Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-02-14 / 7. szám
Negyvennyolcadik évfolyam. 7. szám. Pápa, 1937 február 14. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS ____________________;________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. __________ KÖZLÖNYE — FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK .. ....... FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA) I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK „Köszönjük.“ Meg szoktuk köszönni embertársainknak a szivességet, amit velünk tesznek. De csak embertársainkkal szemben alkalmazzuk ezt a szót. Istennek hálát adunk a tőle nyert jókért. Édes magyar nyelvünknek ez is egy eredeti, szép sajátsága, gazdagsága, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk. A német nyelvben p[éIdául nincs külön szó az embereknek szóló köszönet és az Istennek szóló hála kifejezésére. A német nyelvben a köszönet is, a hála is: der Dank. Mint ahogy a német énekel (singt) a templomban is, a színházban is, meg a mulatságban is. A magyar ember a templomban énekel, mikor pedig mulat: nótáz vagy dalol. Az a ma divatos szokás, mely éneknek nevezi a világi dalt, vagy selejtes kabaré»slágert«, valóságos merénylet a magyar nyelv ellen. A világi dalt, vagy szinpadi slágert a »művész.« nem énekli, hanem dalolja, vagy mondjuk: előadja. Az egész magyar nyelvű Bibliában nincs egyetlen hely, ahol Istennek jótéteményéért ember köszönetét mondana. Mindig hálát ad, vagy áldja, magasztalja, dicséri, dicsőíti az Urat. Hasonlóképen magyar imádságíróink is. Csak a legújabb időben, amikor sok mindennel együtt a magyar nyelvérzék is meglehetősen megromlott, találkozunk imádságainkban ezzel a 'kitétellel: köszönjük, hogy... S ez a kitétel hivatalos liturgiás könyvünkben is sok helyütt előfordul. Mivel pedig az imádságírásnál is úgy van, hogy mások igazi nagy erényeit iitánozni nehéz, sőt lehetetlen, az utánzók az ilyen kisebb külsőségeket, sokszor helytelenségeket sajátítják el, azt gondolván',, hogy ezzel a nagy erényeket is utolérték. És megindul az áradat. Ez esetben is templomokban, összejöveteleken halljuk, írásokban olvassuk: köszönjük:, hogy... Különösen sok ifjú Timótheus, káplán és legátus atyánkfiái »szerepléseiben« valósággal burjánzik ez a köszönjük-kultusz. Hallunk és olvasunk imádságokat, amelyekben minden mondat így kezdődik és az egész imádság sem áll egyébből: köszönjük, köszönjük és köszönjük. Nem jó a hálát adunk, áldunk és a magyar nyelv helyes kifejezéseinek egész sorozata. Hanem jobb a köszönjük. Ismerjük az indító okot is, mely ezt a lavinát megindította. A közvetlenséget, bizalmat kívánnák ezzel szolgálni. Igen, de a közvetlenségnek, bizalomnak Isten iránt nem az egyes szavakban és hozzá még helytelen szavakban, hanem a gondolatokban és érzelmekben kell nyilvánulnia. Az a »köszönjük« Istennel szemben nem közvetlenségnek, bizalomnak; hanem csak bizalmaskodásnak kifejezője. Még egy imádság se lett közvetlenebb, bizalomteljesebb az által, hogy Istenünknek a hálaadás, áldás, dicsőítés helyett köszönetét mondunk, jó, hogy még nem köszönetét szavazunk. Akárhogyan forgatjuk is a dolgot: a magyar ember megköszöni felebarátjának a permétező gépet, hosszúgereblyét, lőcsöt és mindent, amit kölcsön kért és visszaad, megköszöni a felebarátjától nyert szivessséget, de háta viszolog, mikor az imádságban Istennel szemben hallja: köszönjük Uram, hogy... Mert a magyar ember Istennek az elvett jókért hálákat ad. Ez az imádkozó magyar lélek, imádkozó magyar Géniusz egyik szép törvénye, mely a magyar nyelvben is szépen kifejezésre jut. Ezt nem megvetni, nem elrontani, nem irtani, hanem megérteni és megbecsülni kell. Ez ellen a törvény ellen véteni nem szabad, mert ellenkező esetben csak liturgiánk színvoníalát sűlyesztjük. Szűcs József. Moody Dwight Lyman. 1837—1937. A Pápai Református Nőegyletnek az idei egyetemes imahetet bevezető január 3-iki vallásos estélyére írta dr. Pongrácz József. Szorgalmasán eljárt a templomba, ahova nagybátyja is .járt, de mint később kiderült, a beszédek egyáltalán nem érdekelték őt. Egyszer elaludt a prédikáció alatt és a gyülekezeti dékán felébresztve őt* jelentést tett a lelkipásztornak, aki azt mondta a dékánnak: »tartsa rajt’ a szemét«. Ettől kezdve Dwight figyelni kezdett a beszédekre. »Először életemben úgy éreztem, hogy a prédikátor egyenesen nekem beszél«, mondotta később életének e korszakáról. Egy vasárnap megjelent a vasárnapi iskolában. Amerikában t. i. a vasárnapi iskola nem szűnik meg a 12 esztendős korral, 'hanem oda eljárnak az emberek néha életük végéig is. A vasárnapi iskola vezetője Kimball nevű csoportvezetőhöz osztotta be, aki elmondta, hogy Dwightnek kezébe adta a Bibliát azzlal, hogy János evangéliomát olvassák. Dwight pedig a könyv elején kereste János evangéliomát, úgy hogy a csoport pár tagja elmosolyodott, hogy milyen járatlan az új jövevény a Bibliában. Ez a Kimball törődött a rábízott vasárnapi iskolásokkal, elment lakásukra és elbeszélgetett ott is velük Jézus Krisztusról. Egyszer eljött az idő, amikor Moodyt is meglátogatta. Moody épen cipőket csomagolt és e munka közben beszélt neki Kimball Jézusról, hogy Jézus mennyire szereti Dwightet is és ekkora szeretetet viszonozni kell. Nagyon egyszerű volt a bizonyságtevés, de megragadta Moodyt és ott, azonnal felajánlotta magát és életét Krisztusnak. Mint Moody később bevallotta, egész addig nem is tudta, hogy neki lelke van.
