Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1940-04-28 / 17. szám

1940. -DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 85. oldal. mátus intézetek működéséről szóló jelentéseket. Ezek szerint 1938—39-ben a magyarországi református nép­iskolákban 2548 tanteremben 2646 tanító összesen 140.903 gyermeket oktatott. A református népoktatás fenntartására a múlt tanévben csupán egyházi és ala­pítványi jövedelemből 4,391.750 pengőt fordítottak, az iskolai felszerelésekben azonban így is súlyos hiány mutatkozik. A kon vent felkéri az egyházmegyéket, nyilatkoz­zanak, hogy miként gyakorolhatnák a tanulók helyesen a jótékonyságot és jelöljék meg azokat a református célokat, amelyekre leghelyesebb filléreiket adniok. Kováts J. István dr theologiai tanár az iskolai ügyek taglalása során arra hívta fel a figyelmet, hogy a legifjabb nemzedék nem érdeklődik eléggé a ielkészi pálya iránt. Farkas István püspök a segédlelkészi fize­tések rendezését sürgette, mire Balogh Jenő dr. az el­nöki székből kijelentette, hogy ezt a kérdést rövidesen megoldják. Az amerikai magyar református egyház külön egy­házkerületbe alakulását nagy örömmel vette tudomásul a kon vent. Felhívjuk a Nagy tiszteletű Lelkipásztor Urak figyelmét, hogy az áldozócsütörtöki per­selypénz a dunántúli református egyházkerületi lelkészgyámolda részére az egyházkerületi pénz­tárhoz (Pápa) küldendő be. ®@®®©®®@®®®®®®®@®®®®@®®@®®®®®®®®®!®®@®®® ® ® 8 VEGYESEK 8 ® . © ©@5>:@®@@®®®©@®;®©®®®®®@®©®®®®®©®®®S©©®@©@ — Protestáns Közös Bizottság ülése. A magyar­országi református és evangélikus egyházakat közösen érdeklő ügyek tárgyalására hivatott Protestáns Közös Bizottság a református konventen ülést tartott, Balogh Jenő dr. református főgondnok és Kapi Béla dr. evan­gélikus püspök, titkos tanácsosok elnökletével. A ref. egyház részéről ott volt Ravasz László, Farkas István, Medgyasszay Vince, Révész Imre püspök, Teleki József gróf, F. Farkas Géza, Vay László báró főgondnok, Tasnádi Nagy András képviselőházi elnök, Kováts J. István, Benedek Zsolt, — evangélikus részről: Rad­­vánszky Albert báró egyetemes felügyelő, Raffay Sán­dor, Kovács Sándor, Túróczy Zoltán püspök, Mesterházy Ernő, Pesthy Pál, Sztranyavszky Sándor egyházker. felügyelő és sok más kiválóság. Balogh Jenőnek a kor­mányzó húszéves országosát méltató szavai, az elhunyt tagok búcsúztatása és az új tagok üdvözlése után, Rásó Lajos dr. kormányfőtanácsos előadói javaslatára tudo­másulvették a két egyház közigazgatási bíróságának szervezeti és eljárási szabályzatát, majd megtárgyalták annak az országos ünnepségnek módját, amelyet a bi­zottság, a két egyház bevonásával, Károli Gáspár biblia­­fordításának negyedfélszázados fordulójára rendez. A lelépő elnökség helyébe Ravasz László református püspököt és Radvánszky Albert báró evangélikus egye­temes felügyelőt választották. — Előléptetések a Református Egyetemes Konvent tisztikarában. A Református Egyetemes Kon­vent teljes ülése Kiss József dr. konventi titkár, kor­mánytanácsos, Tóth Lajos lelkész, konventi segédtitkár, Harsányi György dr. konventi fogalmazó, Vásárhelyi János konventi számvevő, Varga Jolán irodafőtiszt és Szalkay Anna irógépkezelőnő fokozatos előléptetését jóváhagyta. — A drégelypaiánki egyházmegye április 14-én kisköri ifjúsági konferenciát rendezett Ipolypásztón. Ez az egyház azok közé a gyülekezetek közé tartozik, amelyek a felvidékről visszatért határsávba beleesnek. Ez a konferencia volt az első alkalom, amelyen a dré­­gelypalánki egyházmegye ifjai találkozhattak visszatért testvéreikkel. Balassagyarmat, Perőcsény és Ipolypásztó ifjai vettek részt a konferencián. 192 ifjú és sok gyü­lekezeti tag jött el Perőcsényből és Balassagyarmatról. A délelőtti istentiszteleten Domián Aladár s lelkész szolgált, a délutáni vallásos ünnepélyen Lévay Pál hir­dette az Igét. Előadásokat tartottak: dr. Hegyi Tibor gimn. tanár, Antal Zoltán lelkipásztor, Törzsök Gábor el. isk. igazgató. Előadásaik címe: A falu és az ég. A falu és a föld. A falu és az egyház győzelme. Dél­után külön csoportban folyt a konferencia fiúk és lányok közt. A testről és a lélekről volt szó. A fiúknál dr. Fekete Béla orvos és Lévay Pál lelkész, a lányoknál Ötvös Róza tanítónő és dr. Hegyi Tibor tanár adott elő. A napot igen mély vallásos ünnepély fejezte be, amelyen az ipolypásztói férfikar is szerepelt. — Laky Dezső előadása a földreform-tör­vényről. A Magyar Kálvin Szövetségnek az időszerű nagy nemzeti kérdésekről hirdetett sorozatában Laky Dezső dr. műegyetemi tanár, országgyűlési képviselő, a dunántúli református egyházkerület tanácsbirája tartott nagyhatású előadást az új földbirtokreform-törvényről és gazdag statisztikai indokolással mutatott reá a végre­hajtás fontosságára. — A drégelypaiánki egyházmegye kisköri pres­biteri konferenciát tartott Losoncon április 21-én. Ba­lassagyarmat és Salgótarján presbiterei látogatták meg a felszabadult ősi fészek régi és nagymultú egyházát. A délelőtti istentiszteleten Szűcs Árpád ipolypásztói lelkipásztor prédikált, utánna dr. Deil Jenő, a losonci egyház gondnoka meleg szavakkal üdvözölte a pres­biteri konferenciát. Ezután dr. Benedek Sándor pápai theol. tanár, Pályi Pál ny. főispán és Antal Zoltán lelkipásztor tartották meg előadásaikat. Az előadások címei: Az igazi presbiter. A presbiter nemzetépítő munkája. A teherhordozó presbiter. Az ebéd után, melyet a losonci egyház adott vendégei tiszteletére, a tem­plomban szép vallásos ünnepély fejezte be a napot. A losonci ref. énekkar Benyik Zoltán karnagy vezeté­sével nagyszerű erővel és pontossággal adott elő nehéz darabokat. Vitéz Dobó Józsefné szólóéneket adott elő. Antal Zoltán költeményét szavalta, vitéz dr. Csia Sándor pedig a „Város és Krisztus“ c. nagyhatású előadást tartott. Alkalmi igehirdetés fejezte be a gazdagtartalmú napot. — A székesfehérvári református gyülekezet ápri­lis 28-án délelőtt a 10 órás istentisztelet keretében ik­tatja be vallásoktató lelkészét Bóna Józsefet. — Évzáró vizsgálatok és összefoglalások rendje a pápai református főiskolában az 1939—40. tanévben, a) A theologiai akadémián : Félévi kollokviumok május 27.—június 21. b) A gimnáziumban: I. 1940. május 6. -án a VIII. o. magántanulók írásbeli vizsgálata, május 7. -én a VIII o. magántanulók szóbeli vizsgálata, május 8., 9., 18.-én a VIII. o. nyilvános tanulók évvégi össze­foglalása, május 15., 16., 17.-én írásbeli érettségi vizs­gálat (magyar, latin, német nyelvből), május 18.-án írásbeli érettségi vizsgálat (görög nyelvből), május 19.-én (vasárnap) tornaünnepély. II. 1940. június 14.-én utolsó tanítási nap, június 15. és 17.-én évvégi összefoglalások az I. A., I. B., II. A., II. B., III. A., III. B. osztályok-

Next

/
Thumbnails
Contents