Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-07-03 / 27. szám
Negyvenkilencedik évfolyam. 27. szám. Pápa, 1938 július 3. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ■ _____ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.____________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A pápai református tanítónőképző-intézet jövője. A dunántúli református egyházkerület tanácsa június hó 22-én Pápán ülést tartott. A tanács többek között foglalkozott a tanítóképzésre vonatkozó törvény értelmében a pápai tanítónőképző-intézetnek líceummá és tanítónőképző akadémiává átszervezésével. Az egyházkerületi tanács kimondotta, hogy 1938. évi szeptember hó elsejével a líceum első osztályát megnyitja és azután fokozatosan a következő osztályokat s annak idején a tanítónőképző akadémia első, majd második évfolyamát. Egyben a leghatározottabban kifejezésre juttatta, hogy ragaszkodik a pápai tanítónőképző-intézet fenntartásához, mert minden más beállítás ellenére az intézetre nemcsak a dunántúli református egyházkerületnek, hanem az egyetemes magyar református egyháznak is szüksége van. Az intézet életképességét bizonyítja növendékeinek állandó létszáma, színvonalát a hivatalos felügyeleti szervek által megállapított nevelési és tanítási eredménye, szükségességét a tanítónői utánpótlás biztosítása és kiváltképen a nőnevelés megalkuvást nem ismerő parancsa. Ebből a szempontból a pápai nőnevelő-intézetnek csonkítatlan formájában fenntartása, illetve líceummá és tanítónőképző akadémiává átszervezése a dunántúli református egyházkerület létkérdése, mert mig a többi egyházkerületekben a tanítónőképzőkön kívül vannak a nőnevelés szolgálatában álló középiskolák: leánygimnáziumok, addig Dunántúlon ez az egyetlen református jellegű nőnevelő-intézet. Ez a tény minden más érvnél erőteljesebben bizonyítja, hogy nagyobb szükség van Dunántúlon erre az egyetlen tanítónőképző-intézetre, mint pl. Tiszántúlon kettőre, hol leánygimnáziumok is állnak a nőnevelés szolgálatában. Kívánatosnak tartja azonban az egyházkerületi tanács az összes református tanító és tanítónőképző-intézetek csorbíttatlan fenntartását s ily irányban felterjesztést is intézett az egyetemes konventre. Telepesek a nyugati határszélen. Gazdasági és politikai harcok korában élünk. A nemzetek, mint ellenségek élnek egymás mellett. A nagy világháború pusztítása még mindig érezteti hatását. Nincsen békesség a világban. Nem élhetnek biztonságban sem a »győztesek«, sem a »legyőzöttek«. Mindenik fél tudja, hogy még egy számadás következik. Lázas fegyverkezés folyik a világ minden részében. Készülnek a párbajra, mely halálos kimenetelű lesz valamelyik fél számára. Ebben a harcban nem juthat szóhoz az igazság, a keresztyéni ^szeretet. »Aki bírja, marja« háborúja következik. Az a nemzet győz, amelyik jobban felkészül a harcra, a gyengébb „pedig elpusztul. Érthető tehát, hogy a iezajlott világháború után mindenik nemzet, amelyik levonta a háború tanulságait, arra törekedik, hogy erőit megnövelje, értékeit gyarapítsa és a nemzeti öntudatot a legmagasabb mértékig felfokozza. Ennek az eléréséhez egyik módszer a nép széles rétegének bevonása a nemzetet fenntartó elemei közé. Körülöttünk lakó népek ezt a munkát végezték a telepítés által. A határszélekre a legmegbízhatóbb embereiket telepítették. A magyar földet használták fel erre a célra! Nálunk a telepítés lassú ütemben folyik. Pedig itt nem is évtizedek, hanem évszázadok mulasztását kell pótolni! Négyszáz év alatt sokszor felhasználták a magyar földet magyarellenes cselekedet jutalmazására. Valahol parcellázás, birtokeladás történt, ha idegen fajuak laktak azon a vidéken, akkor a föld azoké lett. Nemzeti érdekeket szolgáló földpolitikát nálunk sohasem folytattak, mely elsősorban magyar emberek kezébe juttatta volna a földet. így eljutottunk Trianonhoz, a Csonkaországban pedig ehhez a megállapításhoz: az ország kilencmillió lakosa közül hárommillió földnélküli zsellér és napszámos. Ez a hárommillió ember szinte alig képvisel erőt, mert jó része támogatásra szorul. Ilyen körülmények között erősödnetik-e o nen zet? Mi adja c,z erőt? Elsősorban a föld, ahol a magyar ember megvetheti a lábát, a kenyér, melyet szorgalmas munkával megkereshet! A telepítés kérdésének megoldása ma a legsürgősebb teendő. A nvugat: trianoni határszélre a magyarok ezreit kellene telepíteni! Minden eladó birtokot meg kell venni és olyan magyaroknak juttatni, akik a magyar faj legtisztább képviselői, a magyar erények legtisztább hordozói! A birtokelosztást tekintve megdöbbentő a helyzet itt a nyugati határszélen. A föld ngyobb része nagybirtok, jó része idegen nemzetiségek kezén van, csak kisebb része van a magyar lakosság kezében. Telepítési lehetőség van és ennek megvalósítása nemzeti érdek! Ezen a vidéken a telepítés létérdeke a magyarságnak. Néhány héttel ezelőtt végre telepesek jöttek erre a vidékre. Debrecen vidékéről, Józsáról jöttek. Nyolc család negyven gyermekkel. Az országos vitézi szék telepítette őket és a Református Szeretetszövetség fedezte útiköltségeiket. A családfők mind vitézek. Egyelőre cselédlakásokban laknak, aiatás után mindenik családnak külön-külön házat építenek. Családonként 20 hold földet kapnak, egy lovat és két tehenet 47 évi törlesztésre. Erre a helyre még kb. 15 család kerül. Még nincsen megfelelő számú jelentkező, ez a telepítés azért késik. Itt csak sokgyermekes családok jöhetnek számításba. Erősítésre, vigasztalásra nagy szükségük van.
