Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-04-17 / 16. szám
Negyvenkilencedik évfolyam. 16. szám. Pápa, 1938 április 17. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE _____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ______________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK-------------"-------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ | TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK í Husvét. I. Kor. XV. 55-57. Istennek drága adománya az élet. Csak addig van ránk nézve vonzó ereje a világnak, amíg* birtokában vagyunk az életnek. Csak addig tudunk szeretni, örülni, másokat boldoggá tenni, mig láthatjuk Isten teremtett világát. Amint azorjban megszűnt dobogni a szívünk, süthet a nap tündöklő ragyogással, onthatja éltető melegét a legnagyobb mértékben, hogy tenyészetet hozzon létre a természet nagy birodalmában, reánk nézve elvesztette minden jelentőségét. Nyújthat az élet ezer és ezerféle kívánatos ajándékot, mi már nem tudjuk élvezni, reánk nézve nincs többé hatása. Emberi természetünkből folyik tehát, hogy görcsös erővel ragaszkodunk az élethez. Megpróbálunk minden lehetőt, hogy megtarthassuk, vagy legalább meghosszabbíthassuk a magunk számára. De minden igyekezetünk mellett is napról-napra tapasztalnunk kell, hogy a kérlelhetetlen ellenség, a halál, az enyészet, elmúlás gondolatát nem tudjuk kivetni elménkből. Ott leselkedik reánk a munka mezején, biztosnak vélt otthonunkban, útonjárásunk alkalmával és sehol sem vagyunk tőle biztonságban. S ami még jobban leveri erőnket, az a gondolat ez, hogy nemcsak minket fenyeget, hanem azokat !is, akiket magunknál sokkal jobban szeretünk: hitvestársunkat, gyermekeinket, szüleinket, testvéreinket is. Mert az elmúlás nincs korhoz, időhöz kötve. Fiatalok épúgy ledőlhetnek a koporsó vánkosára, mint a megfáradt öregek. Szívünkre nehezedik a szeretteinkért való rettegés, mikor kell tőlük elválnunk, mikor kell nekik utolsó búcsút mondanunk, vagy mikor kell nekik a mi kihűlt tetemeinkre borulniok. S milyen rettenetes a sirgödörbe tekinteni! Milyen hátborzongató, rémes hangok azokv mjdőn a föld göröngyei rázuhannak a sirba tett koporsó deszkáira! De csak a világ fiainak. Azoknak, akik hit nélkül éltek e földön, s Istent kifelejtették számításaikból. Óh, mert a hivő embernek a halállal szemben is meg van a maga boldog megvigasztalódása, a könnyek között is élő reménység! Az igaz keresztyén számára valóság a Krisztus megnyílt sírja, halálból lett feltámadása, mert tudja, hogy »a halottak közül feltámadottak első zsengéje Krisztus, azután akik a Krisztuséi az Ő eljövetelekor«. Mi, akik ismerjük az evangéliumokat, hittel valljuk: nem lehet a keresztyén egyház feje egy meghalt, de fel nem támadott Krisztus. Messze hangzó szóval hirdetjük: »Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is!« Nem tudnánk, de nemi is akarunk belenyugodni abba a gondolatba, hogy a sírnál bevégződik minden, mert igaz, amit a nagy apostol, Pál mond: »a szeretet soha el nem fogy!« Céltalan lenne az élet, ha nem volna husvétunk. Üres és kihalt a szív, ha vége lenne a szjeretetnekj akkor, mikor sír domborul reánk, vagy szeretteink fölé. Fájdalom! még ma is sok-sok millió ember él, aki nem tud, vagy nem akar hinni a Krisztus feltámadásában. Pedig ha Krisztus fel nem .'támadott, ! nem lehet velünk minden napon a világ végezetéig s nem jöhetne el ítéletet gyakorolni e földre. Összeroskadnánk a koporsók mellett, ha a húsvéti hit bizonyossága nem töltené be szívünket s nem1 hihetnénk, hogy a mi Urunk Jézusunknak van ereje a halál felett is. Ha a feltámadás drága hitét kitörölnék a keresztyénség hittanából, attól fosztatnánk meg, ami benne a legdrágább és legfelemelőbb. Krisztus feltámadt a halálból s megjelent Kéfásnak, a tizenkettőnek s több mint ötszáz atyafinak. S minket is feltámaszt! Aki feltámasztotta Jairus leányát, a naini ifjút, s Lázárt, hatalma van arra is* hogy összeszedje a mi elszórt csontjainkat is s élen tét leheljen halotti porainkba. Hatalma van arra, hogy földi jók helyett mennyei javakban részeltessen minket s előhozza azt a boldog változást, hogy színről-színre megláthassuk öt, — akit most még csak tükör által láthatunk. Hatalma, van a.rra^ hogy visszaadja egymásnak azokat ama boldogabb hazában, akik oly nagyon szerették egymást e földön! Énekeljük hát mi is boldog meggyőződéssel: Kételkedők, hitetlenek, a sírba most tekintsetek! Holtak között Jézust az élőt, nem lelitek, az Ige betölt. Ha lenne még kételkedő, él a Jézus, meggyőzi Ő. Él a Jézus a mi Urunk, feltámadunk, feltámadunk! Szilassy Sándor. Tovább van a világ. Az égő Spanyolországot Afrikával a Gibraltári tengerszoros köti össze. Amig Kolumbus fel jtiem fedezte Amerikát, az egész középkoron át azt hitték az emberek, hogy a szárazföld csak addig a szorosig tart. Tovább nincs élet: tovább csak a végtelen óceán van. Ezt a hitet vésték a szorosban a Herkules-kapu kőfalába latin betűkkel: Non plus ultra! Vagyis: nincs tovább!... Amikor aztán a bátor felfedező elhozta az új-világ bizonyítékait, akkor letörölték a felirat első tagadó szavát, a >>noin«-t, a »nincs«-et éa ott maradt az új-kor vezérigéje: Plus ultra! Magyarul: Tovább a világ! így van valahogy az élet is. Azzal, hogy egyszer megszűnik dobogni az ember szíve és megáll bonyo
