Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-12-11 / 50. szám
1938. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 247. oldal. Endre theol. tanár, verseiből felolvasott Bódás János lelkipásztor. Az ünnepélyen megjelent Vasvármegye főispánja, Szombathely polgármestere, a katonai és polgári hivatalok vezetői családtagjaikkal együtt, felekezeti különbség nélkül. A szegény gyermekek karácsonyi felruházására az estély 300 P-n felül jövedelmezett. — Pápai református nőnevelő-intézetünk december 5-én saját dísztermében iskolai ünnepet rendezett Segítő-egyesülete és a Felvidék javára. Kálmán Emilia V. tk. növendék vitéz Somogyváry Gyula Köszöntő Miklós napján című költeményét szavalta mű- j vészi kidolgozásban és igaz átérzéssel. 130 növendék az intézet tanárának Varga Gyuláné szül, Horváth Irénnek gyönyörű Meseország című mesejátékát adta elő nagyszerű összhangban. A két felvonásos mesejáték telve van tiszta művészettel és a darab csattanója, hogy az elvarázsolt királyfiak: Vitézség, Okosság és Bátorság ! életre kelnek és a közönség megérezte, hogy ez nekünk, magyaroknak szólt. Elismerést érdemelnek a darab valóban költőinyelve, a szinpoinpás rukák, szebbnél-szebb magyar és népies táncok, melyeket mind a darab szerzőjének leánya, az intézet jeles növendéke Varga Lenke IV. tk. növendék tervezett igazi művészi elképzeléssel. A rendezés nehéz munkáját Könczöl Irén, Kőrös Ilona és a szerző végezte fényes sikerrel. A kisérő zenét a főiskolai alkalmi zenekar szolgáltatta Szabó Árpád IV. é. pn. ügyes vezényletével. A pompás darab rendkívül gondos előadásának meg lett a kellő anyagi sikere is, mert a nemes célra szép összeg gyűlt be. — A marcali református és a marcali evangélikus egyházközség a Marcaliban építendő protestáns templom javára december hó 8-án az állami polgári iskola tornatermében irodalmi estet rendezett, melyen megnyitót mondott mezei Vajda Aladár dr. egyházközségi felügyelő, s Finn-magyar kapcsolatok címen előadást tartott Turóczy Zoltán győri evangélikus lelkész, vitéz Nádassy Józsefné énekelt, zongorán kisérte Szondy Margit tanárnő, Móricz Zsigmond a Felvidékről tartott előadást. — Bécsben a magyar reformátusok számára december 11-én, vasárnap délután 3 órakor, karácsonykor pedig, december 25-én, d. u. 3 órakor lesz istentisztelet az osztrák reformátusok belvárosi (I. Dorotheergasse 16.) templomában. Karácsonykor az Urnák szent asztalát is megterítik. Prédikál dr. Incze Gábor budapesti vallásoktaíási igazgató. l=jl HIVATALOS RÉSZ ÍÉl A dunántúli református püspöki hivataltól. 3678/1938. szám. Körlevél. A magyarországi református egyház egyetemes konventje 351/1938. szám alatt a következő határozatot hozta: »1. Az Országos Református Szeretetszövetség és a gyülekezetek gyűjtőmunkáját 1939 január 1-től kezdődően egységesen kell lefolytatni. Az egységes gyűjtést a gyülekezetenként megszervezett nőszövetség eszközli. Ahol nőszövetség megszervezve még nincs, ott a gyűjtés munkájával az erre a célra alakított női bizottságokat kell megbízni. 2. A gyűjtés eredményét, valamint a természetbeni adományok pénzbeli értékét az egyházi pénztárba kell beszolgáltatni. A begyűjtött összeg a heti 2 filléres adomány alapulvétele mel(lett három részre osztandó fel, a következő kulcs szerint: 3(K>/o-ot a gyűjtésből a gyülekezeti szeretetmunka céljaira kell felhasználni ; 30o/o-ot az egyházkerület pénztárába az egyházkerületi szeretetmunka céljaira kell befizetni; 40o/o-ot pedig az Országos Református Szeretetszövetségnek kell beküldeni. 3. Az egyházi adófizetőktől személyenként szedett heti 2 filléres adományon kívüli gyűjtés joga, annak eredménye és felhasználása az egyházközség joga és a helyi nőszövetség vagy női bizottság feladata marad. 4. Olyan egyházközségekben, amelyekben különösen nagyméretű segélyezés szüksége forog fenn, vagy amelyek szeretetintézményeket tartanak fenn, vagy pedig valami rendkívüli segélyezés (árvíz-, tűzés egyéb károsultak stb.) szükséglete merül fel: a szeretetmunkára begyűjtött heti 2 filléres adományok részesedési kulcsát az egyházmegyei közgyűlés az egyházkerületi közgyűlés jóváhagyásával az egyházközség javára módosíthatja, sőt a részesedési kötelezettség alól az egyházközségnek ideiglenesen, az ezt indokoló körülmények fennállásáig, felmentést adhat s az egész begyűjtött összeget a helyi szeretetmunka rendelkezésére bocsáthatja.« Felhívom a gyülekezeteket e rendelkezés betartására, az esperes urakat pedig felkérem a gyűjtés és a gyűjtés eredményének ellenőrzésére. Pápán, 1938. évi december hó 8-án. 3720/1938. szám. Körlevél valamennyi elemi iskolát fenntartó egyházközséghez. Tudomásul vétel és megfelelő alkalmazkodás céljából közlöm a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák valamennyi vármegye és thj. város közigazgatási bizottságához, valamennyi tanker, kir. főigazgatóhoz és valamennyi kir. tanfelügyelőhöz intézett 84.100/1938. VI. ü. o. számú következő rendeletét: »Fölösleges iratváltások elkerülése s általában az ügykezelés egyszerűsítése és meggyorsítása céljából felhivom Cimet, hogy a jövőben a nem állami elemi népiskoláknál előforduló, külön kibocsátott rendelettel nem érintett, összes személyi változások alkalmával hozzám minden egyes esetben a következő iratok, illetőleg adatok lesznek felterjesztendők: 1. Milyen okból történt a személyváltozás. 2. Az iskola tanerőinek és mindennapi tanulóinak legújabb létszámadatai (államsegélyes népiskolánál az a körülmény is, hogy hány államsegélyt élvez az iskola). 3. A tanerő eredeti tanítói oklevele, vagy annak kir. közjegyző által hitelesített másolata. 4. Ä tanerő legújabbkeleíii (a legutóbbi négy éven belül kiállított) magyar állampolgársági (községi illetőségi) bizonyítványa. 5. Minden egyes esetben feltüntetendő, hogy az iskola melyik vármegye területén fekszik. 6. Végül nyomatékosan felhivom Cimet, hogy az eddig kiadott körrendeleteimnek is a legpontosabban tegyen eleget«. \ Pápán, 1938. évi december hó 8-án. Medgyasszay Vince püspök. A belsősomogyi egyházmegye esperesétől. 2253/1938. szám. F elhívás. A nyugdíjintézeti ügyrend 34. és 151. §-ai alapján felhivom lelkésztársaimat, hogy a családjukban az