Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-12-01 / 48. szám
238. oldal. DUNÄNTOLI protestáns lap 1940. iskolákról, másfelől a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi szakoktatás terén tervbevett reformokról. Hangsúlyozom, hogy mint egyetemes egyházunknak egyik szolgája, ezentúl is hajlandó leszek előmozdítani a református népfőiskolának hazánkban való további megfelelő szervezését és foglalkozni kívánok fennmaradásuknak anyagi feltételeivel is. Már felkértem jeles pedagógusokat és a konventi missziói bizottság kiváló előadóját a részletek tanulmányozására és megfelelő javaslat előkészítésére. Mindenek előtt tisztába kell e tárgyban jönnünk afelől, hogy milyen népfőiskolát óhajtunk? Egyesek falusi vezetők képzésére gondolva, az általános műveltség kiegészítését óhajtják; mások különleges gazdasági tanfolyamokat akarnak, pl. ügynökök vagy kereskedők stb. képzését kívánnák, stb. Rövid tanfolyamon, kis számú tanárral bajos lenne mindezt elérni. Aki e jelentős kérdésnek tudományos irodalmával foglalkozik, megállapítja, hogy Dániában, Finnországban és több más államban, ahol először szerveztek ilyen tanfolyamokat, a népfőiskola célja, rendeltetése, tanítási anyaga lényegesen más és más. Hazánkban a részletekre nézve lehetnek kisebb eltérések, de nem tartom kívánatosnak, hogy mindegyik egyházkerület a saját belátása szerint különbözően szervezzen ilyen tanfolyamokat és az egyik népfőiskolának nevezzen egy hétre, vagy még kevesebb napra terjedő előadássorozatot, holott a másikban hónapokra terjedő, gondosan előkészített tanítási anyaggal és előre készült előadókkal tartott előadássorozatokat tisztelnének csak meg a népfőiskola elnevezéssel. Előre gondoskodni kell olyan anyagi feltételekről is, amelyek a tanfolyamnak évről-évre megismétlését biztosítsák és lehetőleg a hallgatók internátusi elhelyezéséről is. A népfőiskolába azonban ifjainknak csak kisebb része lesz felvehető. Elsősorban azokra gondolnék, akiket a lelkipásztorok egyéni megfigyelésük vagy az ifjúsági munka (pl. a KIE-szervezet) útján erre leginkább alkalmasaknak találtak. Ezekből lehetnek majd a falunak jó vezetői és derék presbiterek is. Az ifjúság nagy többségének kiképzéséről azonban a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi szakoktatásnak országos szervezésével, részben törvényhozási úton kell gondoskodni. Ennek szabályozását egybe kell kapcsolni a nyolcosztályú népiskolák megnyitásával, amellyel Magyarországnak egész területén a népművelésnek új korszaka kezdődött. Amellett tekintettel arra, hogy a falusi magyar református lakosság zöme mezőgazdasági foglalkozást űz, szaporítani kellene a téli gazdasági iskolákat, amelyekkel éppen a Dunántúlon kedvező tapasztalatokat szereztem. Kívánatos azonban, hogy a faluban, vagy tanyán született fiatalság akár a népfőiskolában, akár más módon szerzi meg tudását, maradjon meg a faluban, illetőleg képzésének befejezése után térjen vissza a faluba, szerezzen házhelyet, folytasson földművelést, legyen mintagazda. A szélesebb néprétegeknek városi lakosságból kikerülő ifjúságából egyes kiválók, amennyiben ezek szellemi munkára különösen alkalmasak, természetesen értelmiségi pályára is mehetnek, a többségnek azonban, ha erre hivatást éreznek, kívánatos lesz különleges és alapos ipari és kereskedelmi szakképzést szerezni. Főtiszteletű Közgyűlés! Amint már negyedszázad előtt felelős állásban, a legutóbbi évtizedekben pedig egyházi szolgálatomban és a Felsőházban többször sürgettem, a kormánynak, az egyháznak és mindazoknak, akiket illet, mindent meg kell tenni avégből, hogy a szélesebb néprétegeknek életviszonyai, főleg pedig a legkedvezőtlenebb helyzetben levő mezőgazdasági és ipari munkásrétegeknek gazdasági, vagyoni, művelődési, egészségügyi és általános jóléti viszonyai minél kedvezőbbé tétessenek. Örömmel és megnyugvással jelentem a Főtiszteletű Közgyűlésnek, hogy e téren nagy lépést tettünk előre: az Országos Nép- és Családvédelmi Alapról szóló 1940. évi XXIII. törvénycikk folyó évi október 5-én életbelépett. E törvény alapján már a legközelebbi hetekben tízmillió, 1941 januárjától fogva pedig hatvanmillió pengő áll társadalompolitikai célokra rendelkezésre. Az említett törvénynek főcélja: általában a leginkább támogatásra szoruló néprétegek gazdasági, erkölcsi és szellemi felemelése útján az ö életviszonyaik javítása. Különösen kiemelt célok: a sokgyermekes családoknak intézményes támogatása, (amelynek révén a falusi munkások minden gyermek után havi több pengő gyermeknevelési járulékot kaphatnak); a megélhetésükben veszélyeztetett családok boldogulásának megalapozása, végre kellő anyagi feltételekkel nem rendelkező családok részére biztosítása olyan anyagi eszközöknek, amelyek felhasználásával gazdasági tevékenységet fejthetnek ki. Csak példa gyanánt említem fel, hogy az állami támogatás révén, erre érdemes falusi vagy ipari munkás házhelyet szerezhet, arra házat építhet, mások kishaszonbérletbe kezdhetnek vagy kereskedelmi, illetőleg ipari vállalkozásba foghatnak. Minthogy a törvény most kerül végrehajtás alá, kívánatos lenne, hogy a lelkipásztor és tanító urak, de egyúttal minden prezsbitertársam, aki vidéken lakik, tehát az illető község viszonyait alaposan megismerhette, a törvény végrehajtására hívatott szociális felügyelőket, illetőleg hatósági szerveket támogatná abban, hogy a törvényhozásnak nemes célja valóban megvalósítható legyen és a hatósági segítésben az arra leginkább érdemesek részesülhessenek. Főtiszteletű Közgyűlés! A múlt hó 13-án tartott biblia-ünnepen dr. Ravasz László és dr. Révész Imre püspök urak két nagyszerű előadásban (közölték a Protestáns Szemle 1940. évi novemberi füzetének 321 — 333. lapjain) méltatták Károlyi Gáspár bibliafordításának jelentőségét. Ez a körülmény felment engem attól, hogy megkíséreljem ezt a művet behatóbban méltatni, amely nem is férne meg a már is hosszúra nyúlt elnöki megnyitó keretében. Az erre hivatottak gyönyörűen kifejtették, hogy „évszázadokon át a törzsökös magyarságra ez a Biblia tette a legnagyobb hatást“ és hogy Károlyi Gáspár „müvével bele van építve a magyar lélek mélységeibe.“ Nekem csak az a kötelességem, hogy mikor az „istenes vénemberéről megemlékezem, kifejezzem a gyarló bűnösnek egyéni háláját mindazért, amit nemzeti katasztrófát követő gyötrelmes hónapok alatt, valamint a családi gyász esztendejében a mindennapi csendes órákban vigaszul, jobb időkben pedig lelkem épüléséül nyújtott. Károlyi Gáspár, amikor háromszázötven esztendő előtt hangoztatta: „az Isten házába egyebek vigyenek aranyat, ezüstöt, drágaköveket, én magyar nyelven az egész bibliát viszem“, — még nem is tudta, hogy évszázadok viszontagságai közben mennyi tömérdek arany és drágakő semmisül majd meg, ellenben az ő bibliafordítása bejutott egymást felváltó nemzedékek leikébe és meg fog maradni a református magyarság lelkében mindaddig, amig az „Ige népe“ leszünk. Főtiszteletű Közgyűlés! A dübörgő történelmi események forgatagában szinte észrevétlenül telt el fejünk
