Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)

1939-12-17 / 51. szám

1939. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 261. oldal. — Helyreigazítás. Lapunk nov. 12-i számában a szombathelyi ref templomszentelésről szóló tudósítás­ban az olvasható, hogy a templom Hochholcer Ödön tervei szerint épült. Á tényállás az, hogy a templomra kiírt tervpályázaton az I. díjat Vécsey Barnabás építész­­mérnök kapta, s a templom is e szerint épült. Hoch­holcer Ödön a részlettervezésre és a művezetésre kapta a megbízatást, amit készséggel helyreigazítunk. — A komáromi balparti református egyház diakonus-testülete december 10-én, vasárnap este 6 óra­kor a Jókai-utcai templomban könyörülő szeretetünnepet tartott a következő műsorral: 1. XXV. zsoltár 1. verse. 2. CV. 1. 23. verse, énekelte a gyülekezet. 3. Imádkozott Mikes László lakszakállasi ref. lelkipásztor. 4. Igét ol­vasott Tóth Kálmán ref. árvaházi lelkész 5. Varga László: Várlak. Szavalta: Trughly Gizella. 6. Schubert: Elpihent a munka. Énekelte: a Ref. tanítóképző nőikara. Karnagy Nagy Sándor igazgató. 7. Ünnepi beszéd. Tar­totta Győry Elemér győri ref. lelkipásztor, egyházkerületi főjegyző. 8. Vargha Gyula: Jövel Megváltó. Szavalta: Simon István. 9. Menedékünk az Úrnál. Előadta a Ref. tanítóképző vegyeskara, karnagy Teleky Miklós. 10. Bibliát magyarázott és imádkozott Galambos Zoltán ref. lelkipásztor. 11. XC. zsoltár 1. verse. Énekelte a gyü­lekezet. — A Szeretetszövetség 80.000 példányban nyo­matott 1940. évi naptára teljesen elfogyott. Az utánren­­delések azonban folyton érkeznek. Ezeket már csak úgy tudjuk kielégíteni, ha az egyes lelkészi hivataloknál fe­leslegesnek mutatkozó példányokat visszakapjuk. Szere­tettel kérem a Lelkésztestvéreket, hogy amennyiben úgy látják, hogy a lelkészi hivatal'Címére küldött 1940: évi naptárakat a hívek között nem lehet mind elhelyezni, szíveskedjenek a feleslegesnek mutatkozó példányokat legkésőbb december 3!-ig budapesti központunknak (XIV., Stefánia-út 29) visszaküldeni. Kiss Ferenc. — Újabb telepes család érkezett Tótvázsonyba. November 1-én debreceni diákok telepítési akciójából kapott 4000 P-ős tőkével Lukács Mihály és neje Balogh Erzsébet Debrecen ebes-tanyai lakosok érkeztek meg és telepedtek le Tótvázsonyban. A telepes házaspárnak 10 szép és egészséges gyermeke van. fiázukat 2300 P- ért vették. 1940 tavaszán 10 kh. földet feles bérletbe, ősszel pedig 10 kh-t örökbe kapnak a vagyon váltsági földekből. A teljes gazdasági felszerelést és állataikat magukkal hozták. A téli kereseti lehetőségük, maguk és állataik élelmezésére már biztosítva van. Isten se­gítségével 1940 nyarán egyszerre 11 család jön át. A telepes házak építése 1940 június 1 -ével kezdődik meg. Adná a jó Isten, hogy a tiszántúli ifjúság és társada­lom megmozdulása példaadása hatna Dunántúlra is, hogy ne csak megértésre, de anyagilag is támogatásra találna ez a felmérhetetlen és nagy jelentőségű mentő­munka. — Vándorlás a pusztában. Egyptomból Kanaánba ■című társasjáték ismét kapható az Iratterjesztésben. (Pápa, Főiskola). E társasjátékot Tárnok Gyula marcel­­házai ref. lelkipásztor szerkesztette. Igen alkalmas gyer­mekeink és ifjúsági egyesületek szórakoztatására. Ára 1 50 P. — A házasság keresztyén jellege címmel meg­jelent Török István dr. theol. akadémiai tanár theolo­­giai etikai tanulmánya. Lapunk olvasói e fontos és köz­érdekű kérdést tárgyaló munkát, ebben az évben még P50 P kedvezményes áron kaphatjuk, az összeg elő­zetes beküldése esetén. Későbbi ár L80 P. l=|l HIVATALOS RÉSZ jj A dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalától. 3888/1939. szám. Felhívás. Felhívom egyházkerületünk valamennyi elemi nép­iskolát fenntartó egyházközségének figyelmét arra, hogy a megüresedő tanítói állások pályázati hirdetéseit min­den egyes alkalommal, a Népiskolai Szervezeti és Szol­gálati Szabályzat 136. §-ának rendelkezése értelmében, az Országos Református Tanítói Egyesület hivatalos lapjában, a Tanítók Lapjában is tegyék közzé. Pápán, 1939. évi december hó 15-én. Medgyasszay Vince püspök. A tatai ref. egyházmegye esperesétől. 1448/1939. szám. IP elhívások. Az Országos Református Nyugdíjintézeti Ügyrend 34. és 154. §-ai értelmében felhívom a Nagytiszteletű Lelkipásztor Urakat, hogy családjukban az év folyamán beállt változásokat (születés, házasságkötés, haláleset), valamint gyülekezetük területén lakó nyugdíjas lelki­­pásztorok, évjáradékos özvegyek, neveltetési, gyámolí­­tási segélyben részesülő árvák halálát a vonatkozó bé­lyegmentes egyházi anyakönyvi kivonat csatolásával hozzám legkésőbb 1940 január 5-ig bejelenteni szíves­kedjenek. 1449/1939. szám. Nyomatékosan felhívom a tatai ref. egyházmegye Lelkipásztor Urait és Gondnokait az országos közalapi, lelkésznyugdíjintézeti, kerületi, főiskolai stb. járuléktar­tozásaiknak az illetékes pénztárba való azonnali befize­tésére. Kiváló tisztelettel Szomód, 1939 december 14-én Lőke Károly esperes. A veszprémi ref. egyházmegye esperesétől. 1296/1939. szám. Felhívás. Az Országos Református Lelkészi Nyugdíjinté­zeti Ügyrend 34. és 151. §-ai értelmében felhívom a Nagytiszteletü Lelkipásztor Urakat, hogy családjuk­ban 1939. évi január hó 1-től december 31-ig elő­fordult születési, házasságkötési és haláleseteket, va­lamint az egyházközség területén lakó nyugdíjas' lelkipásztorok, évjáradékos lelkészözvegyek, nevelte­tési, vagy gyámolítási segélyben részesülő árvák halá­lát a vonatkozó egyházi anyakönyvi kivonat csatolá­sával hozzám 1940. évi január hó 5-ig okvetlen beje­lenteni méltóztassanak. Az ezen nyugdíjintézeti bejelentéshez szükséges anyakönyvi kivonatok »Hivatalos használatra, nyug­­díj intézeti ügyben bélyegmentes« jelzéssel látandók el. A születési és házassági eseteknek annakidején családi pótlék folyósítása ügyében történt bejelentése jelen felhívás teljesítése alól nem mentesít. Ha nincs jelentenivaló, mert semmi változás nem történt, ezen körülmény nem jelentendő. Az egyházközségük területén lakó, de más egy­házmegye kötelékébe tartozó nyugdíjas lelkipásztorok,

Next

/
Thumbnails
Contents