Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1938-02-13 / 7. szám

34. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1938. sége és örök ifjúsága; b) a ref. ébredés újjáteremtő ereje. Előadásokat eddig vállaltak: Bogdán Gyula, dr. Csekey Sándor, Hörömpő Gergely, Pap Ferenc, dr. Patay Pál, dr. Sebestyén Jenő és dr. Sipos István. A tanfolyamon mindenki részt vehet nemre, korra és is­kolai előképzettségre való tekintet nélkül. A részvétel ingyenes. Jelentkezni lehet a Kálvin János Társaság fő­titkársága: II., Ráday-utca 28 címen egy lapon. — A pápai ref. nőegylet febr. 6-án, szegényei támogatására nagysikerű szeretetvendégséget rendezett a főiskolai köztartáson. A bibliamagyarázatot dr. Pong­­rácz József theol. tanár, az ünnepi előadást dr. Földy József gimn. tanár tartotta. Szabó Sándor zenetanár hegedüszámmal, a kántus énekdarabbal, Varga József papnövendék szavalattal emelte az áhítatot. Az ünne­pélyt Olé Sándor lelkipásztor imádsága zárta be. A szeretetvendégség, melyen megjelent Medgyasszay Vince püspök úr is feleségével, a szegények támogatására 280 P tiszta jövedelmet eredményezett. — A Budapesti Református Vallásoktató Tes­tület február 19-án délután fél 6 órakor egyházi hang­versenyt rendez a Liszt Ferenc Országos Zeneművészeti j Főiskola nagytermében a szegénysorsú református ta- | nulók segélyezésére. Közreműködnek: P. Basilides j Mária, Kóréh Endre a m kir. Operaház művészei, Hüt­­ter Pál, Banda Ede csellóművészek, Incze Gábor vt. lelkész, igazgató, Árokháty Béla vt. lelkész, szakfel­ügyelő. Hontvári Szabó Lajos vallástanár, Szeleczky Zita előadóművész, a Baár-Madas Leánygimnázium és a Református Fiugimnázium énekkarai. Jegyek kaphatók i 3, 2, 1 pengős és 50 filléres árban a Budapesti Egy- ! házmegye gazdasági hivatalában (IX., Kálvin-tér 8.) és az estély pénztálánál. — Bécsben február 13-án délután 3 órakor lesz j magyar istentisztelet az osztrák reformátusok belvárosi templomában. Ez alkalommal dr. Incze Gábor vallás­oktatási igazgató prédikál. Február 23-án délután 3 óra­kor ugyanott Galambos Zoltán komáromi lelkipásztor hirdeti az igét. — Vitaestet tartott Tulsó-Komáromban a Ref. Ifjúsági Egyesület, melyen Baltazár János komáromi ág. h. ev. lelkész tartott előadást a kisebbségi öntudat­ról, kapcsolatban a magyar kultúrával. Az előadáshoz ifj. dr. Mohácsy János elnök, Nagy Sándor tanítóképzői igazgató, Csizy István mérnök, Abkarovics József tanár és mások szóltak hozzá. Az előadónak tanulságos előadá­sáért Fülöp Zsigmond egyházk.-i főgondnok, az egyesület tiszteletbeli elnöke mondott meleg szavakban köszönetét. — A tósoki ref. egyház vallásos estélyén, febr. 6-án, Keresztes József kir. járábirósági elnök, az ajkai és tósoki egyházközségek főgondnoka a zsoltárokban rejlő áhitat alázatáról és azok lélekemelő szépségeiről tartott bizonyságtevő előadást. — A tnagyaróvár-mosoni ref. egyház anyagilag és erkölcsileg szépen sikerült, műsoros tea-estet rende­zett f. hó 6-án templomépítése javára a Nőegyesület tagjainak segítségével. Megnyitó beszédet tartott: Csiz­madia Károly lelkipásztor, a műsor többi számait gazd. akadémiai hallgatók szolgáltatták. A tea-est előkészí­tésén sokat buzgólkodtak Krolobb Alfrédné elnöknő és Gerendely Istvánná alelnöknő vezetésével a Nőegyesület tagjai. Összes bevétel 933 pengő volt. — Dr. Ravasz László legújabb könyve, Legyen világosság cím alatt most jelent meg három kötetben, a Franklin Társulat kiadásában. Egyházi irodalmunk e jelentős eseményére felhívjuk olvasóink figyelmét. A könyvet ismertetni fogjuk. I — Sajtóhibaigazítás. Lapunk múlt számában a 29. oldal I. hasáb 1. sorában egyházi helyett egyház olvasandó (i nélkül !). 5=|i HIVATALOS RÉSZ lj=| A dunántúli református püspöki hivataltól. 392/1938. szám. Körlevél egyházkerüíefünk valamennyi közép=, középfokú és elemi iskolájához. Az Országos Frontharcos Szövetség pályázatot hirdetett a magyar tanuló ifjúság részére. Tárgya: A magyar katona vitézsége a világháborúban. A pályá­zat címe: Jellemző esetek a világháborúban apám (nagyapám) visszaemlékezése alapján. A pályázaton résztvehet minden jó viseletű, legalább elégséges elő­meneteld tanuló, akinek apja (nagyapja) az Országos Frontharcos Szövetség tagja, vagy másodsorban, aki­nek apja (nagyapja) a Károly csapatkereszt viselésére jogosult s ezt az illető intézet igazgatója hivatalosan igazolja, Pályázati határidő: 1938 március 15. A pá­lyázatok az illető iskola igazgatójához nyújtandók be. Az öt legjobb pályaművet az iskola igazgatója az Országos Frontharcos Szövetséghez (Budapest, VIIL, Rákóczi-út 27.) küldi meg. Pályadíjak: közép- és kö­zépfokú iskoláknál 20-tól 50 pengőig, polgári iskolá­nál 20-tól 30 pengőig, elemi iskolánál 5-től 10 pen­gőig, A pályázat formája: elemi iskolák részére a szokásos egyvonalas irkalap, középfokú és középisko­lák részére rendes ív papiros, negyedrét alakban. Terjedelem nincs korlátozva. A pályamunkára fel­írandó a pályázó neve, iskolája, osztálya, lakása és tanárának (tanítójának) neve, továbbá az apa (nagy­apa) szövetségi igazolványszáma. A pályázat célja a magyar katonaeszmény felelevenítésén keresztül az önfeláldozó hazaszeretet áldozatos kötelességtudásá­nak emlékezetbe vésése, tehát nem a világháború borzalmait akarja feltárni, de rá akar világítani a vi­lágháború magyar katonájának fegyelmezettségére, tetterejére , bajtársiasságára, egyéni érdekeit aláren­delő áldozatkészségére és mindenekelőtt elvitathatat­lan lelki harckészségére. Felhívom tanintézeteink vezetőségét, hogy e pá­lyázati hirdetményt az ifjúsággal közölni, a beérke­zett pályaműveket átvizsgálni s a legjobbnak ítélt ötöt az Országos Frontharcos Szövetséghez legkésőbb folyó évi március hó 15-ig beküldeni szíveskedjenek. Pápán, 1938 február 11-én. Medgyasszay Vince _________ püspök. A sólyi ref. presbitérium pályázatot hirdet a V. K. miniszter 73.438/1937. sz. rendeletével szervezett elemi népiskola preoráns kántortanítói állására. Fizetés tör­vényszerű, egyháztól lakás, kert s a mindenkori kezdő tanítói illetmény 20 (Húsz) 0/ö-a, államtól fiz. kiegészítő áll. segély. Helyi javadalom és áll. segély végleges ösz­­szege megállapítás alatt. Középiskolás gyermekek tanít­tatása szempontjából előnyös hely Veszprém közelében. Kötelesség az egyházi s állami rendelkezésekben előírt preoráns-kántortanítói s bel missziói teendők vég­zése. Kellően felszerelt kérvények (1. Szóig. Pragmat. X. 136) e hirdetmény megjelenésétől számított 21 napig küldendők Ref. Lelkészi Hivatal Hajmáskér (Veszprém megye) címre. Pápa, 1938. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents