formáiként értelmezhetjük őket«. (Hiszek 112. o.) . Röviden említenünk kell a címben felemlített »új világhelyzet«-et is. Eltekintve most az első világháborúból visszamaradt niérgező gyűlölet szellemétől, az új világhelyzetet főként a mUft század végétől felduzzadó szociális kérdések megoldására vonatkozó új kísérlet, a kollektiv szocializmus, a vele kapcsolatos állami mindenhatóság eszméje és a nagyobb, erősebb népek életterében szellemi, gazdasági, vagy politikai protektorátus alatt élő kisnépek életkérdései jellemzik. Sopron. (Folyt, köv.) Maller Kálmán. Tizhónapos tanítás a Felvidéken. A komáromi ref. egyházmegye szept. 4-én tartott közgyűlésén egyhangú lelkesedés közben kimondotta, hogy egyházi iskoláiban továbbra is meghagyja a tízhónapos tanítást mind a nyolc évfolyamban. Azóta az egész egyházmegye területén megindult a Vili évfolyamú oktatás. E határozatban nagyszerűen kidomborodik az a reformátori irányzat, mely a népnevelést tűzte ki egyik legfontosabb feladatának. Amikor a volt csehszlovák állam elrendelte a VIII évfolyamú népoktatást, mindjárt kezdetben örömmel üdvözöltük az elgondolást, mert megéreztük, hogy milyen hatalmas szellemi fegyvert adhatunk általa magyar református népünknek. Népünk is átérezte az ügy fontosságát és egymás után emelte új iskoláit, vagy bővítette ki a már meglevőket. A pápai kerületi közgyűlésen már hangot adtunk annak, hogy nem tartjuk szerencsésnek a hathónapos tanítás bevezetését az V—VIII évfolyamokban, mert a hat hónapos iskolai időt követő hat hónapos vakáció teljesen elfeledteti az előbbi jó hatását, sőt végzetesen lerontja azt. Ezért határoztunk úgy Komárom\ ban, lelkipásztorok, tanítók és falusi presbiterek együtt és egyakarattal, hogy a már egyszer kiépített és nagyszerűnek bizonyult népoktatásunkat, autonómiánk keretein belül, megtartjuk. Ezt az új iskolai törvény is megengedi, mert mint minimumot jelöli meg a hat hónapos tanítást. Több tehát lehet. Mi a többet választjuk, mert tudjuk, hogy nemcsak egyházunknak,
