Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-12-17 / 51. szám
Ötvenedik évfolyam. 51. szám. Pápa, 1939 december 17. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ________________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP._________________________________ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ A továbbképző iskolai vallástanítás módszere.* 1. A vallásoktató személyisége. A továbbképző iskolai vallásoktatásról az egyházi törvény (I. te. 37. § c) úgy rendelkezik, hogy a vallást és egyházi éneket a lelkipásztor tanítja. Már ez a rendelkezés rámutat, hogy a továbbképző iskolai vallástan és egyházi ének tanítása kimondottan lelkipásztori feladat, így azt igazi pásztori lélekkel kell végezni. A 'vallásoktató személyiségére nézve hasznos útmutatást találunk Szele Vallástanítás módszertanában (37—42. o.) és dr. Makkai Sándor Az egyház missziói munkája című művében (174—183. o.). Itt nagyon röviden csak három főfeltételt említünk, mint amelyek kielégítése nélkül eredményes vallásos nevelés nem végezhető. Az első feltétel, hogy a vallásoktató legyen komoly keresztyén egyéniség. Nem a tanított anyag, nem az alkalmazott módszer nevel igazán keresztyén jellemeket, hanem a vallásoktató egyénisége. Saját élete szemlélteti legjobban Krisztust, saját szeretete, hite, odaadása ébreszt hasonló érzéseket tanítványai lelkében. A második feltétel, hogy legyen megfelelő tárgyismerete. Ezt a feltételt talán felesleges is említeni, hiszen a lelkipásztor sokkal bővebben és a’aposabban áttanulta azt az egész anyagot, amit a továbbképző iskolában tanítani kell és a lelkészi oklevél maga a legmegnyugtatóbb biztosíték arra nézve, hogy a továbbképző iskolában tárgyismeret szempontjából valóban szakemberek vezetik a vallásoktatást. Mégis nagy gondot kell fordítanunk a helyes tárgyismeret állandó biztosítására két okból. Először, mert nemcsak tanítványaink, hanem magunk is alá vagyunk vetve a feledés törvényének, ami annál inkább érvényesül a mi vallástanítói szolgálatunkban, mert ilyen irányú munkánk nem mindennapos és a tanítandó anyag 'egy-egy részlete csak három-három évi időközökben ismétlődik. De más értelemben is nagyon otthonosnak kell lennünk az anyagban azért, hogy ismereteink nagyobb tömegéből ki tudjuk választani azt a részletet, ami tanítványaink lelki fejlődése szempontjából nevelői értékkel bir azok túlterhelése nélkül. A harmadik feltétel, hogy a vallásoktató megfelelő pedagógiai ismeretekkel rendelkezzék, amelyek képessé teszik őt arra, hogy saját ismereteit a legalkalmasabb módon át tudja adni tanítványainak. Tehát a tanítás helyes módszerének ismeretéről van szó. Ezt a feltételt a vallásoktató csak úgy tudja kielégíteni, ha a katechetikában szerzett ismeretei állandó felújítása mellett nem szűnik meg a valláspedagógiában továbbképezni magát, de a mellett figyelemmel * A csurgói valláspedagógiai szemináriumon elhangzott előadás (1939 aug. 29.). FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK kíséri a közismereti tárgyak tanítási módszerét is. Igen tanulságos analógiát nyújt erre nézve az állami népiskolai utasításnak a hit- és erkölcstan tanítására vonatkozó fejezete. Az Utasítás a következőket rendeli: »Hogy a hitoktató és a tanító munkája összhangban álljon, szükséges, hogy a tanító tanulmányozza és ismerje meg a tűt- és erkölcstan tanítására vonatkozó irodalmat«. Ezt a kötelezettséget meg is fordíthatjuk. A vallásoktatás és az iskola általános munkája között szükséges összhang biztosítása végeit a vallásoktatónak is elengedhetetlen kötelessége tanulmányozni a közismereti tárgyak tanítási módszerét, annyival inkább, mert ilyen módon nemcsak a kívánatos összhang létrehozása fog sikerülni, hanem az analog tárgyak tanítási módszerét a vallásoktató a gyakorlatban is értékesítheti. Különösen hasznos az olvasmánytárgyalás, beszéd- és értelemgyakorlatok, történelem, polgári jogok és kötelességek módszerének tanulmányozása. A megfelelő lelki, tanulmányi és módszeres elkészültség adja meg a lehetőséget a vallásoktató sikeres működésére. 2. A továbbképző iskolai tanulók lelki világa. A helyes tanítási módszer megállapítása céljából ismernünk kell tanítványaink lelki világát. A gyermek lelki fejlődésére nézve útbaigazítást találunk a tapasztalaton kívül Juhász Béla i. m. 32—52., Makkai Sándor i. m. 286—310., Kemény Ferenc Magyar Pedagógiai Lexicon II. k. 7—8., Szele Miklós i. m. 44— 46. oldalain stb. Elfogadott megállapítások, hogy a 7—8 éves gyermek naivul szemlélődő, lelki munkája ebben a korban rendkívül befogadó természetű, határozott ismereteket csak közvetlen^ személyes tapasztalás útján szerezhet. A 9—11 éves kor történeti módon szemlélő,, midőn a gyermek a valóságot és annak összefüggését óhajtja megismerni, végül a 12 éves gyermek belép az ú. n. eszmélődő, elmélkedő korba, midőn már keresi a szemléletek mögött rejlő általános igazságot, kifejlődik elvonó képessége, mélyül a kedélyéíete, felébred a lelkiismerete, a vallásos érzelmek utánélésében most már nem annyira a képzelet, hanem mindinkább saját tapasztalatai képesítik. Ez utóbbi korszak az elemi iskola legfelső osztályában megkezdődik és továbbtart a továbbképző iskolában. A 12. életévvel kezdődik az ú. n. kamaszévek kora, mely kb. a 16. életévig tart, tehát az egész továbbképző iskolai oktatás idejére kiterjed. A kamaszkorra jellemző a szervezet hirtelen nagyarányú fejlődése és ezzel kapcsolatban nagyfokú nyugtalanság, figyelmetlenség, zavar, fáradtság, különcködés jelentkezése. A fokozott agyműködés emeli a tudásvágyat, a gondolkodás a konkréttől az elvont felé REFORMÁTUS Föléli
