Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)

1939-02-05 / 6. szám

28. oldal.

1939.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

Fejtegetésembe okvetlenül bekapcsolódik egy másik gondolat is, az, hogy ha van is tanítói oklevele, njem minden lelkipásztor lesz egyúttal tanító is. Ez igaz, de viszont az is elvitathatatlan, hogy minden lelkipásztor munkájának fontos területe a gyermeki lélek; s fontos feladata a gyermek lelki fejlődésének az irányítása. És pedig nem csak az által, hogy mint iskolaszéki elnök felügyelőként be-betoppan az iskolába, hanem rendszeres foglalkozás által! Ezért a reggeli könyörgéseket, melyen a legtöbb helyen sajnos több helyen csak iskolás gyermekek s talán azok is csak kötelességből vesznek részt, használja fel a lelkipásztor arra, hogy szóba álljon egy-két gyermekkel, barátságosan érdeklődve csekélységnek látszó események után. Ami nekünk csekélység, az a gyermeknek talán nagyon komoly dolog. Aztán ott van a vasárnapi iskola. Ne a lelkipásztor és a gyermek viszonya legyen érezhető itt, hanem az idősebb és a fiatalabb testvér, az apa és a gyermek találkozása. A gyülekezet látogatása alkalmával is legyen pár barátságos szava a gyermekhez, s ne legyen az merev, mint a főnök találkozása az alantasával. Ezt is fontosnak tartom, mert így a gyermekek által a gyülekezet egészét ismeri meg a lelkész.

Végül hátra van még a szülőkkel való találkozás. Mint már említettem is, ez közvetett, de nagyon fontos és nem lehet figyelmen kívül hagyni. De hogy jutok el a szülőkhöz? Nagyon könnyen. Közvetítő kapocs itt is a szeretet. A már említett példák közül néhány átvezet ehhez a kérdéshez. De nézzünk másokat. Sápadt arcú, bágyadt szemű legényke ül előttem, már napok óla figyelem, semmi javulás, sőt mindig szomorúbb. Tanítás után kézen fogom s elmegyek hozzájuk. Az édesanyja beteg, nagyon örül, hogy megtisztelem szegény kamrácskájukban, mint maga mondá. S megtudom, hogy e kis gyermek édesapjának jobbkeze, a beteg ápolója, kisebb testvérei segítője és amikor mindenki lefekszik, akkor veszi elő a könyvét és ott beteg édesanyja mellett tanulja a holnapi feladatot. »Mert, mint édesanyja mondá, nem akarja, hogy a Tiszteletes urat megszomorítsa azzal, hogy nem tudja a feladatot.« A további teendő a cura pastorális körébe tartozik. De megemlítem, hogy itt már nemcsak lelki, hanem anyagi segítség is kellett és meg is volt! isten nem hagyja el a Benne bízókat. — Egy édesanya állít meg az utcán és panaszkodik engedetlen gyermekére. Azonnal megragadom az alkalmat s megígértem, hogy majd elmegyek és otthon az ő fülök hallatára beszélek a kis rakoncátlannak, csak mondja meg az időt, mikor mehetek. Helyben voltunk. De általában oda, ahol iskolás gyermekek vannak, és most elsősorban ezekről van szó, bármikor elmehetünk azon a címen, hogy a gyermek után tudakozódunk. Áldott kötelességteljesítés ez is! Megnyerjük magunknak a szülőket is; akiknek nagyon jól esik az, hogy a Tiszteletes úrnak ennyire szivén fekszik az ő gyermekük sorsa is. Megéri, nagyon megéri ezt a kis fáradságot.

Van még egy fontos mozzanata a szülőkkel való érintkezésnek, amire okvetlenül ki kell térnem. Sajnos, előfordult ez is eddigi működésemben. A zord, hideg tél elmúlt, éreztük a tavasz közeledését. Ez még nem lenne baj, de néhány gyermek sorozatosan hiányzik. Miért? Ezt is megtudtam! Hogyan tudtam meg? Ügy hogy elmentem a szülőkhöz, akik ellenséget látnak az iskolában, mely elveszi, elrabolja tőlük a nagyon is megérdemelt segítséget. Hiszen amilyen jó, amikor mindennap megkeres az ő kedvencük 60—70 fillért. Egyszer tanúja voltam a »kis munkás«

hazajövetelének: az édesanyja dédelgette, babusgatta, azt se tudta mit csináljon vele, hisz már keres s a már magát legénynek tartó gyermek durván, gorombán ráförmed édesanyjára és félrelöki azt a kezet, melyet csak csókkal volna szabad érintenie. Itt a lelkipásztornak rá kell mutatni a csak látható anyagi előny nyerése mellett arra az óriási lélekromboló hatásra, aminek az a még nem' is serdülő gyermek ki van téve. Megértéssel, szeretettel, türelemmel, kitartással itt is lehet eredményt elérni.

Mindent összefoglalva a lelkipásztornak az iskolában és az iskolával kapcsolatban ugyanazt a munkát kell elvégeznie tettel, amit a szószéken végez beszéddel. Az Igét kell hirdetnie, az Ige hatása alá kell helyezni életét és cselekedetét, igyekeznie kell a Krisztust megvalósítani életében és ha Krisztus, a testet öltött Ige lesz életében a fő mozgató erő, akkor és csak akkor fogja megtudni, hogy mi az ő teendője, hogy milyennek kell lennie az iskolában a tanítóval, a gyermekekkel és a szülőkkel szemben.

(Vége.)

( KÖNYVISMERTETÉS **4 IV-- -......-........kJ)

B. Major János: Vezérfonal az egyházközségi számadások vezetéséhez a belsősomogyi református egyházmegye egyházközségei részére. A belsősomogyi református egyházmegye kiadása, Kaposvár, 1939, 40 1.

Az egyházközségek háztartását illetőleg az egyházi VII. te. újabb és könnyebben áttekinthető vagyonkezelést rendelt el, amely rendelkezés megszaporította ugyan a lelkipásztorok munkáját, de ugyanakkor a iszábályszerűen vezetett számadás esetén megkönnyítette az évvégi zárlat és a régi zárszámadásnak megfelelő pénztári számadások elkészítését. A különbség mindössze annyi, hogy amig a régi számadásnál a tételeknek egyes címek szerint való csoportosítását az év végén kellett elvégezni, addig az új számadásnál mindez az év folyamán történik meg a pénztári főkönyvek vezetése által, melyekben a címeket az év végén egyszerűen csak összegezni kell. Ez így egyszerűnek látszik, de a sok napló és másolás miatt a lelkipásztorok nagy része mégis idegenkedéssel és huzódozással fogadta az új vagyonkezelést és ennek több ívre terjedő nyomtatványait. Az kétségtelen, hogy az idegenkedésben nagy része volt annak a munkatöbbletnek, amely az új vagyonkezeléssel kapcsolatban a lelkipásztorokra hárult, de a legfőbb oka mégis csak az volt, hogy a konvent nem gondoskodott megfelelő, részletes és gyakorlati tájékoztatásról, amely a nehézségeket megmagyarázta és eloszlatta volna, de ezzel szemben olyan hibák es tévedések csúsztak be az előre benyomtatott megjegyzésekbe (pl. 1. Vezérfonal 13. §-á't) s ezeken kívül a különféle csoportosításoknál is könnyen csúszhattak be olyan hibák, ámelyek eleve kizárták azt, hogy akár a számadás, iakár a költségvetés pontos és sikerült lehessen. Részben ezért is érthető., hogy a lelkipásztorok egy része idegenkedett az új vagyonkezelés bevezetésétől.

Kezdettől fogva hiányzott egy olyan munka, amely az egyházak vagyonkezelésével alaposan és világos, érthető nyelven foglalkozik. Ezt a munkát adja B. Major János abban a könyvecskében, melyben a belsősomogyi egyházmegye megbízásából alapos, a részletekre és gyakorlati példákra gazdagon kiterjesz-