Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-05-15 / 20. szám
92. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1938. ból mivel tartozunk az embereknek és azt adjuk, amit az emberek várnak, sőt sokszor követelnek tőlünk. Az emberek pedig nagyon sokszor azt várják, hogy az elhunyt legyen az abszolút középpont: az ő élete, jelleme, teljesítményei. Azt várják, hogy dicsérjük a halottat. Értékelő nekrológot kívánnak igehirdetés helyett. így gondolkoznak magukban: a papot éppen úgy megfizetjük, mint a temetkezési vállalkozót, tegye hát azt, amit kérünk tőle. Még súlyosabbá teszi a helyzetet az, hogy az ilyen esetekben az igehirdető nagyon sokszor arra az információra van utalva, amit mások adnak neki a halottról. Ez az információ pedig igen gyakran megbízhatatlan. Mit tegyen a lelkipásztor? De mortuis nil nisi bene, — azaz legyünk türelmesek és tapintatosak és ha biztosat nem tudunk, inkább hallgassunk, mintsem hazudjunk, mert a temetési prédikáció tekintélyét mi sem rontja le jobban, mint az, ha az emberek téves megállapításainkat és értékeléseinket »lekontrollálják«. »Ha nem igaz az, amit a pap a halottról mond, talán nem igaz az sem, amit a feltámadásról mond.« Ebből a szempontból igaza van Asmussen-nek, hogy az ilyen halotti beszédek a jelen egyház legkönnyelműbb és legnagyobb bűnei közé tartoznak.* 2. A másik méltatlan eljárás az úgynevezett »rikatás«. Sajnos, még mindig vannak helyek, ahol ezzel mérik a temetési prédikáció sikerét. Az olcsó sikernek ez az útja nagy kísértés. Hallottam olyan lelkipásztorról, aki a rikatás mértékét a stóla összegéhez szabta, sőt a húsz pengőn felüli temetéseken maga is hangosan zokogott, ilyenkor a lelkész azoknak a siratóasszonyoknak a színvonalára süllyed, akiket az erdélyi oláh temetéseken szoktak felfogadni. Nincs könnyebb dolog, mint a fájó sebeket feltépni. Ne felejtsük el, hogy azok a gyászolók, akik igazán szenvednek, nem is kívánják azt, hogy tovább gyötörjük őket. 3. Gyakran elfeledkezünk arról a negatív szabályról, hogy a koporsó mellett az igehirdető — éppen mivel az Ige szolgája — semmiféle más vigasztalást nem nyújthat, mint az Isten vigasztalását. Az emberi vigasztalásnak, akármilyen jószándékú is, nincs itt semmi helye. Ezért nem szabad azt mondani a halott kisgyermek szüleinek: »Isten megkímélte őt az élet küzdelmeitől«, vagy az öreg ember felett: »Neki már úgyis teher volt az élet«. A koporsó mellett} nincs helye semmiféle theodiceának. 4. Mi,, lelkészek a halottat nem üdvözíthetjük. Hamis vigasztalás, sőt hitetlenség az, ha a lelkész a halott üdvösségét biztosítja. A halottat jutalmazni vagy büntetni, a holttestet megáldani tilos. Mi csak arról tehetünk bizonyságot, hogy Isten igazságos és az ő irgalma a mi emberi értelmünket ezerszer meghaladja. Dr. Czeglédy Sándor. (Folyt, köv.) * Die Seelsorge, 170. 1. (F* - - — . ^ 1* KONYV1SMERTETES U IV -................. Kár Géza: A komáromi református egyházmegye. Komárom, 1936. Kár Géza: Cseh-magyar református történelmi kapcsolatok. Komárom, 1937. Kúr Géza mindkét művével értékes, sőt részben úttörő munkával ajándékozta meg az egyháztörténet irodalmát. Aki tudja, hogy a történelmi kutatás mennyi fárasztó, aprólékos adatgyűjtéssel, utánjárással, szétszórva található adatok összehordásával, sok ritka könyv megkeresésével, közgyűjteményekben való búvárkodással jár s egy falusi lelkipásztornak [mily nehéz az ilyen munkába való bekapcsolódás, az a legnagyobb elismeréssel méltatja Kúr Géza egyháztörténetirói működését, ki mint falusi lelkész kultúrgócpontoktól távolfekvő helyén minden akadályt legyőzve, elismerésre méltó munkát végzett e két munka kiadásával. A komáromi ref. egyházmegye történetének összefoglalása arról győz meg, hogy a szerző a legnagyobb gonddal igyekezett összegyűjteni az egyháztörténelmi részletkutatásnak jelen napjainkig összegezhető eredményeit. Művéhez felhasználta Lampe-Éinber, a História Diplomatien, Tóth Ferenc, id. Révész Imre, Fabó András, Frankl-Fraknói Vilmos, Kiss Áron, Zsilinszky Mihály, Thury Etele, Zoványi Jenő kutatásainak eredményeit, a M. Nemzeti Múzeum kézirattárából Tóth Ferenc Analectá-it s Komáromi Pál: Succincta deseriptio rerum eccl.... Kotsiensi című kéziratát, a dunántúli ref. egyházkerület levéltárában, a pápai ref. főiskola kézirattárában s a komáromi ref. egyházmegye levéltárában található adatokat. Összegyűjtötte a régebbi folyóiratokban, mint a Sárospataki Füzetekben, Révész Figyelmezőjében, Prot. Egyh. és Isk. Lapban, Prot. Szemlében szétszórva publikált értékes anyagot s beillesztette művébe a Prot. Egyháztörténelmi Adattár köteteinek vonatkozó közleményeit. Figyelembe vette a Komárom városára és Komárommegyére vonatkozó s Gyulai és Alapi által kiadott értékes monografikus munkákat. Fáradságos munkával végigjárta az egyes gyülekezeteket s átkutatta azolcnak régi anyakönyveit, iratait, sőt magánosok gyűjteményeit is. Sőt, mint gyűjtő szerencsés kézzel felkutatta és megszerezte a komáromi ref. egyházmegye XVIII. század elejéről való elveszett jegyzőkönyvét, amelynek alapján sikerült a feledés leplét levonni Valesius Dávid esperes csodálatos szerepéről, kinek személyében oly érdekesen kapcsolódott össze a XVIII. század eleji elnyomott cseh és magyar ref. egyház közös sorsa. A történet fonalát egészen a Türelmi rendelet idejéig vezeti le s művét három részre osztja: I. A reformáció elterjedése. II. A sikeres küzdelmek ideje. III. Az erővesztés ideje. Az egyházmegyére vonatkozólag ismerteti a reformáció meggyökerezését, terjedését és elősegítő körülményeket, a szervezkedést megelőző üldözéseket, az itt működött reformátorokat, nevezetesebb papokat, a helvét irányra való áttérést, az egyházmegyékké való szervezkedést, iskolai és egyházkormányzati ügyeket, az ellenreformáció rohamait, az egyes gyülekezetek kimutatását, a cseh reformátusoknak a komáromi ref. egyházmegyével való kapcsolatát Valesius Dávid esperessége alatt, stb. A mű átolvasása arról győz meg, hogy Kúr Géza történetszemléletében, szempontjaiban s a feldolgozásban volt professzorának, Thury Etelének hatása alatt áll s munkájában mindvégig az ő tanítványának mutatja magát. A történelmi felfogására s némely részletkérdésre vonatkozólag a következő megjegyzéseket tehetjük. Művéből nem tűnik ki alapvetően, hogy a reformáció terjedése, majd visszaszorítása idején Magyarországon az egyetlen szervezett hatalom a Werbőczi-jogelvekkel körülbástyázott nagybirtok, így történik, hogy a reformáció idején is létezett cuius regio eius religio elvet csak az ellenreformáció idejében
