Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-05-09 / 19. szám
86. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1937. Kálvin prédikációi formai és stiláris szempontból nézve. Kálvin, mint prédikátor — Istennek mint a szigorú pásztor nyájához tartozó juhnak tekintette magát; ennek a tudatában vezette ő is, mint pásztor a nyáját, tanácsolta, irányította őket szigorú felelősségérzettel, de a felebaráti szeretet érzésétől vezettetve. Minden közömbösséget, puhaságot összetört, korbácsolt; e közben szívét is el kellett sokszor hallgattatnia. Azonban mindig féltékeny volt arra, hogy Isten dicsőségére történjék minden, nehogy a saját cselekedetei, vagy a mások tettei ennek ellentmondjanak. Felfogása a textusválasztásról. Mint kényszerítő hatás, semmisem befolyásolta Kálvint textusainak a megválasztásánál. Nem az egyház időleges és múlandó állapota irányította és kényszerítette a textus választásnál. Mindenkor hibáztatja, sőt átkosnak és felségsértésnek tekinti szolgatársainak az eljárását, akik a megalkuvással teli beszédeiket bibliai hivatkozásokkal próbálják igazolni; nem Igét hirdetnek, hanem a maguk mondanivalójára igyekeznek ráhelyezni az Igét; erre való hivatkozással, bibliai külsővel biztosítják a beszédeik tekintélyét és úgy gondolják, hogy ezek a nagyon is emberi mondanivalók bibliai mezbe öltöztetve nagyban hozzájárulnak az egyházépítéshez. Erre a hivatkozásra azért volt szükségük, mert nem a Lélek adta a mondanivalót, hanem önmaguk. Kálvin mindig kizárólagosan a Szent Lélek vezetésére bízta magát beszédei megírásánál. Felfogása a perfkópa-rendszerröl. A textusválasztásnál egyedül a Lélek irányíthatja a lelkipásztort. Semmi féle metódusnak nincs helye a textusválasztásnál. Még az év ünnepeinek egyes alkalmaira előre meghatározott textusgyűjteményt, a perikóparendszert is helytelennek .tartja, mert a tudós, aki ezt összegyűjti, minden méltósága ellenére is csak ember, így nincs meg a képessége, hogy Isten aktuális szavát a maga önkényességével Helyettesítse. Kálvin távoltartotta magát attól, hogy Isten Igéje és önmaga közé odaékelje az emberi fantáziát, ha még olyan kegyes is és akár egy Jeromostól, vagy Luthertől származnék is. Egyedül az Ige az, amit prédikálni kel!! De ezekután van-e jogunk arra, hogy akár az Ó, vagy akár az Újtestamentumból kiválasszunk egy textust? Nem emberi önkényesség müve-e? Nem helytelenség-e, hogy egyes részeket elválasztunk a többitől, amelyek szorosan összetartoznak, talán éppen egymást magyarázzák, világítják meg? Isten könyvekre osztott formában adta és adja kezünkbe az írást. Kálvin a Biblia minden könyvét hosszú beszédsorozatban magyarázta. Ezeknek a magyarázatoknak a megírásánál Isten Leikétől ihletve mindig megkapta a mondanivalót: meglátta, hogy a históriai körülmények mit kívánnak, avagy az egyház min vergődik. Ez az ihletés nem abban nyilvánult meg, hogy Isten azonnal megmutatta az éppen megfelelő textust, vagy hogy megerősítette éppen abban, amelyet ő maga gondolt, vagy kért. Hanem, ha elhatározta magát, hogy egy különösebb bibliai hely felett elmélkedjék, amelyről még nem írt magyarázatot, nem problémázgatott azon, hogy megfelelő-e vagy nem, válassza-e avagy nem, hanem megtanulta szóról-szóra, mélyen elrejtette magában, hogy az Ige a maga változatosságában, a maga aktualitásában hasson; így született meg a kiválasztott biblia helyhez való magyarázat. Kálvin beszédeinek az érthetősége. Kálvin prédikációi nem szónoki beszédek, nem értekezések, hanem homiliák, mély erkölcsi tartalommal. Minden mélységük ellenére érthetők és világosak. A nehezebb részeket jól megvilágítja, szóról-szóra magyarázza; nem kerüli el a nyelvtani és történeti szempontból való megvilágítást sem. Az általa használt fordítást helyesbíti az eredeti szöveg szerint. Járatos volt a zsidó civilizáció történeti fejlődésében, hivatkozik erkölcsi szokásaikra s egyéb életmegnyilvánulásaikra. Az Ige minden szavát Isten személyére vezeti vissza, mint akitől az származott. Sok hasznos példát alkalmaz a megvilágítás céljából. Világossá tudja tenni gyülekezete előtt a kijelentés csodálatos egységét, megérezteti az Isten jelenlétét. Miután mindent érthetővé, világossá tett, levezeti a dogmatikai és gyakorlati következményeket. Sohasem megy tovább addig, amíg mindent kimerítően meg nem magyarázott. Kálvin prédikációinak a stílusa. Prédikációiban nem alkalmazta a cicerói ékesszólást ; az elvont fogalmakat, értelmetlenségeket elkerülte. A hosszabb részleteket több kisebb részre osztja, az egyes részek között hasonló átmenetet alkalmaz. Ezalatt az előző részt mégegyszer átgondolhatja a hivő és elkészülhet az új rész befogadására, megértésére. A szónoki fogásokat, a szójátékokat megveti, az allegóriákat sem szereti. A középkor szószékein pedig mindezek nagyon gyakoriak voltak és éppen ezek tették méltatlanná. Mint ember beszél emberekről emberi személyekhez. Hívei figyelmét állandóan lekötötték a művészi módon váltakozó dogmatikai tételei, — de nem mesterkéltek. — Egymás után váltakoztak beszédeiben a színes leírások, a komoly intések, gyengéd kérések, hol meg szenvedélyes kitörések. Nagyszerűen jellemzi, mutatja be a bibliai személyeket. Szemléletesen állítja őket elénk. Megmutatja kiváló tulajdonságaikat — de nem azért, hogy mint bálványokat tekintsék’és imádat tárgyait lássák benne a hallgatók. Éppen ezért nem a külső magaviseletük a fontos előtte, nem is időzik sokat a külső dolgok leírásánál, hanem inkább a belső, világukat igyekszik be-' mutatni, minden cselekedetüknek a belső értelmét igyekszik megtalálni, figyeli az ő néma beszédüket. Belelát a lelkűkbe; alaposan szemügyre veszi az előtte lévő rajzukat, amely ha frappáns is, mégis sematikus és sokszor erőszakolt. De mégis megérti és ismeri őket. Világosan állítja őket hallgatói elé. Kiváló írói tehetséggel rendelkezett. Éppen ezért nem volt szüksége az írói fogásokra, fortélyokra. Minden követelménynek megfelelt, minden nehézséget könynyen legyőzött. Minden munkájában nagyon vigyázott az egységes hangra. Kivétel ez alól, ha prédikálása közben átengedte magát a rögtönzés szenvedélyének. Ilyenkor nem vigyázott a stilus szépségére, a szép külsőre; félretett minden kíméletet, nem csillogtatta meg szónoki tehetségét. A legkülönbözőbb hangok gyors egymásutánban következtek: hol kért, hol cáfolt; tanított, ostorozott, az elbeszélést követte az aggodalom, majd mélységes alázat és újra felbuzdulás követték egymást. Stílusa szívének és gondolatainak a változását követte. Egy ember lelki világa mindig nagyon rejtett és megismerhetetlen a szemlélő, a hallgató számára. Kálvin csodálatos finomságú belső világa kibontakozik beszédeiben, ezt a csodálatos finomságú világot beszélni halljuk. Prédikációiban előttünk áll Kálvin a maga igazi
