Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-01-07 / 1. szám
2. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1939. Kálvin a reformátor* »Valami franciának a francia királyhoz Írott katekizmusát nyomtatta ki legújabban Platter«: Bertschi Márk Vadiánus Joachimhoz küldött s 1536 március 28-án Basel ben kelt levelének e néhány szóból álló szerény kis híradásával vonult be az Institutio a nagyvilágba.1 Megjelenését nem előzték meg hangzatos előfizetési felhívások és ügyeskedő reklámfogások, nem hirdették rikító plakátok és izzó transparensek, rövid idő alatt mégis a világ egyik legnagyobb feltűnést keltő jelenségévé vált. Első példányait úgy szétkapkodták, hogy a kiadó egy év múlva már új kiadásra sürgette Kálvint azzal az indokolással, hogy igen sokan óhajtva várják az új kiadást.2 Ettől kezdve a könyv sorsának és történetének minden egyes mozzanata azt mutatja, hogy benne a kis kezdetekből is nagy eredményeket előhozó isteni kegyelem csodálatos munkája lett nyilvánvaló, azé a kegyelemé, amely a porszemekből és parányokból is csodákat tud előhozni s amely nagyon sokszor a világ nincstelenjeire, megvetettjeire és »bolondjaira« bízza a maga ügyét az eszesekkel és hatalmasokkal szemben. Amikor a reformáció emlékünnepén a mi reformátorunkról, Kálvin Jánosról emlékezünk, jó nekünk iezt a tényt nyomatékosan hangsúlyoznunk. Jó nekünk ráeszmélni arra, hogy itt nem egy ember dicsőségéről és szellemének ragyogó megnyilatkozásáról van szó, hanem annak az ügynek a diadaláról, amelynek íez a külső formájában törékeny, a nincstelenek és kicsinyek között is legkisebbszámba menő egyszerű ember mindvégig hűséges képviselője volt. Azt hiszem, hogy Kálvin maga tiltakozna legjobban az ellen, ha az ünneplés alkalmával Isten neve -helyett az ő nevét emlegetnénk s ha a kegyelem hálás magasztalása helyett ünnepi beszédek sziporkázó rakétáit röpítenénk el az ő egyszerű alakja felé. Kálvin meg volt győződve arról, hogy az általa képviselt ügy Isten ügye volt; ez a meggyőződés adta meg egész munkásságának aranyfedezetét, ez indította el és táplálta azt a roppant feszültségű dinamikus erőt, amely munkájának minden gondolatán és minden során átüt. Enélkül a meggyőződés nélkül az Institutio sohasem született volna meg s írójából sohasem lett volna reformátor. Kálvin foglyul esett az Isten ügyének és a rábízott Igének s ez ügy és ez Ige iránti felelősség tette őt az Institutio írójává és reformátorrá. Ebből a felelősségérzetből magyarázható az a leküzdhetetlen belső könyszerűség, amely művének minden szavából kiérzik^ s amely egyszerűen indult és egyszerűnek szánt munkáját évszázadok és embermilliók hitvallásává avatta. Kálvin nem akarta magát másnak tudni, mint az élő Isten doulos-ának, rabszolgájának, ezért dogmatörténeti, reformátori és általános szellemtörténeti nagyságának lemérésénél mindig az lesz a leghelyesebb szempont, hogy vájjon mennyiben bizonyult az Isten szolgájának és hogyan képviselte az Isten rábizott ügyét? így nézve a dolgot, végzetesen elhibázottnak tartjuk azokat a kísérleteket, amelyek akár egyoldalú konfesszionális befolyás alatt állva, akár a faji ösztön tudatos vagy tudattalan hatásának engedve lát* Irta és a pápai theol. akadémia Tóth Ferenc körének reformációi ünnepélyén felolvasta Bakos Lajos balatonarácsi lelkipásztor. 1 V. ö. Dr. Révész Imre: Az Institutio története c. bevezető tanulmányával. Megjelent az Institutio jubiláns kiadásában. Református Egyházi Könyvtár XIX. kötet. XXXI. 1. 2 Dr. Révész Imre i. m. XXXII. 1. nak hozzá Kálvin theologiájának a tanulmányozásához s így beállított munkájuk eredményeképen igyekeznek lemérni a reformátor jelentőségét.3 Az ilyen kísérletekkel szemben sohasem lehet elég nyomatékosan hangsúlyozni azt. hogy a dogmatörténet területén csak egy tudomány van és csak egy módszer lehet a helyes, nevezetesen az, amelyik minden melléktekintet nélkül a teljes objektivitás lehető megközelítésére törekszik. Az igazi tudomány nem fogadja el azt a Kálvint, akit egyik Vagy másik kutató ilyen vagy olyan érdekből kíván magának, nem elégszik meg a »művésziesen költött«, vagy a »filozófiailag megkonstruált« Kálvinnal, sem azzal a Kálvinnal, akit egyes theologusok a saját ízlésük és irányzatuk szerint mintáznak meg, bele költvén Kálvin rendszerébe a saját elgondolásaikat, hogy így igazolhassák és hitelesíthessék a maguk egyedül helyesnek és egyedül reformátusnak tartott irányát.4 Az igazi tudomány csak egy Kálvin-képet akar látni, a valóságos Kálvinét, amely az ő egész személyiségének lehető legtökéletesebb mása. De elutasítja az igazi tudomány azoknak a fáradozását is, akik Kálvint összehasonlítgatva korának más nagy egyéniségeivel, szinte hajszálnyi | pontossággal próbálják kimutatni, hogy mit vett át ! például Luthertől, így akarván babérkoszorút fonni a nemzeti hőssé megtett reformátor homlokára, aki az ilyenfajta hódolatra és tiszteletadásra egyáltalában : nincs rászorulva. Kálvin helyes megértésének elengedhetetlen feltétele az, hogy mindén ilyen mellékes szempontot félretéve úgy igyekezzünk őt megérteni, mint ahogyan í ő szavainak mély értelme szerint magát megérttetni akarja. Ehhez azonban az szükséges, hogy aki Kálvin theologiáját tanulmányozni és megismerni akarja, abban meglegyen egyrészt a tárgyilagos élfogulatlan; ság, másrészt pedig az a képesség, amelynek segítsé! gével Kálvin gondolatvilágába beleéli magát. A tapasztalat azt mutatja, hogy igen sok kutató nem ezzel a képességgel és nem ezzel az elfogulatlansággal közeledett ahhoz a problémához, amit Kálvin theologiájának helyes megismerése és megítélése jelent. Sokszor még a sovinizmus is jelentős szerepet játszott, amiről pedig azt hinné az ember, hogy a tudomány területén teljesen ismeretlennek kell lennie, nem is szólva arról az elvakultságról, amit az irányfanatizmus szül. Ebből magyarázható az, hogy pl. Loofs5 egyszerűen a reformáció epigonjának nevezi Kálvint, s hogy Seeberg,6 miután Kálvin személyiségének és theologiájának jellegzetes vonásait részben az ő francia eredetéből,, részben pedig humanisztikus képzettségéből eléggé megmagyarázottnak veszi, ahhoz a végső következtetéshez jut, hogy Kálvin éles és világos, de nem teremtő szellem, organizátor, de nem felfedező volt, aki mint Luther legjobb és leg-3 H. Bauke: Die Probleme der Theologie Calvins c. 19?2- ben Lipcsében megjelent munkájának az előszavában azt mondja, hogy a. Kálvin theologiájával foglalkozó tudományos munkákat többé-kevésbbé kivétel nélkül egy bizonyos fajta antagonizmus jellemzi. V. ö. Dr. Vasady Béla: Az Institutio theologiája c. bevezető tanulmánya. Református Egyházi Könyvtár XIX. kötet LXXXI. 1. Bár ez az antagonizmus itt nem a betűszerinti ellenszenvet akarja jelenteni, mégis egyik-másik theologusnál ebben az értelemben is feltalálható. 4 Ezen a ponton nekünk, magyar reformátusoknak is jó egy kicsit elgondolkodnunk. Velünk is sokszor megesik, hogy Kálvin-tanulmányozásunk bizony csak a magunk igaza bizonyitgatásának alacsony szintjéig terjed. & F. Loofs : Leitfaden zum Studium der Dogmengeschichte. Halle, 1893. 427-438. 1. 6 R. Seeberg : Lehrbuch der Dogmengeschichte, Erlangen- Leipzig, 1920. Band IV. 2. Hälfte 557—560. 1.
