Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-03-28 / 13. szám
58. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1937. egyházi lapokba, theologiai közlönyökbe. Egynémelybe gyülekezeti lapot is szerkeszt. Ez a felsorolás tetszetős, de ha meggondoljuk, hogy tetszetősségét egy, kézen elszámlálható kis töredéknek köszönheti, nyilvánvaló, hogy a mai külföldjárás a régi magyar protestáns peregrinátus szellemi hagyományainak mögötte marad. A nagy többségnél kétségtelenül hiányzik a tervszerű alkalomkihasználás, mégpedig mind a tervszerű theologiai kutatás, mind a tervszerű gyakorlati munka- és életmegfigyelés irányában. Nyilván azért, mert a kellő kiválasztás, illetve előkészítés nem volt meg, vagy nem volt a külföldjárás nagy lehetőségeivel arányban álló. Itt a dolognak arról az oldaláról kell beszélnem, ahol minket terhel a felelősség. Általában csupa jeles diák ment ki, s mégis, kivált a tervszerűtlen munkát végzők leveleiből gyakran csendül ki a theologiai tudomány iránti gyanakvás: hangsúlyozzák vagy védelmezik a »gyakorlat« fontosságát az elmélettel szemben, jeléül annak, hogy theologiai oktatásunk sok esetben még külföldet járt jobb diákjainkat sem tudta meggyőzni a theoíogia szükségességéről. (Folyt, köv.) Dr. Török István. Lelkészi továbbképzés. (Az élet találós kérdései.) Falusi népünk nem sokat ad a jeles lelkészi oklevélre, de arra már igen, hogy a papjuk —- okos ember legyen. (Ez némikép azt mutatja, hogy jeles oklevél nélkül is lehet valaki okos ember és viszont a dicsőséges oklevél nem feltétlenül azt bizonyítja, hogy tulajdonosánál rakáson állna az ész.) Az élet sokszor vizsgáztat minket, amikor népünk feszült figyelme lesi, hogy miként birkózunk meg a hétköznapok gordiusi csomójával. A sikerült birkózást közvéleményünk megbecsüléssel jutalmazza. Lássunk néhány találós kérdést. 1. Lakodalomba vagyok hivatalos. Csakhogy nem vőfély útján, a faluhelyen egyetlen kizárólagos legitim úton, hanem a vőlegény személyes felkérésével. Nem is akkor kaptam a meghívást, amikor mások, hanem később. Akkor, amikor a vőfély útja befejeződvén, kitűnt, hogy kimaradtam a meghívásból és felindult a közvélemény a nagy méltatlanság láttára. Erre, megszólástól való féltében, jelentkezett a vőlegény a meghívással és többféle kedveskedéssel igyekezett rávenni ismételten, hogy ne maradjon üresen helyem a lakodalmi asztalnál. így tehát adva volt az élet találós kérdése: menjek-e, avagy ne? Én úgy oldottam meg, hogy ajándékot küldöttem az ifjú párnak, de otthon maradtam. (Dicsérték is a megodásért az eszemet!) II. Másik ilyen találós kérdés: Anti bácsi szoligája jeles fiatal ember és jeles szolga. Áll talán már száz esztendeje is a világ — vallja Anti bácsi —, de ilyen derék szolgalegényt még nem hordott hátán a föld. Történt azonban szénahordás idején egy nem kis baleset- Már szénával megrakva, útrakészen állott a szekér., tetejében a gazda nem épen fiatal feleségével. Anti bácsi még tetí-vett valamit, a legény is igazított valamit, a lovak kocsi felőli részénél bajosjkodva. Ekkor történt a baj. Egy pillanat müve és zuhan alá Anti bácsi derék felesége a kocsi tetejéről, egyenesen a lovak közé. A jó kocsis azonban észen volt és idejében derékon kapta a gazdasszonyát s talán a haláltól mentette meg. Anti bácsi abban a minutumban kiadta a szolga útját, amiért a feleségét érinteni merte, de kiadta az asszonyét is, azon az alapon, hogy tisztességes aszszony ilyenkor sikolyt egyet és az asszony nem sikolytott. Kérdés: helyesen jártak-e el az ügy szereplői, főként Anti bácsi? Ez a kérdés a helybeli Hangyában pro és contra vitattatott. Törtek rajta az elmék. A legények határozottan a legény pártján voltak, mert: — Ha összetiporták volna a lovak? — emeli ki egy fiatal. — Hát aztán? — vágják vissza. Azt a füvet is utolérte a kasza, aki azon a kocsin volt! — Ha még sikolytott volna! — hánytorgatj^ Anti bácsi. — Hiszen sikolytott! — veszi fel a védelmet másvalaki. — Sikolytott ám, ,szógám, de mikor? Amikor iengem meglátott! Néhány szem reám emelkedik, várva, én mit véleményezek a dologról. Itt dőlt el, hogy benőtt-e a fejem lágya. Nyakba húzott vállal, egymást megértve, kacsintott össze néhány nőssé és öregje. Vártak. Megmondtam a választ. Úgy ítélték belőle, hogy benőtt a fejem lágya. (Én is törtem rajta a fejem. Ha úgy tetszik, törje rajta a szives és jóakaratul olvasó is. Azért nem sikerítem ide a választ.) III. A harmadik fogós kérdés a Bibliával függ össze. Méltóztassék kikeresni az I Mózes 4:8—ló. szakaszt. A probléma itt az, hogy noha Ádám, Éva és Kain alkotják az emberiséget, Kain a Nód földén telepszik le (16-i'k vers!) és attól retteg, hogy bujdösásában valaki megölheti. (Csak hárman voltak, mégis van Nód földe, mégis van ok rettegésre!) Méltóztassék egyszerű és hívő falusi emberünknek ezt a bibliai helyet megmagyarázni. Még pedig rögtön, alaposan, mert azért Jött s arra vár. Persze^ nem tévesztve szem elől azt, hogy a Szentírás igazat mond minden szavával, tehát szent írás. Megfejtés, egyben magyarázat: Mózes könyvében találjuk a bibliai helyünket, Mózes tehát azzal a névvel jelölte meg azt a területet^ ahol Kain letelepedett, amely néven Mózes és olvasói azt ismerték. így kerül ide Nód földe. Nem az tehát a helyzet, hogy Kain idejében volt a neve ennek a területinek »Nód földe«, hanem az, hogy Mózes korában1 így, ilyen néven ismerték azt a területet. Kain félelmének a magyarázata: Kain nem tudhatta, hogy máshol nem laknak-e rajtuk kívül emberek; vagy határozottan tudta, hogy laknak mások is másfelé, szüleinek meg nem nevezett gyermekei; esetleg ezután születendő gyermekei közül is támadhat valaki ellene. Vagy: nem biztos, hogy embertől félt Kain, félhetett Isten öldöklő angyalától is. Aki jobb magyarázatot ad, végezzen rajtam egy kis lelkészi továbbképzést. (Híve vagyok a továbbképzésnek!) Nem tanulhatunk azonban annyit, hogy az ezer arcú élet újabb fogas kérdéseivel be ne bizonyítsa, hogy — ő a legjobb továbbképző. Héreg. László Géza.
