Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1938-12-04 / 49. szám

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1938. 242. oldal Missziói kirándulások Somogybán. Ezúttal az egyházmegye belmissziói bizottságá­nak elnöksége alatt vezetett kőrútról van szó. A bi­zottság vezetősége gyakorlatilag kivánta megoldani a belsősomogyi egyházmegye közgyűlésének évi munkaprogramjával kapcsolatban annak megvalósítá­sát célzó elgondolását. Mivel a munkaterv gerincét a KIE-i munkák továbbépítése és a ref. nők s ezeknek valamilyen szervezeti szárnya alatt a leányok között eddig folytatott, vagy ezután meginduló gyülekezeti munkák ágai képezik, ezért célirányosnak látszott, hogy a vidéki lelkipásztori körök elnökeinek lelkes pártolásával az értekezletek megszokott központjai­ban rendeztessének meg lelkipásztorok és a lelkész­­nék részvétele mellett a missziói összejövetelek. Egv másik feladatot is szolgálni óhajtott a bizottság a körzeti találkozások összehozásával. Azt nevezetesen, hogy az egyházmegye missziói előadójának módja legyen a lelkipásztorok és a papnék előtt tájékozta­tást nyújtani a belmissziói előadók budapesti kon­ferenciájának irányáról, állásfoglalásairól, különös te­kintettel a legidőszerűbb kérdésben és a legjelentő­sebb lelki mozgalomról kialakult felfogásról, t. i. a református evangélizáció kérdéseiről. Halka Sándor esperes, Szabó Béla és Kovács Károly körzeti elnökök vezetése mellett Kaposvárott november 11-én, Szigetváron november 15-én és So­mogyszobon november 23-án jöttek össze a vidék lelkipásztorai és feleségeik, s.-lelkészek és pedig Ka­posvárott 36, Szigetváron 38, Somogyszobon szintén 36, összesen 110 résztvevővel. A tanácskozásokat is­tentiszteletek, Kaposvárott külön az igék feletti bib­liai eszmecsere vezették be Antal Gábor, Győr Sán­dor és Kovács Károly imájával és igehirdetésével, Somogyszobon ezenkívül a leánykörben Juliánná test­vér és a KIE-ben Kovács József belmissziói előadó bibliaóra tartásával. A közös megbeszélések mindenütt Kovács József belmissziói előadó beszámolásának és a belsősomogyi hitéleti helyzetek kérdéseivel foglalkozó előadásának megállapításaihoz és célkitűzéseihez kapcsolódtak. Az Élet kapujában, a szent gyűlések láthatatlan Fejének lábainál, testvéri környezetben ültek a jelenvoltak s ilyenek voltak az elhangzott értékes hozzászólások* melyek a világ Világosságának fénye felé terelték az anyaszentegyházban szolgáló őrállók és segítőtársaik kereső lelkét s azt a kérdést vitatták: mit és hogyan kell és lehet cselekednünk, hogy gyülekezeteink szíve az Igének foglya legyen? Egybehangzóan állapították meg, hogy hitvallásos életünk színvonalának ehhez az emeléséhez a hitérzelmek mélyítésének útján ifjaink­­leányaink lelki építése és a családanyák buzgóbb szeretetközösségbe vonása segít leghathatósabban az egyházközségek angyalainak (egyházi szolgák, Máriák és Márták!) od'aadóbb szolgálatokban megnyilatkozó tevékenységével. Az együttes megbeszélések után külön váltan tár­gyalták a hitébresztés terén szükségessé vált evan­gélizáció tennivalóit a lelkipásztorok is és a nők kö­zötti munkák vezetésére hivatottabb papnék is. Ki kell emelnünk a missziói konferenciáknak azt a sajátos színét, melyet a papnék fellépésének az a stílusa kölcsönzött, hogy ők megjelenésükkel a nők közötti munkák vállalására való akaratukat jöttek bi­zonyítani. Részt kérnek férjeik oldalán a szolgálatok­ból. Éppen azért forró szívvel üdvözölték egyház­­megyei szövetségük elnökét, Halka Sándor esperes hitvestársát, aki szenfgyülésbe hívta őket s lelkesen óhajtanak menni az evangélium felemelt zászlója alatt győzelemre! A lelkipásztornék külön ülésében az ima- és igeszolgálatot Juliánná testvér, a kaposvári gróf Bethlen Margit leányinternátus igazgatónője látta el. Az elnöklő Esperesné sok szép tapasztalatot gyűjtött csokorba, amikor a testvéries megbeszélések során a hozzászólások kalászait és a jóakaratok drágaillatú búzavirágait kellett még nagyobb koszorúba fonni és lelki áldozatul letenni az egyházmegye szent in­tézményének asztalára — Isten dicsőségére. Ifj. Nyáry Pál, az egyházmegyei ifjúsági munka vezetője boldogan számolt be a tervbe vett s már megvalósulás előtt álló KIE-i konferenciákról s a csurgói téli táborról. Örömmel jegyeztük fel, hogy a kaposvári, szigetvári és somogyszobi összejövete­lek jóhirei között azt is hallhattuk, hogy Kaposváron és Istvándiban körzeti leánykonferenciákat, Szigetvá­ron missziói és Darányban evangélizációs napokat készítenek elő — a missziói bizottságok. Hisszük, hogy a kedves, drága adventi esték az Isten háza iránti buzgó szeretet kertjében sok-sok virágját fakasztják ki a református kegyességnek! . . . ó. I VEGYESEK I SS ® — Dr. Darányi Kálmán ny. miniszterelnököt, főiskolánk világi gondnokát a Kormányzó úr magas kitüntetésben részesítette, amikor neki a hazának leg­utóbb tett értékes szolgálataiért újólag teljes elisme­rését fejezte ki. — Uj tanácsbíró. A veszprémi ref. egyházmegye gyülekezeteinek presbitériumai a dr. Horváth Lajos le­mondásával megüresedett egyházmegyei világi tanács­­birói tisztségre dr. Ungváry Antal törvényszéki tanács­elnököt választották meg. — Lelkészválaszíás. A baranyasellyei ref. gyü­lekezet Lőrincze Géza székesfehérvári hitoktató-lel­| készt választotta meg lelkipásztorának. Isten gazdag I áldása legyen az új lelkipásztoron és gyülekezetén. — Felvidéki estet rendezett november 27-én a pápai Református Nőegylet a ref. templomban. Nagy Jenő kollégiumi tanár nagy alapossággal megírt ta­nulmányban ismertette a cseh megszállás húsz esz­tendejét, illetve az ottani magyarság gazdasági és művelődési viszonyait. A szomorú tényekből sok ér­dekes tanulságot is vont le a jövendő számára. Tóth Sándor kollégiumi tanár a Felvidék üzenete címen a belső megújhodás szükségességét hangoztatta. Gáty Samu s. lelkész Bach-darabot orgonázott, a Főiskolai Énekkar Szabó Sándor vezetésével énekszámot adott elő, Fésűs Rózsi tanítónő Bolla Vince s. lelkész ün­nepi versét szavalta. A felemelő ünnepély közének­kel és Ólé Sándor lelkipásztor imádságával kezdő­dött és végződött. — A Csurgővidéki Lelkészi Kör őszi presbiteri konferenciáját Lábodon november 8-án és Kutason november 9-én rendezte meg. A lábodi konferencián 112 presbiter jelent meg a következő községekből: Lábod, Rinyahosszúfalu, Rinyabesenyő, Rinyaszent­­király, Rinyaújlak, Rinyaújnép, Erdőcsokonya, Kom­­lósd1, Szabás, Nagykorpád, Somogyszob, Bolhás. Pro­gram a következő volt: 1. 1. dics. 89. zs. 1, 2. verse. 2. Igét hirdetett Zsidókhoz írt levél 3. r. 15. verse

Next

/
Thumbnails
Contents