Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1938-10-02 / 40. szám

194. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1938.

És az írás adatai, meg a történelem szerint, Kálvin óta, helyesen nézve, a dolgot úgy kell felfogni, hogy a különös lelkigondozás, amit mi most szemünk előtt tartunk, nem a pásztor munkája, aki az ige szolgája, hanem! a pastones-é (pásztoroké),- akiket Krisztus ajándékozott az ő egyházának a presbiterekben, amikor tüstént megjegyezzük, hog> (aztán a prédikátort is mint presbitert tekintjük. A pásztorkodás-tan szó a lelkigondozást nagyon könnyen csak a prédikátorra vonatkoztatja, mig a poimenika szó tüstént láttatja, hogy a különös lelkigondozás gyakorlása a presbiterek pásztori feladata.

A Szentírásból, már az Ótestamentumban világosan látszik, hogy lelki gondozásnak az egyház minden egjles tagja iránt külön-külön kell lennie; e gondozást a családatyának, papnak és prófétának is kellett gyakorolnia; egészen világosan beszél itt Ezélc. 3,

17—20., az Újtestamentumban kiváltképen Krisztus látszik a lelkek külön-külön való gondozójának, amikor jó Pásztornak neveztetik, aki juhait névszerint ismeri. Krisztus beszél az egyes lélek értékéről, egyes személlyel tárgyal és tanítja, hogy a tanítványoknak az embereket házaikban fel kell keresniük Luk. 10, 5, Péternek mondja: legeltesd az én bárányaimat. Az apostolok aztán az ő példája szerint és megbízása következtében az egyes hívőkkel foglalkoztak és érintkeztek velük, Pál maga levelet írt egy testvérnek magánügyben.

Az apostolok itt pásztoroknak tekintették magukat és feladatuknak iez a része átment a későbbi presbiterekre, akik közé én az Ige szolgáit is számítom, akik nemcsak tanító-presbiterek, hanem kormányzópresbiterek is. így értjük meg azt, amit Pál az efezusi presbiterektől való búcsúzásakor, Csel. 20, 28. szerint mondott: viseljetek gondot ezért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket felügyelőkké tett, az Isten egyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett. Itt legeltetésről van szó, mint a presbitereknek adott feladatról, mely inkább az egyház lelki életére vonatkozik, úgy amint ezt az egyes hívők életükben, mint az egyház organizmusát (szervezetét) átélik, mint az intézményes kapcsolatra. És amikor szó van a tulajdon vérével való megvételről, akkor ez a kifejezés is arra utal, hogy itt inkább kell gondolnunk az élő birtokra, mint az intézményre, mint 'olyanra. Igen, van itt kybernetika is, mely a presbiterre bízza az intézmény kormányzását, de van itt poimenika is, mely a presbitertől megkívánja, hogy pásztor legyen, azaz az egyes hívők lelki gondozója.

Az anyagi gondoskodásról a diakonusi hivatalnak kell gondoskodnia és ezért jó, ha a presbiter ezen a téren nem mozog. I. Thess. 5, 12—14-ből is világosan látszik a presbiterek feladata: intsétek a rendetleneket, vigasztaljátok a kislelküeket, támogassátok a gyöngéket. Tehát úgy vélern, hogy a lelkigondozást akkép írhatom körül, hogy az az a pásztori gondozás, amit a presbiter az egyes egyháztag iránt gyakorol.

Ami ennek a lelki gondozásnak történetét illeti, bizonyára megengedik nékem, hogy nagyon rövid legyek. Már Cleme,nsnél és Cyprianusnál látszik, hogy az ige általánosságban történő szolgálatát nem tartották elégségesnek. Az egyházi atyák is így nyilatkoztak. A római egyházban a gyónás jött gyakorlatba. A, református hitvallási iratok nem adnak előírásokat, de a cura specialis animarumból indulnák ki, így a Confessio Helvetica prior a 19. fejezetben és a posterior a 18. fejezetben. Kálvin volt azonban az a

férfiú, aki Genfben, mint a lelkigondozás eszközét, bevezette a presbiterek által történő házi látogatást (családlátogatást), aminél a prédikátor mint presbiter számított. 1 És pedig nem mint eszköz a kybernetika, hanem a poimenika számára. így volt ez előírva a londoni menekült (egyházban is. A wezeli konvent 1568-ban szól róla és az összes református zsinatok, amiket a 16. század végén és a 17. elején Hollandiában tartottak, szólnak erről. És a mi egyházaink presbiteri beiktatási formulája világosan mutatja, mit értünk cura specialis animarum-on, mivel ezen formula szerint a presbitereknek az Ige szolgáival együtt szorgalmasan utána kell nézniök, hogy ki-ki magát (illendően viseli-e á hitvallásban és életben. Eddig a történet.

Kálvin példája nyomán, a reformátusok, különböző országokban, legjobb eszköznek látták a különös lelkigondozás számára a presbiterek által való házi (család) látogatást. A házi látogatásban látták azt az intézményt, ami által a presbiterek, print hű pásztorok őrködnek a gyülekezet egyes tagjainak jóléte felett.

Ha a református egyház a kulcsok hatalmának gyakorlását a római gyóntatószékből átvitte is az Ige szolgálatába, az egyént azért nem hagyta el, hanem: a házi látogatás által törekedett a lelki jólétén munkálkodni. A házi látogatás hivatali jelleget visel és ebben különbözik a hívők egymás-építésétől. Bizonyára a hívőknek is feladata, hogy egymásra ügyeljenek és egymást építsék a hitben, erősítsék a szeretetben, mélyítsék a reménységben, de a házi látogatásban a presbiter hivatalosan jön a hívőhöz, ami azt akarja mondani: Krisztus maga jön a lelki jólétet munkálni, szolgája által. Krisztus maga fáradozik a hivatal viselőjében az egyénnel. Ezért nem gyakorolnak a presbiterek uralmat a lelkeken, hanem Krisztust szolgálják a lelkek gondozásában. És a gyülekezet tagjai /elismerik a hivatalviselő tekintélyűét, amennyiben nékik maguknak el kell ismerniök, hogy azok tőlük Krisztus nevében nem mást követelnek, mint amit Isten Igéje őtőlük is követel.

Ha az Ige hirdetése az Ige alkalmazását adja az egész gyülekezetnek, a presbiterek házi látogatása az Ige alkalmazását adja kinek-kinek külön-külön.

Innét van, hogy a házi látogatás bizalmas jellegű. A különös lelki szükségek felfedhetők és a különös gondok megismerhetőkké válnak. A gyülekezet tagjainak bizalmat kell ajándékozniok; ezt nem lehet kikényszeríteni; ezt nem is szabad a hivatalviselőknek meggyalázni, hanem ezáltal olyan légkör teremtődik, amiben egy hű lelkigondozó sokat jelenthet a gondjaira bízott juhoknak.

( Néhány szó a házi látogatás céljáról. Alapjában véve azon viszonyról van szó, amelyben az ember áll Istennel, a Krisztus Jézusban, a Szent Lélek által. Ezért annak >a pásztori gondozásnak, amit a házi látogatásban gyakorlunk, nem az egyház virágoztatása a célja, intézményes értelemben, hanem a tulajdon lelki élet elmélyítése és meggazdagíltása. Azt akarja megvizsgálni, vájjon a gyülekezet tagjai Isten Igéjével jegyező leg élnek-e, amire élő hit hajtja őket. A hit nem maradhat gyümölcs nélkül és a hit gyümölcsét meg kell találni az élet egész megnyilvánulásában. Mutatkoznia kell a családi életben, az egyházi életben, az állami és társadalmi életben. Erre nem elégséges hű egyháztagnak lenni, hanem tudni kell, hogy igaz hit által Krisztus belénk oltatott. Ezért van az, hogy a régi reformátusok a házi látogatást az úrva-