Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-09-25 / 39. szám
Negyvenkilencedik évfolyam. 39. szám. Pápa, 1938 szeptember 25. DDMNTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.______________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK ----------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONQRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Lássátok az Úr tetteit! Zsolt. 46 :9. Magyar nemzetünk és vele református egyházunk is sok viszontagságon ment át története folyamán. Hányszor volt siralom völgye országunk? Vészes viharok tomboltak felettünk. Voltak idők, mikor közel álltunk a megsemmisüléshez. Saját bűneink, szomszédaink ármánya, kapzsisága és gyűlölete, idegen érdekek szolgálata mind összefogtak, hogy eltüntessenek bennünket a föld színéről. És mégis itt vagyunk. Isten kegyelmes volt hozzánk, mert Ő irgalmas és megbocsátó Atya. Ő a mi oltalmunk és erössségünk! Igen bizonyos segítség a nyom or óságban! Nemzetünk élete újból fordulóponthoz jutott. Nem láthatjuk, mit hoz a titokteljes jövendő. Egyik percben villámok cikáznak, a másikban kiderül az ég és reménykedünk, hogy álmaink holnap már valóra válnak. Magyarok! Nézzünk felfelé. Lássuk meg az Úr tetteit! Ö az, Aki hordozott eddig is minket sasszárnyakon. Felemelt, ha elestünk, megvigasztalt, ha szomor'kodtunk, bátorított, ha csüggedeztünk és győzelemmel koronázott, ha Benne bíztunk. Félre minden kishitűséggel! Közel az Úr az övéihez. Borúra jön a derű. Kisüt igazságunk napja. Fel a szívekkel! Istenünk töltsd ki a Te Lelkedet bő mértékben mireánk e napokban. Add, hogy elnémuljon minden belső egyenetlenkedés és pártviszály. Adj erőt karjainkba, hogy mindenki megsokszorozódott erővel végezhesse a számára kitűzött feladatokat. Tisztíts meg minket minden bűnünktől, hogy megláthassuk világosan a Te akaratodat és közöld velünk kegyelmedet, hogy híven követhessük azt. P. JGondolatok egy elmaradt konferencia körül. Egyházkerületünk lelkipásztorai számára e hó 20—22-ik napjain továbbképző konferencia volt tervbe véve. Hivatalos lapunk 37-ik számában aztán megjött az értesítés, hogy a konferencia elmarad. Megvallom őszintén, nem vagyok nagy barátja a so'k s ma már szinte túltengésbe menő összejöveteleknek. Elismerem ugyan, hogy egyházi életünk nem maradhat abban az állapotban, amelyben eddig volt, hogy megelégedtünk a vasárnapi igehirdetéssel, a sákramentojmok kiszolgáltatásával, a halottak eltemetésével s aztán engedtük, hölgy menjen minden úgy, ahoigy akar, egyházi és magánéletben egyaránt, s szükség van arra, hogy a lelkipásztor komolyan mérlegelje Istentől és a gyülekezettől nyert szent megbízatását és az Ige tanítása alapján pásztori prudenciával törekedjék egv szentebb gyülekezeti életre, melyen meglássák, hogy a Krisztus képe ragyog rajta: de állítani merem, hogy nem annyira konferenciákon nyert hatásokra, mint igazi keresztyéni lélekre Van szükségünk, I hogy hivatásunk magaslatára tudjunk felemelkedni. Ha nekem nem világító szövétnekem a hit, mely megmutatja az utat, amelyen járnom kell, ha nem mindennapi tanítóm a Krisztus, ki képes megmutatni, hogyan kell élnem s betöltenem pásztori hivatásomat, eljárhatok én száz és száz konferenciára, mert ha kapok is bizonyos hatásokat, olyanok lesznek azok rám nézve, mint a szalmaláng, mire hazaérek, már ki is kerültem hatásuk alól. De most mégis azt mondom, sajnálom, hogy ez a kerületi összejövetel elmaradt. Jó lett volna megismerni, milyen állapotok vannak más egyházmegyékben s hogyan harcolnak a különböző vidékek lelkipásztorai a test és világ ellen, melvek örökös ellenségeink s miként próbálják felrázni a hit dolgaival nem törődő református embereket, hogy gondolkodni tudjanak a Krisztusban megjelent váltságról és idvességről. Jó lett volna megtudni, hogy van-e sikere, — vagy legalább is biztató-e a munkájuk, vagy pedig reménytelennek látszik a legszentebb igyekezet is. Tudom jól, nem mi munkálódu|nk, hanem az Isten Lelke buzdít fel pásztort és egyháztagot egyaránt, de mégis .kívánatos lett volna kicserélni ismereteinket, ha vannak már, akik akár a maguk, akár gyülekezetük életében megtalálták azt az útat, melyen a tökéletesedés felé haladhatnak, — mit tettek, mennyit imádkoztak, hogyan formálta át őket az Ige mindenekfelett diadalmaskodó ereje, hogy az ó-embert levetkőzhessék s a Krisztus áldott segedelmével felöltözhessék amaz újat, mely teremtetett szentségben és igazságban, s amelyen kiragyog az Isten dicsősége. Nem lehet református lelkész, kit ily dolgok nem érdekelnének. Mert ha volnának, nem érdemelnék meg, hogy palástot hordjanak s az Ige szolgái legyenek. Nem bérért kell szolgálnunk, — bár ebből a világból valók vagyunk, — hanem szent hevülettel, Isten ügyéért való boldog lángolással, nem felejtvén el, hogy olyan Úrnak szolgálunk, Akinek az ég és föld minden seregei engednek. Jó lett volna meghallgatni a kijelölt érdemes előadókat. Ma már nincs olyan munkakör, amelybe tartozók ne .‘igyekeznének mind mélyebbre hatolni hivatásuk dolgaiba. S vájjon nekünk, kik az élet legkomolyabb részével, a lélek kérdéseivel foglalkozunk, nem lenne szükségünk arra, hogy mind mélyebbre igyekezzünk evezni? ... Úgy hiszem, nem is az érdeklődés hiánya, ha. nem inkább a szeptember hó akadályozott meg so-
