Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-02-21 / 8. szám
34. oldal. DUNÁNTÚL! PROTESTÁNS LAP. 1937. ennek a ráhatását, de leginkább kidomborodik célkitűzésének az átvételében: »mikor már olyan helyzetbe kerül egy ilyen telep, hogy nagyobb lelki igényekkel lép fel, akkor az evangélista mellé, vagy helyére kiküldünk a misszióban már dolgozó lelkész jellegű munkást, aki valamelyik theologiai fakultáson rendszeres segédlelkészi és lelkészi vizsgálatot tesz eredményesen. A további célunk az lesz, hogy egy ilyen gyü/ekezet önfenntartó gyülekezet legyen, amely majd maga lesz képes lelkipásztorát és a munkát fenntartani. Mikor ezt a célt elértük, a mi feladatunk azonnal megszűnik, mert akkor átadjuk annak az egyházkerületnek, amelynek a területén éppen talál tátik az illető missziói egyház«. E sorok írója reméli, hogy sem a szíves olvasók, sem a Népmisszió tervezője nem tartják misszióellenesnek; Isten kegyelméből nemcsak elméletileg ismerhette meg a misszió különböző ágait és nemcsak tudományosan foglalkozhatott az evangélizáció kérdéseivel, hanem gyakorlatilag is és pedig falun és városon egyaránt, sőt nagy szórványterületen megismerhette a szórványmisszió szükségességét és tapasztalatokat szerezhetett a helyes módszer' alkalmazásáról. Azért, ha néhány jóindulatú megjegyzést tesz a tervezetről, ne tekintse senkise »kritizálásnak«, hanem a magyar református anyaszentegyház jobb jövőjéért aggódó, küzdő és imádkozó lélekből származó és a vállalkozás jó végre juttatására irányuló jószándéknak. Ez a néhány megjegyzés is szeretne szigorúan elvi térre szorítkozni, kerülve a szinte magától adódó technikai jellegű kérdéseket. 1. Megjegyezzük, hogy a tanya és a szórványmissziói munkánk elégtelenségének, fogyatékosságának, hiányainak oka nem egyházszervezetünkben van, mint ezt Dóczi gondolja, hanem az anyagiak hiányában. Egyházszervezetünk és egyházalkotmányunk nemcsak lehetővé, hanem szükségessé, egyenesen feladattá teszik ezt a munkát (E. T. I. te. 16. §, 112. § g) pont, III. te. 3. § c) pont). Hogy a magyar református egyház ezt még nem tudta így kiépíteni, mint ahogy nem tudott a múltban szeretetintézményeket se létesíteni, annak magyarázata történelmi múltúnkban van. Sokat kellett küzdeni és nagy áldozatokat hozni, bezárt és elkobzott templomok helyett újak építése és iskolák építése érdekében. Ma is az anyagi eszközök hiányoznak, a munka teljes. lendülettel megindítására. De az elvetett mag — hála Istennek — zsendülőben van. 2. A Népmisszió munkásainak a földmíves osztály azon gyermekei sorából való toborzását, akik csak hat elemit, vagy egy-két középiskolát végeztek, nem tartjuk szerencsésnek. Franciaországban azért képeznek (Cause, vagy Societé Centrale Evangelique) népevangelizátorokat, mert nincsen elegendő lelkészük. Nálunk azonban, amikor az egyházkerületi elnökségeknek minden egyházkerületben nagy gondot okoz az állás nélküli segédlelkészek elhelyezése, nincs semmi értelme ezeknek a képesített lelkészeknek a mellőzésével evangélistákat képezni és állítani munkába, ha ugyan a tervezetbe fölvett anyagot el tudnák sajátítani. Nem akarunk azzal a máé vonatkozásban szerzett tapasztalattal előjönni, hogy az a földmíves ifjú, aki a Népmisszió tanyájára kerül, félő, hogy nem az alázatos gyakorlati életet fogja megtanulni a mindennapi munkán keresztül, hanem kellő előtanulmány nélkül theologus kívánna lenni. így azután többé földmíves lenni nem akar, lelkész pedig nem lehet. Ha kint a szórványban, vagy a tanyán túlkicsinek találja a missziói területet, az anyaegyházközséget, talán elsősorban a lelkipásztort akarja evangélizálni. Igaz, hogy egyházszervezetünkből hiányzik az evangélista, de nem hiányzik ez a missziói munka és ennek végzése, mint feladat. Ezt pedig a magyar református egyház kifejezetten lelkészekkel kívánja végeztetni. (II. 3. §, VIII. 2. § e) pont.) 3. Ha mégis szükség lenne a missziói lelkészek és segédlelkészek és a tanyák gondozásában olyan áldásos tevékenységet kifejtő diakonissza testvérek mellett külön evangélistákra, akkor ezek kiképzése nem történhetik egy tanyabirtokon, hanem azok elméleti és gyakorlati kiképzéséről az egyetemes konvent által kidolgozott irányelvek szerint az egyházkerületek tartoznak gondoskodni. (III. te. 8. §.) Általában Dóczi Antal elgondolása határtalan optimizmusból és ideálista lelkesedésből fakad. Reméljük, hogy kezdeményezése helyes útra tér és így javára válhatik a mindnyájunk szívéhez olyan közel álló szent ügynek, mert bizonyára ő is tudja, hogy minden újabb belmissziói kezdeményezést, szervezkedést, be kell jelenteni a megfelelő egyházi testületnek és csak annak hozzájárulásával lehet folytatni. Győry Elemér. Téli magvetés. Február 8-án délután érkeztek meg Pápára a dunántúli református ifjúság kiküldöttei — 57 helyről 80-an —, hogy vezetőképző tanfolyamon vegyenek részt. A tanfolyam az előírt programúi szerint folyt le, s az ifjúság példás szorgalommal figyelt és tanult egy egész héten át. A főiskola dísztermében, mint vaáámi h népfőiskolán, 1 a ' reggelenként! n .Bibliakörök után, folytak az előadások délelőtt és este. Közben tanulmányi sétákon megtekintették a város s a kollégium nevezetességeit, múzeumait, a szövőgyárat, a gazdasági szakiskolát. Délutánokon játék és énektanulás, valamint szavalóverseny tették változatossá a programmot. Csütörtökön a Levente-Otthon óriási termét zsúfolásig töltötte meg az egyház minden rendű s rangú tagja s meghallgatta Medgyasszay Vince püspök! és gróf Teleky Tibor dr., KIÉ országos alelnök előadásait s az ifjak különböző szerepléseit. Vasárnap este vallásos estén Ólé Sándor lelkész tartott előadást a tele templomban, ifjak által adott műsor keretében. Örömmel jegyezzük fel, hogy az ifjak — valóban a dunántúli református ifjúság színe-java! — nagy Ígéretet jelent egyházi életünk számára. Nemcsak a figyelem, a buzgóság és mindent megismerni akarás jellemezte őket, hanem a lelkesedés tüze égett arcukon, mikor Dobos Károly lelkész-titkár tanításait hallgatták, vagy mikor Kovács Péter földműves-titkár lobogó tűzzel buzdította őket jobb és szebb életre. Dr. Batiz Dénes budapesti orvos, dr. Szabadi Béla és Tóth Sándor gimn. tanárok előadásai szomjas talajra hullottak. És lestük, hogyan születik meg lelkűkben az elhatározás s hallottuk, hogyan tettek a záró gyűlésen hitvallást e mellett az elhatározás mellett: tudatában vannak annak, hogy az ifjúságnak Krisztusért és ref. egyházunkért mindenre készen kell lenni! Ez a téli tábor olyan volt, mint csillag gyúlása sötétedő egünkön! Áldott magvetés volt, melynek termésében bátran és bizton reménykedünk! Hisszük, hogy Dobos és Kovács titkárok nagy erőfeszítéssel hordozott terhes feladata, a főiskola, az egyházak —
