Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-06-16 / 24. szám
1940. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 117. oldal. nak. Az Egyesület a Napközi Otthon céljára a nyári 3 hónapra, összesen 150 pengőt adott saját pénztárából. Május 30-án munkaévzáró szeretetvendégséget rendezett az Egyesület, melyen szép számmal jelentek meg a tagok és érdeklődök. Pünkösd első napján délután szeretetvendégség volt a szegények részére. Dr. ikafalvi Farkas Béla imádkozott, Igét magyarázott, a Leánykor tagjai énekeltek, több gyermek szépen szavalt. — Felhívás a íeíkipásztorokhoz! A tjszáninneni egyházkerület azzal a kedves ajándékkal kívánta meglepni, 60 éves életkorát elért püspököt: Farkas Istvánt, hogy püspöksége alatt itt-ott elmondott igehirdetései és egyéb lelkipásztori dolgozataiból az egyházkerület költségére egy kötetrevalót kinyomatni rendelt. „Krisztus nyomában“ cím alatt, a közeli napokban jelenik meg a szép kiállítású könyv Miskolcon. Előfizetési felhívást nem adunk ki. A tiszáninneni egyházkerületen kívül más kerületek lelkipásztorai, vagy egyéb világi testvéreink közül, ha valaki megrendelni óhajtaná e könyvet úgy azt alábbi cím, 3 P utánvételezése mellett örömmel küldi meg a megrendelők részére : A tiszáninneni ref. egyházkerület pénztári hivatala Miskolc, Kossuth-u. 20. sz. — Országos földmívesifjúságí konferencia lesz Balatonszárszón augusztus 26-tól szeptember 2-ig. Minden földmíves ifjú számára nagyszerű alkalom lesz ez testben és lélekben való felüdülésre. — A várpalotai belmissziói kiskör május hó 30-án tartotta kisköri konferenciáját Várpalotán. Az értekezleten a kör lelkipásztorai és tanítói teljes számban megjelentek. Az értekezlet előtt, délelőtt 10 órakor istentisztelet volt, melyen a hívek szép számban megjelentek. Imádkozott és prédikált Máté ev. X. részének 48. verse alapján Antal Gyula iszkaszentgyörgyi lelkipásztor. „Egyháziasság és keresztyénség“ címmel Kántor Gyula inotai lelkipásztor tartott előadást. Szavalatok és énekszámok tették változatossá a szép egyházi ünnepélyt. Istentisztelet után az iskolában konferencia volt, melyen Pőcz István mohai lelkipásztor „A lelkipásztor személye és igehirdetése az emberek gondolkodásában“ címmel élénk érdeklődéssel kísért előadást tartott. Többek hozzászólása után Pojányi János iszkaszentgyörgyi tanító „A tanítás nevelői munkája és annak akadályai“ címmel tartott értekezést. A jövő évi konferencia helyéül Inota jelöltetett. Az értekezletet Pap K. Ödön csőri lelkipásztor imája zárta be. — Árvaház nyílott meg Ajkán folyó hó 1-én. A Szeretetszövetség egyházkerületünkbeni első ilyen intézménye. Benne jelenleg 12 református fiúgyermek van elhelyezve. A létszám a közeljövőben még néggyel szaporodik s így majd összesen 16 református árvagyermek gondját veszi fel az ajkai szeretetintézmény. Istentől nyújtott újabb alkalom mindeneknek a szeretet gyakorlására. — Körzeti ifjúsági konferencia lesz Szilvásszentmártonban június 23-án, vasárnap a zelicségi ifjúság számára. — A Genfben megjelenő La Semaine Religiense de Génévé szerkesztője, Vallette lelkész, elhalálozott. Sajnálattal értesülünk, hogy e miatt és a háborús viszonyok következtében a lap június végével beszünteti megjelenését. A fennállása 88-ik évében levő heti lap sokszor közölt a magyar református egyház köréből is híreket. Volt idő, mikor rendes levelezője volt nálunk. Nagy veszteség a világ protestáns sajtójára, hogy ez a tekintélyes és megbízható híreket közlő lap ezekben a nehéz időkben nem hallathatja szavát. — Skóciában a református egyház mozgó kantinokat rendezett be a katonák részére, akik azokat szívesen látogatják. Egy alkalommal 2000 embernek három akó teát osztottak ki. — Svájcban a német kantonok református egyházai évente közzéteszik a kitérések és áttérések számát. A legújabb kimutatás szerint 1939-ben Aargaa, Schaffhausen és Basel kantonokban 31 protestáns lett római kathotikussá és 173 római katholikus lett protestánssá. •••••••••••»•••«••«•••••*••«•••••••• A dunántúli ref- egyházkerület püspöki hivatalától. 2629/1940. Felhívás. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 93.700/1937. VII. 2. ü. o. szám alatt elrendelte, hogy valamennyi tanintézetnek az év július hó első napján alkalmazásban álló teljes férfiszeméiyzetéről, beleértve a férfi tanerőket, tisztviselőket és egyéb alkalmazottakat, két példányban névjegyzéket kell készíteni s egyik példányt a lakhely szerint illetékes alsófokú közigazgatási hatósághoz (járásoknál főszolgabíró, megyei városoknál a polgármester), a másik példányt pedig közvetlenül a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium VII. 2. testnevelési ügyosztályához július hó 1 és 15 között kell beküldeni. Az adatszolgáltatásra kötelezett intézmények, hivatalok, tanintézetek stb. az 1938. évtől kezdődően nem kötelesek minden évben új névjegyzéket készíteni, hanem elegendő, ha csupán az évközben beállott változásokat, fogyatékokat és növedékeket, valamint a mostani, illetve mindenkor az előző évi névjegyzék 4—7. függélyes rovataiban közölt adatokban beállott változásokat közlik a már fentebb megálapított időben. Pápán, 1940. évi június hó 14-én. 2579/1940 szám. Körlevél. A Gazdák Biztosító Szövetkezetének igazgatósága 3938/1940. II. szám alatt arról értesít, hogy az 1933, október havában a dunántúli református egyházkerületben megindított temetkezési segélybiztosítási akció 1939 december 31-én 6144 tagot eredményezett. Ennek következtében az 1933. évi szeptember hó 27-én kelt 6701/11. számú megállapodás szerint, illetőleg az ahhoz mellékelt ORJÓ lelkészi segélyintézmények szabályzata értelmében az 1940. év folyamán elhalálozó református lelkipásztorok igazolt hozzátartozóinak 100 P, azaz Egyszáz pengő temetési segélyt fog az intézet folyósítani. Megjegyzem, hogy a vonatkozó szabályzat értelmében a temetési segélyhez való igényjogosultság előfeltétele az, hogy »az illető lelkipásztor a maga egyházközségében, illetőleg munkakörében az Országos Református Jóléti és Gazdasági Társulat temetkezési segélyakciójának jóindulatú és munkás támogatója legyen, ami haláleset alkalmával az esperes! hivatal és az egyházkerületi ORJÓ iroda által igazolandó«. A lelkipásztor elhalálozó felesége után az i 940- évben az intézet temetési még nem folyósíthat, tekintettel arra, hogy az annák előfeltételeként megállapított taglétszám még nem éretett el. Pápán, 1940. évi június hó 14-én. Medgyasszay Vince püspök. ÄW f »WWWWWWWWW VVVVOVVVWV9 VVVWVVVVVV9« W««Vt«V9f f«l9g Éji HIVATALOS RÉSZ !g=|