Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1940-01-14 / 2. szám

10. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1940 Istené«. A haza, a hit és az egyház iránt való rendít­hetetlen hűséggel akar szolgálni. A kálvinista puWtán szellemet kívánja ápolni, ez az erő tartja meg reformá­tusnak és magyarnak. Vissza kell menni a forráshoz, a Bibliához és a hivatást eleveelrendelésnek tekin­teni. Hangsúlyozta, hogy a meglevő intézményeket fejleszteni kell. Dolgoznunk, küzdenünk és fáradnunk kell hazánkért és egyházunkért, annak intézményeiért. Ne várjunk előnyöket a köztől, hanem inkább áldoza­tokat hozzunk a közért. Ne a jogainkat követeljük., hanem a kötelességeinket teljesítsük. Ne legyünk va­sárnapi reformátusok, ünnepnapi keresztyének, hanem hittel éljünk a szürke hétköznapok óráiban is. így szeretné és akarja szolgálni ezt az úi^ munkakört és kéri munkatársait, hogy azok is hasonló szellemben szolgáljanak vele. (Folyt, köv.) Ifjúsági téli tábor Csurgón! Csurgón immár harmadizben tartotta meg a belsősomogyi egyházmegye ifjúsági téli táborát a ka­rácsony és újév közötti időben. Amíg1 a diákok vaká­cióznak, addig az egyházmegye földmíves ifjúsága szállja meg az internátust és a gimnáziumot és van néhány napig együtt komoly szellemi és lelki közös­ségben. Ebben az évben az egyházmegye ifjúságához csatlakozott az evnagélikus ifjúság is és a 74 refor­mátus ifjú mellett 28 evangélikus résztvevője is volt a csurgói téli tábornak. A csurgói téli tábor minden évben való megren­dezését lehetővé teszi az a körülmény, hogy az egy­házmegye 400 pengőt állított be az ifjúsági munka céljaira és így anyagilag is támogatni tudja a részt­­venni szándékozó ifjakat. Ebben az évben kilenc kör­zet ifjúsága számára pályázatot hirdetett »Falum ifjú­ságának élete« címmel. 15 pályamunka érkezett be |és a pályázók közül 10-en teljesen ingyen vettek részt a táborozáson. Még az útiköltségüket is fedezte az egyházmegye. Az egyházmegye gyülekezeteiből 24 képvisel­tette magát a táborozáson. Örülnünk kell ennek a nagy számnak, de ha arra gondolunk, hogy nagyobb azoknak a gyülekezeteknek a száma, amelyek még a három tábor közül egyetlen egyre sem küldtek kép­viselőt, akkor elszomorodik a szívünk. Különösen meglepő, hogy a Csurgó környéki gyülekezetekből jöttek nagyon kevesen. Mint örvendetes tényt és az ifjúság áldozatkészségének nagyszerű jelét említjük meg azt, hogy az egyik gyülekezetből 26 km.-t gya­logoltak az ifjak Csurgóra és 26 km.-t vissza, tehát 52 km.-t tettek meg azért, hogy a négy napos téli táboron résztvehessenek. A téli tábor minden reggel bibliakörrel kezdő­dött, amit délelőttönként két előadás követett, majd délután tanulmányi séta, megbeszélés és este ifjúsági mintaösszejövetel. Az esti programmok közűi kiemel­kedett a csurgói KIÉ és leánykor tagjaival együtt rendezett szeretetvendégség. Minden esztendőben a csurgói ifjúság megvendégeli a vidéki téli táborozó­­kat. A mostani szeretetvendégség legkiemelkedőbb pontja volt a fonójelenet. A magyar népi gondolat gyönyörű megtestesítője volt az egész est. Hisszük, hogy egész Somogybán magyar missziót végez a csurgói ifjúság, ha a fonójelenettel látogatásokat tesz több gyülekezetben. A téli tábort dr. Matolcsy Sándor kormányfőta­nácsos nyitotta meg az egyházmegye nevében. Meleg szavakkal köszöntötte az ifjakat és elmondta, mit vár az egyházmegye az egybesereglett if jaktól. Az elő­adók a következők voltak: Tóth Kálmán csurgói, ifj. Nyáry ,Pál somogvaszalói, Győr Sándor merenvei, Lagler Béla porrogszentkirályi lelkipásztorok, Antal Gábor kisasszondi helyettes lelkész, Németh László és Zámolyi Gyula segédlelkészek, Lőczy Lajos csurgói, Vargha Pál kaposmérői igazgató-tanítók, Imre Sán­dor gazdasági iskolai igazgató, Mátéffy Béla, Cser Andor és dr. Bódi Ferenc csurgói gimnáziumi taná­rok, valamint Bonnyai Sándor, Kovács Bálint [és Wagner Aurél ifjúsági titkárok. Hisszük, hogy nemcsak pillanatnyi hangulat volt az a feledhetetlen búcsúösszejövetel, -amelyen komoly bizonyságtétellel búcsúztak a tábor résztvevői egy­mástól, hanem életük legmaradandőbb és legáldot­­tabb emléke lesz. Hisszük, hogy nemcsak elindultak a komoly bibliaolvasó és imádkozó élet útján, hanem azon Isten segítségével továbbra is haladnak és ezek által a Krisztusban megújult ifjak áltál a somogyi magyarság is megújul. Hisszük, hogy a somogyi ifjú­sági munka nyomán nemcsak Somogybán, hanem az egész Dunántúlon eddig soha nem látott áldások származnak. ©g®®®©®®®®®®®®®©®®®®®®®®®®®®®®®®©®®®®®® ® c«j 8 VEGYESEK S Ctí (ej ®®S®®@@®®®®®®®@®®®®®®®®@®®®®®®@®®®®®®@@ — A főiskolai igazgató-tanács január 10-én Pápán, a főiskolai díszteremben Ólé Sándor főiskolai lelkészi gondnok és dr. Jókay-Ihász Miklós egyház­­megyei, gondnok elnökletével teljes gyűlést tartott, me­lyen Ólé Sándor méltatta dr. Darányi Kálmán volt főiskolai világi gondnok nemes kálvinista magyar egyé­niségét. Darányi Kálmán a lélek és a munka embere volt, önmagával szemben soha nem ismert kíméletet. Hű volt a nagyokban és hű a kicsinyekben. Mindé jellemvonások forrása mély vallásossága. Emlékét az igazgató-tanács kegyelettel örökítette meg jegyzőkönyvé­ben. Nagy örömmel vette tudomásul igazgató-tanács, hogy új főiskolai világi gondnokká az egyházkerület gyülekezetei fáji Fáy István m. kir. titkos tanácsost, m. kir. vallás- és közoktatásügyi államtitkárt választották meg. A gyűlés egyes tárgyait Fekete József, dr. Tóth Lajos, Fejes Zsigmond, dr. Horváth Endre, Ligárt Ida és Eötvös Sándor adták elő. Kegyelettel emléke­zett meg a gyűlés az elhunyt Lux Lajos tanítóképző­intézeti tanárról, akinek helyére Gaál Tinka oki. közép­iskolai tanárt alkalmazta az iskolai év hátralévő részére helyettes óraadói minőségben. Hosszabb leszmecsere folyt a nőnevelő-intézet szabályrendele­tének módosításáról és a polgári leányiskola esetle­ges átszervezéséről. Javaslattételre kilenc tagú bizott­ságot küldtek ki. — Fáy István m. kir. titkos tanácsost, az új fő­iskolai világi gondnokot január 11-én testületileg üd­vözölte a kollégium egész tanárikara. Dr. Tóth Lajos főiskolai igazgató szavaira Fáy István meleg szavakkal ígérte meg, hogy a kerület tanügyi intézményeinek úgy anyagi mint szellemi életét fokozott érdeklődéssel fogja kísérni. Üdvözlés után szívélyesen elbeszélgetett a tanári­karok tagjaival. — László Gézától, kollégiumunk jeles számtan­tanárától, akit a debreceni kollégium tanárává válasz­tottak meg, a főiskolai igazgatótanács legutóbbi gyűlése elismeréssel búcsúzott és pápai eredményes munkássá­gát jegyzőkönyvében is megörökítette.

Next

/
Thumbnails
Contents