Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-07-21 / 29. szám
Ötvenegyedik évfolyam. 29. szám. Pápa, 1940 július 21. DDNANTDLI PROTESTAIS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.______________________________ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Főiskolánk benépesítése. A nyári szünidőt igen alkalmasnak tartom arra, hogy annak tartama alatt pápai iskoláink égetően fontos kérdéseivel foglalkozzunk. Bizonyára máskor is foglalkoznak velük azok, akik szívükön viselik pápai kollégiumunk és nőnevelőintézetünk sorsát — és a mi vele együtt jár, dunántúli egyházkerületünk jövőjét. De ez a nyári időszak különösen felhív bennünket arra, hogy ezekkel a nagy kérdésekkel mindnyájan foglalkozzunk. I. Püspök Urunk e lap 27. számában felhívást intézett egyházkerületünk lelkipásztoraihoz, lelkészeihez és tanítóihoz a célból, hogy lelkes odaadással munkálkodjanak a megnagyobbított kollégium s a vele immár egy nőnevelő benépesítésében. Hivatkozik Püspök Urunk arra, hogy egyházkerületi közgyűlésünk a megelőző években pápai kollégiumunknak a haladó idő kívánalmaihoz mért továbbfejlésztését határozta el. A fiúiskolában megszervezte a kereskedelmi középiskolát, a nőnevelőben a leánylíceumot és kimondotta a tanítónőképző akadémia megszervezését is. Hivatkozik Püspök Urunk arra is, hogy a m. kir. kormány is megértéssel fogadta az új iskolatípusok megszervezését és nagy anyagi segélyt is biztosított a fejlődéssel együttjáró építkezések megvalósításához. Az építkezések gimnáziumunknál és theologiánkon — Deo volente — a nyár és ősz folyamán meg is történnek, nőnevelőnknél pedig a jövő nyárra terveztetnek. Internátust is akarunk theologiánk részére is, meg gimnáziumunk részére is építeni, a nőnevelőnél pedig a meglévőt kibővíteni. Ezeket azért mondom el, hogy az ismétlés által jobban bevésődjenek minden illetékes tényező figyelmébe : hogy mindenki felfigyeljen arra, hogy mi megy végbe a pápai főiskolánk minden tagozatának fejlesztése körül és hogy micsoda erőfeszítést végez egyházkerületünk azért, hogy főiskolánk különböző tagozatai a haladó kor követelményeinek minden tekintetben megfeleljenek. Szükségesnek tartom különös nyomatékkai ráirányítani lelkipásztoraink, világi uraink, tanító testvéreink és ha lehet, egyházkerületünk minden egyes tagjának figyelmét pápai főiskolánkra, amelynek virágzásával és jövendőjének biztosításával egyházkerületünk is virágzik, elsatnyulásával pedig egyházkerületünk is elsatnyul. Május hóban itt voltak nálunk a kultuszkormány kiküldöttei, hogy a kollégium és a nőnevelőintézet szükséges átépítése és kibővítése ügyében tárgyaljanak velünk. A tárgyalás folyamán a sok mindenféle időszerű kérdés között felmerült annak a kívánalma is, hogy pápai gimáziumunkat és annak kereskedelmi tagozatát,- valamint nőnevelőintézetünket iparkodjanak minél nagyobb arányban az iskolafenntartó egyházkerület gyermekeivel benépesíteni, hogy lássák az, hogy ezek az iskolák a dunántúli egyházkerület iskolái és azokba elsősorban és főképpen a dunántúli egyházkerület gyermekei járnak. Ez olyan fontos dolog, aminél fontosabbat és időszerűbbet pápai főiskolánk tagozataival kapcsolatban ez idő szerint elképzelni nem tudok. Ez teszi érthetővé Püspök Urunk körlevelét, amelyre szeretném, ha minden lelkésztestvérem válaszolna, hogy minden telhetőt elkövetni kötelességének tartotta és egyúttal közölné az eredményt is. A mi gyermekkorunkban bennt volt a köztudatban, hogy a dunántúli reformátusok főiskolája a pápai főiskola. Aki az elemi iskola elvégzése után tovább akarta tanulmányait folytatni, az jött Pápára. Ritka kivétel volt az és különösen megokolt eset, ha valaki a dunántúli kerületből nem Pápára jött. Engem is csalogattak, mikor már elhatározott dolog volt, hogy szüleim továbbtaníttatnak, engem is csalogattak Nagykőrösre. Unokatestvérem — egy jegyzőfiú — egész nyáron át csábított, hogy Nagykőrösre menjek. De ezt a csábítást az én szüleim valóságos szentségtörésnek vették és énbelém is annyira belém idegződött a pápai főiskola, hogy el nem mentem volna máshoza a világ minden kincséért sem. És én azt hiszem, hogy így gondolkoztak és éreztek abban az időben mások is a dunántúli egyházkerületben. És ez egészen természetes is. Nemcsak a Helvét Hitvallás, hanem főkép érzelmi szálak fűzték a dunántúli kálvinistákat ide. Közönségesen tudott volt még abban az időben, hogy mit szenvedtek a pápai reformátusok ezért az iskoláért, hogy ezt a jövő számára megmentsék. Azok a hányattatások, amiken ez a főiskola az évszázadok sötét viharaiban átment, megmaradtak a mi dunántúli kálvinista népünk emlékezetében. Örökségképen adta át egyik nemzedék a másiknak a gyötrődésekkel teljes, de annál dicsőségesebb históriát. Az otthontalanság, mikor kiverték otthonából, majd kiverték a városból is ezt az iskolát, és lett az árva eklézsiával együtt árva iskola: hogy ment volna ki az emlékezetből? Tudta mindenki, hogy ez a miénk, mert megszenvedtünk érte. Amiért pddig megszenved az ember, az igen kedves. Kedves volt a papai főiskola tehát mindig a dunántúli kálvinisták előtt. Sőt nemcsak ezek előtt, hanem minden magyar kálvinista előtt. Mert történelmi patinája van ennek a névnek, amely magában véve is, minden magyarázat nélkül, minden iskolázott ember előtt egy egész történelem. Miért mondta Hóman Bálint kultuszminiszter az eléje járult pápai küldöttségnek: A magyar kálvinizmusnak két fókusa van, úgymint Sárospatak és Pápa? Azért, mert ő is ismeri ennek a történetét és tudja a jelentőségét. Ezzel kell nekünk is tisztában lenünk, hogy felfogjuk Püspök Urunk körlevelének nagy jelentőségét. Ólé Sándor.
