Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-05-08 / 19. szám
88. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1938. VI. osztályról bármi okból nem szereztek bizonyítványt, képviselőválasztói jogosultságuk elnyerése céljából előkészítő tanfolyamokat szerveznek, azokon a jelentkezőket 3—8—14 napi, illetőleg 6—8 heti kiképzés után a népiskola V. és VI. osztályának tantárgyaiból levizsgáztatják és részükre az említett osztályokról bizonyítványt állítanak ki. A beérkezett jelentések szerint ugyanakkor egyes iskolai helyihatóságok nem igazoltatták a jelentkezőkkel, hogy a népiskola IV. osztályát annak idején tényleg elvégezték-e. Az iskolai helyihatóságoknak ez az eljárása szabálytalan, mert ennek az eljárásnak következményeképen az V. és VI. osztály tantárgyaiból magánvizsgálatra bocsáttatnak esetleg olyan felnőttek is, akik annakidején fogyatékos tudásuk miatt tanköteles koruk teljes befejezéséig még a népiskola IV. osztályát sem voltak képesek elvégezni, vagy erről az osztályról a bizonyítványt esetleg magánúton megszerezni. Minthogy továbbá az új választójogi törvény alapján a választók iskolai végzettségének igazolásával kapcsolatos kérdéseket a törvényjavaslatnak megfelelően a törvény kihirdetése alkalmával külön kell szabályozni, az iskolai helyihatóságok ezzel az eljárásukkal esetleg hiábavaló munkát is végeznek, mert kétséges, hogy a kérd ést szabályozó rendelkezések az így szerzett bizonyítványokat a választói jogosultság szempontjából megfelelő iskolai végzettségnek fogják-e minősíteni. Ugyancsak e miatt megengedhetetlen is ez az eljárás, mert a politikai jogainak gyakorlására felkészülő egyéneket nem lehet ilyen bizonytalanságnak kitenni. Bár a magam részéről készséggel nyújtok segédkezet ahhoz, hogy népünk legszélesebb rétegei akadálytalanul jussanak állampolgári és politikai jogaik birtokába, mégis ragaszkodnom kell ahhoz, hogy a választói jogosultsághoz szükséges iskolai végzettség igazolása a törvényes keretek között történjék. Felhívom ezért Főigazgató Urat (Kir. Tanfelügyelő Urat), utasítsa az állami, községi, érdekeltségi, izraelita, egyesületi, társulati, uradalmi és magánnépiskolák helyi hatóságait, hogy ilyen eljárástól a jövőben tartózkodjanak, minden ilyen tanfolyam működését azonnal szüntessék be, hasonló célból felnőttek részére a népiskola osztályainak tantárgyaiból magánvizsgálati engedélyt, az országgyűlési képviselők választásáról szóló javaslat törvényerőre emelkedéséig, illetőleg a végrehajtási utasítás kiadásáig ne adjanak és bizonyítványt (értesítőt) ne állítsanak ki.“ Pápán, 1938. évi május hó 6-án. Medgyasszay Vince püspök. Felvételi értesítés. A dunántúli református egyházkerület pápai nőnevelő-intézetét a folyó 1938. év szeptemberétől kezdődőleg fokozatosan /—IV. osztályú alsó tagozattá és felette I—IV. osztályú líceummá szervezi át. A líceum IV. osztálya után érettségi vizsgálatot tesznek a növendékek. A liceum IV. évfolyamának megnyitását követő évben, 1942-ben fog a két évfolyamú tanítóképző-akadémia ugyancsak fokozatosan megnyílni. Ez átalakulás az 585. számú törvény alapján történik. Az új iskolatípus a leánynevelés ügyét a legjobban oldja meg, mert egyesíti a családi hivatás követelményeit a létfenntartás biztosításának lehetőségeivel. Előkészít a szociális, népvédelmi, egészségvédelmi és gyermeknevelési élethivatásokra, a leányokat magasabb műveltség birtokába juttatja és emellett a gyakorlatias, családi jellegű nevelés révén felfokozza a női hivatás szeretetét, megbecsülését. A líceumi érettségi bizonyítvány mindazokra az állásokra és tisztségekre képesít, melyek elnyeréséhez az 1883. I. t.-c., vagy más jogszabály értelmében középiskolai érettségi bizonyítvány szükséges. Jogosít továbbá a tanítóképző-akadémia, a polgári iskolai tanárképző főiskola, a gazdasági szaktanítóképző, a zeneművészeti, a képzőművészeti, a testnevelő főiskolákra való felvételre, valamint a M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudomány-Egyetem közgazdaságtudományi karának közgazdasági és kereskedelmi osztályán, valamint közgazdaságtudományi karának gazdasági szaktanárképző intézetében folytatható tanulmányokra. Az alsó tagozat I. osztályába nyilvános tanulóul az vehető fel, aki valamely nyilvános jogú népiskola IV. osztályát sikernél elvégezte, tizedik (10) évét betöltötte, de tizenharmadik (13) évét még nem. Idősebb tanuló csak magántanuló lehet. A liceum I. évfolyamára az vehető fel, aki valamely gimnázium, vagy polgári leányisko'a negyedik osztályát sikerrel elvégezte és tizenhetedik (17) évét még nem töltötte bej Líceumban magántanuló nincs. Mindkét tagozatban kötelező egy élő idegen nyelv és tanulható egy másik élő idegen nyelv is. Mindkét tagozatban a rajz, ének, zene, testnevelés és kézimunka gyakorlati része alól testi fogyatkozás, egészségi okok, vagy más alkalmatlanság miatt felmentés adható a V. K. miniszter által előírt módozatok között Az iskolai díjak összege az alsó tagozatban a gimnáziumi, a leányliceumi tagozatban a tanítóképzőintézeti díjakkal azonos. A polgári leányiskola ií—IV., a tanítóképző-intézet II—V. osztályaiba férőhely esetén az eddigi feltételekkel lehet felvételt kérni. Vidéki tanulók mind a líceumban, mind az alsó tagozatban csak akkor lehetnek bejáró tanulók, ha a városban lakó nagyszülőknél, vagy a szülők testvérénél helyezkedhetnek el. A nőnevelő-intézetnek egészséges, kényelmes, otthonos iníernátusa van nagy kerttel, tennisz- és korcsolyapályával, játszótérrel. Internátusi Tájékoztatót készséggel küld az igazgatóság. A díjak alacsonyak. A felvételi kérvényeket áll. anyakönyvi kivonattal és a legutolsó iskolai bizonyítvánnyal, illetve félévi értesítővel kell felszerelni és a református nőnevelő-intézeti igazgatósághoz Pápára címezve eljuttatni. A folyamodás határideje június 15, de mielőbbi jelentkezés kívánatos. Pápa, 1938. évi május 6-án. Református Nőnevelő-intézeti Igazgatóság. Díszes kivitelű Konfirmációi Emléklapok darabonként 2© fillérért kaphatók a Főiskolai nyomdában. 10 példány vételénél már 10% engedmény. — Megrendelések Főiskolai nyomda — Pápa, Petőfi-utca 13. szám alá intézendők. Ugyanitt kaphatók konfirmációi ajándékkönyvek, bibliák és újtestamentumok. Pápa, 1938. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.