Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-02-12 / 7. szám
1939. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 33. oldal. díszített lépcsőn, három emeleten keresztül ugyanaz a kép tárul elénk. Jobbra-balra nyíló folyosók, futószőnyeggel, ragyogó, tiszta padlóval. Mindenütt rend és tisztaság. 60, nagyobbrészt egyszemélyes szobából, egy olvasóteremből és az igazgató három szobájából áil az intézet. Ebédlő, konyha, zeneterem és más helyiségek az E betű középső szárán vannak. Az egész intézetet egy fiatal, huszonegynéhány éves lelkész vezeti, állandóan együtt lévén az ifjúsággal, mellette van két szénior diák. Noha mindenki ingyenes, mégis mindössze csak 52 lakója van a Stiftnek, ebből is 14 idegen. (3 magyar, 4 cseh, 1 norvég, 1 dán, 1 svéd, 3 román és 1 japán. Ide sorozható volna még az egyetlen valódi francia is.) A többi mind elzászi és folyton elzásziul beszél. Az ország egyéb részén az állam nem szól bele az egyház dolgába, tehát nem is támogatja. Elzászban nem így van. A lelkipásztorok állami fizetést kapnak, és egyéb téren is hathatós támogatásban van része az egyháznak. Itt nem magánügy a vallás, hanem az állam érdeke függ a hívek lelkesedésétől. És mit csinál ez az 52, azaz csak 38 ifjú? Délelőtt és délután az egyetemen van, máskor a szobájában és ha nem tanul, akkor valamin töri a fejét. Idegeneknek nagyon szokatlan az az elevenség, amit itt talál. Nekem pl. nagyon furcsa volt a családias hangulatú pápai órák után, hogy itt a professzort fülsüketítő tapssal, dobogással, padcsapkodással fogadják. A zaj nagysága egyenes arányban nő a professzor népszerűségével. Ez a zaj előadás közben is megismétlődik, kisebb-na,gyobb mértékben, aszerint, hogy a ,professzor egyes mondata hogy tetszik az ifjúságnak. Ha nem kedvére való, legyen az akár filozófia, gyakorlati teol. utasítás vagy egyháztörténet, elkezd toporzékolni és a padot verni. Ha sajnálni kell valakit, pl. mert a kegyetlen császár kivégeztette hithűségéért, akkor a c betűt hangoztatják fejingatás közben. Mindezt angyali türelemmel hallgatja a legöregebb, ősz hajú, szakállú professzor is. Áz ifjúságnak joga van véleményét nyilvánítani. Tavaly, — úgy mesélik küldöttség ment az egyik fiatal profeszszorhoz, hogy felvilágosítsák órái értéktelenségéről. De erre már elfogyott az ő türelme is és ajtót mutatott a küldöttségnek. Persze, a megtorlás sem maradt el kollokviumkor. Mig az egyetemen csattog a pad és a padló, a Stiftben kolostori csend honol. De amint jön haza a. társaság, itt kezd el zajlani az élet. Ketten jönnek fel a lépcsőn: pattogó ütemű német indulót dalolnak. Ha hárman állnak a folyosón: három hangra elzászi dalt énekelnek. Ebéd és vacsora után sokszor összejönnek egy szobába é; Harmonika, fuvola és hegedű kísérettel ütemes elzászi és német dalokat énekelnek. Ajtón, szekrényen és a padlón verve ki az ütemet, úgy, hogy reng bele az egész épület. Ha eszükbe jut este 11 után, ugyanezt csinálják. Mindig vidámak, mindig készek minden kópéságra. A nagy sztrájkok idején pl. eszébe jutott valakinek, hogy mi is sztrájkoljunk. Kiadták a parancsot, hogy estére senki le ne menjen vacsorázni az első csengetéskor, hanem csak a másodikra. Az egész társaság kuncogva leste, amint a mit sem sejtő direktor belép nagy meglepődve az üres ebédlőbe. Csakhamar megszólalt a második csengetés és ártatlan képpel bevonultunk vacsorázni. A mulatság azonban nem volt teljes, mert a direktor nem tette szóvá. Ismeri az embereit. A szünet előtti utolsó nap a legfiatalabb professzor fejére előadás közben leesett a mennyezetről egy darab — hó. Ö is ismerte már az embereit és csak elmosolyodott, — valószínűleg az emlékek hatása alatt, és csak rosszalólag csóválta a fejét. Szemtanúja voltam, szintén a szünet előtti napokban, a nálunk talán nem igen ismert, de nyugaton igen kedvelt diákszertartásnak: a chapelle készítésnek. A németek Kapelle néven ismerik, mindenhogyan kápolnát jelent. Ezt este készítik, mikor a kiszemelt áldozat biztosan nem jön haza meglepetésszerűen. Jelen esetben egy elsőéves volt. Az egész szobáját szépen átrendezték. Apróbb holmiait a bőröndjeiben részint a második emeleten, részint a padláson helyezték el. Szekrénye nehéz lévén, csak a folyosó végéig vándorolt. Tükör és képek megosztva a pince és a padlás szögei között. Csupán az ágy maradt a szobában. A lépcsőházból felhordták az összes zöldelő növényeket és körülrakták vele a középre húzott ágyat. Valahonnan kerítettek egy nagy piros térítőt, azt felerősítették a négy sarokba, középen feltámasztották egy zászlórúd darabbal, úgy lebegett az ágy fölött. A pálmák lombjai közé ügyienesn Íróasztal lámpákat helyeztek el, ezek adták a misztikus világítást. Egvpár kaucsuk madár is került a leánder-ágakra. Mint valami őserdőbe kitett ravatal, úgy festett a szoba. A 11 felé gyanútlanul hazatérő áldozatot sziu-üvöltéssel fogadta a tömeg. Ez igyekezett jó képet vágni a meglepetéshez. Az vigasztalta, hogy legközelebb már más bőrére megy, és abban ő is buzgón fog segédkezni. Természetesen, másnap közös erővel mindent visszaraktak és semminek baja nem esett. Minket idegeneket ugyan véd a vendégjog, de azért mégsincs kizárva, hogy egyik este gyanútlanul benyitva szobámba, egyetlen bútorként a központi fűtőtest fogad. Mert ilyen is tehet a chapelle... Ilyen vidáman élnek az elzászi teológusok. De tehetik is. Nem fenyegeti őket az állástalan segédlelkészség és a koszt-lakás káplánság sötét réme. Csak Elzászban 150-nél több üres parochia van. Az ország többi részére nem igen számíthatnak, mert a nyelvet, ha helyes mondatszerkesztéssel is, de rossz kiejtéssel beszélik. Ez ránk idegenekre nézve nagyon hátrányos. Mindenki beszél három nyelvet: elsősorban az elzászit, ami a svábunknak felel meg, ugyanaz; a németet és a franciát. Ez utóbbit legkevésbbé. Vidéken a prédikáció nyelve német, itt a városban mind a kettő. Az első istentisztelet német, ezen vannak legtöbben, 11-kor a francia, a kisebbség számára. Egyes templomokban csak német van mindig. Az ifjúság képzése sokkal elméletibb, mint a mienk. Természetesen homiletikai gyakorlat azért van, a rendes órarend szerint. Ifjúsági egyesületben nem munkálkodnak, kivéve agt ajkét embert, aki rajvezető az egyik cserkészcsapatnál és a franciát, aki bibliaköri vezető az egyetemi ifjúsági egyesületben. Ez egyesület tagja a KIÉ világszövetségnek. A népi öntudat és a barátság ápolására szolgál a három egyetemi bajtársi egyesület. Ezek járnak vidékre is, amiért a franciák is élénk érdeklődéssel figyelik munkájukat. Ezek a vidám, sokszor féktelen teológusok azért komolyan foglalkoznak a tudományokkal is. Két nemzet irodalma áll rendelkezésükre és ki is használják a lehetőséget. A lutherköpenybfen feltűnik a vidámság szemükből, elkomolyodnak. Ezt az egyet komolyan veszik. Nem könnyű az ő dolguk sem. Tudják, hogy mire vállalkoztak: harcolniok kell. Nekik is épen úgy, mint nekünk ... Strasbourg. Ifj. Pécsvárady Béla.
