Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1941-08-31 / 35. szám

176. oldal DUNÁNTÜLI protestáns lap 1941. A „kiskoszmályi mozgalom“. Irta: Tóth Kálmán ref. árvaházi lelkész, Komárom. 3. Az árvaház »emeletes házba« költözik. Növekedés jellemzi árvaházunk életét általában, de különösen feltűnő ez az első időkben. 1931-ben már 24-en tartoznak az árvaház kötelékébe, kik közül 3 a gondozó, egy agg nő és 20 árva. Ekkor már csak a legnagyobb szorgossággal fértek el a szűk falusi la­kásban. Az új, nagyobb épület megszerzése szüksé­gessé vált, ha nem akarták az intézmény fejlődését meggátolni. Megindult a buzgó imádkozás, aminek nemsokára meg is lett a kellő eredménye, mégpedig olyan formában és ott, ahol nem is gondolta senki. Hogyan munkálkodik Isten? A kicsiny árvaházat létrehozó és fenntartó kö­zösség eddig semmiféle szervezetbe nem tömörült, hanem ki-ki önként vett részt a szolgálatban. Mikor azonban az intézménynek ingatlant, házat akartak sze­rezni, nem kerülhettek el bizonyos formaságokat. Az ingatlan telekkönyvezéséhez ugyanis szükségessé vált a jogi személy, egyesület megalakítása. Ekkor már nemcsak a marcel házi gyülekezet tagjai támogatták az árvaházat, hanem több más községből is csatlakoz­tak ehhez az evangéliomi mozgalomhoz. így szerez­tek tudomást az árvaház vezetői arról, hogy Kis­­koszmályon, Léva mellett van egy eladó kastély. El­­(ínentek, megnézték és megállapodtak abban, hogy nem veszik meg egyrészt azért, hogy nem volt meg hozzá a szükséges vételár, másrészt mert nagyon ko­pott, öreg épület volt. Végül az is közrejátszott ennél az elhatározásnál, hogy messze volt az árvaház bölcső­jétől (kb. 80 km.-nyire), teljesen idegen környezetben, a tót nyelvhatár szélén, ahol teljesen ismeretlen volt még az árvaház munkája. Attól félték, hogy,nem fog tudni majd ott megélni az intézmény. ’Ekkor lépett közbe Isten és olyan fordulatot adott a dolgoknak', amely egészen váratlan volt. Az árvaház irányítását végző lelkészhez, aki ekkor már nem Marcelházán, hanem Kisújfalun működött, a barsi egyházmegye esperese értesítést küldött, hogy atneny­­nyiben az árvaház részére szándékoznak megvenni a fent említett volt grófi kastélyt, az egyházmegye kész­séggel hozzájárul a vételárhoz 30.000 cseh korona (kb. 6000 P-nek megfelelő érték) összeggel. Ezután már nem haboztak, haladéktalanul megvenni a kastélyt. 70.000 cseh koronát (14.000 P) tett ki, amelyhez a hiányzó részt az árvaház támogatói adták össze úgy, hogy egy év múlva teljesen ki volt fizetve az épület. 1931 júliusának végén költözött be az árvaház az új épületbe. A gyermekeket vonattal vitték, a bútort és berendezést teherautóval. A községbe való bevonu­lás nagy látványossága volt a falubelieknek, akik csak hírből ismerték az árvaházat. A legkisebb gyermek még csak karonülő csecsemő volt, ezt az egyik gon­dozó vitte ölében^ míg a többi árva sorban vonult be utánuk. így kezdődött meg az árvaház történetének újabb fejezete. Az új környezet. Rövidesen bebizonyosodott, hogy felesleges volt aggodalmaskodni afelől, hogy az ismeretlen környe­zetben az árvaház nem él meg és nem tud fejlődni. Sőt a tapasztalat azt mutatja, hogy ez nagy hasznára vált az árvaház fejlődésének, amennyiben újabb ba­rátokat, ismerősöket szerzett az ügynek. Különösen nagy fontosságú volt az a tény, hogy az egyházmegye vezetősége meljé állott az áryaháznak és így az összes gyülekezetek belekapcsolódtak lassan­ként ebbe a szeretetmunkába. Rövidesen munkába állott az árvaház első utazótitkára Árky Mária szemé­lyében, aki az egyházmegyének úgyszólván összes gyülekezeteit meglátogatta, ismertette az árvaházi mun­kát, bibliaköröket, szervezett és sok barátot szerzett az árvaháznak. Az egyházmegye vezetőségének támo­gatása és az árvaházi utazótitkár szervező és missziói munkájának eredményeképpen az árvaház ténylegesen is, hivatalosan is az egyházmegye szeretetintézménye lett. Ennek a tényleges helyzetnek az Írásba fogla­lása volt azután az a »Megállapodás«,, amelyet az árva­ház vezetőségével kötött a barsi egyházmegye elnök­sége és amelynek ismertetésére majd az elvi részben térek ki. Szűk lesz az emeletes ház is. A dolgok ilyen örvendetes fejlődése láttán nem '-csodálkozhatunk azon, hogy az árvaház annyira meg­erősödött, hogy mindig emelhette a növendékek szá­mát. így alig egy-két év alatt bekövetkezett az az állapot, hogy az emeletes ház is kicsinek bizonyult. Mikor először léptek be az árvaház gondozói a nagy épületbe, azt gondolták, hogy sohasem fog meg­telni ez a nagy kastély. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen a kétszobás kicsiny falusi házhoz képest tényleg reménytelenül nagy volt a 18 helyiséget magában fog­laló öreg kastély. Azonban egyik szoba a másik után telt meg és lassan már a szobákban sem fért el min­den és megteltek még a folyosók is szekrényekkel. Ekkor már 50—60 körül mozgott az árvaház lakói­nak száma. Az élet azonban itt sem állt meg. Az árvaház Vezetőségét állandóan 'ostromolták fél vételi kérések­kel és annál nehezebb volt ezt visszautasítani, mivel ha mi nem tudtuk felvenni, elvitték az állami menhe­­lyekre, ahol anyanyelvét is és hitét is elfeledtették a magyar református gyermekkel. Nem egy olyan gyer­meket vettünk át a menhelyről, akik nem tudtak már magyarul beszélni. Egy másik kérdés is megoldásra érett meg eköz­ben. A gyermekek nőttek, s fel kellett vetni a kérdést: mi legyen belőlük? Természetesen első feladat volt, hogy akármilyen pályára mennek, tanulni kell és leg­alább a középiskola négy osztályát el kell végezni mindegyiknek, aki csak el bírja végezni, annál is in­kább, mivel ez akkor külön költségbe nem került, lévén kötelező a polgári iskola is. Ilyen iskola azon­ban Kiskoszmályon nem volt s így más megoldást kellett keresni az iskoláztatás megoldására. Ezeken kívül még sok más kérdés is megoldásra várt a mozgalom keretén belül, amelyek nagy lépé­sekkel vitték előre a fejlődés útján az egész munkát és új korszakot nyitottak a kiskoszmályi mozgalom történetében, amelyet a terjeszkedés korszakának ne­vezhetünk. Erről szól ismertetésünk következő fe­jezete. 1 %_\ (Folyt, köv.)-- Svájcban egy nyugalmazott lelkipásztort azzal bízott meg ez egyházi hatóság, hogy a raeto-román nyelvű lakosság számára fordítsa le az Ószövetséget. A zsoltárokat már kitünően lefordította és ezért bízták meg ezzel a nagyobb feladattal. Pápai főiskolánk könyv­tára pár évvel ezelőtt szerzett e nyelven Újszövetséget, csere útján, a berni Nemzeti Könyvtár híres Lüthi-féle biblia-gyűjteményéből.

Next

/
Thumbnails
Contents