Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-12-19 / 51. szám
DUNÁNTÚL! PROTESTÁNS LAP. 1937. 246. uldä vagy könyörgéses istentiszteletet kell tartani, az egyházi és nemzeti ünnep eszméjét megvilágosító bibliaolvasással és alkalmi imádsággal, vagy kathekizáló, illetve teljes istentiszteletet. Ez az előbbieken kívül a tárgyhoz szabott és az alkalom evangéliumi, valamint nemzeti igazságát hitvallásaink szellemében fejtegető igehirdetést is tartalmaz. A Zsinat felhatalmazza a Konventet, hogy egy füzetben adjon ki a felsorolt alkalmi istentiszteletek mindhárom alakjára egv-egy mintát s elrendeli, hogy ez a füzet az Istentiszteleti Rendtartás kiegészítő része legyen.« Ravasz püspök nagyérdekességü indokolást fűzött a szakaszhoz: — Az idén lesz — úgymond Ravasz László — 900 esztendeje annak, hogy meghalt István király. Ezt a napot a magyar nemzet különleges ünnepséggel üli meg. Szükséges, hogy ezt az ünnepélyes alkalmat használja fel a nemzet arra, hogy az István király emlékezetével kapcsolatos mélyebb meghasonlást a magyar nép leikéből eltávoztassa. Ezt azzal lehet elérni, ha először a törvényhozás István királynak és művének a magyar keresztyén államiság megalapításának emlékezetére olyan nemzeti ünnepet szentel, amelyben ez országnak minden hű magyar polgára vallásos meggyőződésének sérelme nélkül, résztvehet, sőt e nemzeti ünnepen hitvallásának törvényei szerint Isten színe előtt megállhat. Mi pedig, magyar reformátusok, akiknél ebben az országban törzsökösebb, igazabb, áldozatosabb magyarnak senki sem mondhatja magát, e nemzeti ünnepen templomba megyünk, Isten színe elé állunk és meghallgatjuk, hogy mit mond a Lélek a gyülekezetnek. Bizonyságot teszünk arról, hogy Isten csodálatosan vezette magyar népünket a Krisztus tanításának boldog ismeretére, a keresztyén államiság lelki közösségébe. Megváltjuk, hogy Isten ebben a nagy ajándékában az első magyar király személyét használta fel áldott eszközül, de a szerszámról a Teremtőre fordítva tekintetünket, e nagy királyért és kegyes hitvallóért egyedül a Szentháromság egy örök Istennek adunk dicséretet. — Ezt megtehettük volna — folytatta nagy csendben Ravasz püspök — Istentiszteleti Rendtartásunk 13. §-ának rendelkezése szerint úgy, ahogy más nagy alkalmakkor már igen sokszor megtettük. De miután azzal a történeti ténnyel állottunk szemben, hogy István királyt a római katholikus egyház mint a maga szentjét ünnepelte a szentnek és ereklyéinek kijáró tiszteletadással, református ember ilyen ünnepen részt nem vehetett, — sőt hathatósan kellett védekeznie a gondolat ellen is, hogy a nemzeti együvétartozás alapján ilyen ünnepen résztvenni hazafias kötelességünk volna... Mindezzel a magyar református nép lelkében erős érzések gyökereztek meg, úgy, hogy a nemzeti és felekezeti jelleg összezavarásának veszedelmét csak a Zsinat feltétlen tekintélyével és e magas helyről áradó tiszta világosság fényével lehet elhárítani. Ezért kell az Országos Zsinatnak oldani meg ezt a kérdést az előttünk fekvő javaslat elfogadása által. — Mindebből — hangsúlyozta Ravasz László — világosan latszik, hogy mi ünnepet senki »tiszteletére« nem rendelünk. Ha a törvényhozás István király emlékezetére nemzeti ünnepet rendel, ezt a körülményt ünnepélyes alkalomnak fogjuk tekinteni arra, hogy Istennek a magyar keresztyén államiság megalapításában és fenntartásában mutatkozó hatalmas tényeiről megemlékezzünk. Ezáltal kifejezésre juttatjuk azt, hogy mi az ezeréves magyar történelem jogosult örökösei vagyunk, nemzeti történelmünknek első dicsőséges ötszáz esztendejéről lemondani nem vagyunk hajlandók — azon a címen, hogy a második, félezeresztendő vallásos világossága előtt az első félezeresztendő sok tanítása és szokása elvetendőnek tűnt fel. Ahogy a miénk az apostolok, az őskeresztyén mártírok és szentek serege, ahogy a miénk Augustinus és a középkor sok más nagy hitvallója, úgy a mi jogos örökrészünk történelmünk első felének minden nagy személye és áldott ténye, amelyben keresztyénségünk és magyarságunk elszakíthatatlan egysége kifejezésre Földmives ifjak ötödik téli tábora Csurgón. 1937 december 27—1938 január 1-ig. M E G~H I V Ó. Nagytiszteletü Lelkipásztor Ür! Tekintetes Presbitérium! Református Ifjúság! Elsősorban a ’Belsősomogyi Egyházmegye, de egész Dunántúl református ifjúsági munkájának ügyét fogja szolgálni az a vezetőképző téli tábor, melyet Isten segítségével a kies fekvésű Csurgón a református gimnáziumban és annak internátusában rendezünk a karácsonyi diákszünetben. Szükség van erre a tanfolyamra, mert apokaliptikus időket élünk. A különféle világnézetek és életfelfogások vezérei szervezetten küzdenek céljaik eléréséért s mindent megtesznek, hogy az ifjúságot a maguk táborába gyűjtsék. Krisztus evagéliumán fundált református keresztyén egyházunknak édesanyai kötelessége, hogy védő karjai közé vegye és az élet eledelével táplálja, öntudatos, nyiltszemű, imádkozva dolgozó, bátor hitvalló és hittartó református keresztyén, magyar hősökké nevelje fiait, az eddiginél még fokozottabb mértékben. Ennek a célnak nem elégséges, de szükséges feltétele az is, hogy az ifjúsági munkának az ifjak között is legyenek felelősséggel és tenni akarással telített, képzett vezetői. Ugyanis igen sok helyen azért nem tud megindulni vagy előhaladni a református ifjúsági munka, mert különböző okok miatt nincs vezető. Ezen a hiányon szeretne segíteni ez a téli tábor, amikor a lelkipásztorok, tanítók mellé segítő vezetőket akar nevelni, magukból az ifjakból, akik igen sokat tehetnek társaik között az ügy érdekében. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy azok az ifjak, akik egy-egy ilyen téli táboron részt vettek, igen áldásos működést fejtettek ki hazamenetelük után községükben. A Belsősomogyi Református Egyházmegye, amint azt Esperes Urunk a Dunántúli Prot. Lap 49-ik számában megjelent körlevele 3. pontjában közölte is, — volt szives e nagy ügy elősegítésére a diákszünetben rendelkezésre bocsátani a csurgói gimnázium és internátus helyiségeit, valamint konviktusát s ide hivjuk földműves ifjainkat »csurgói diáknak«. Különösen azokról a helyekről, ahol még nincs ifjúsági munka, most akarnak indulni, vagy erősítésre van szükség. Jöjjünk áldozatok árán is! Ha kell, az ottani egyesület vagy az egyházközség áldozata árán is. Bizonyos, hogy nem marad a táboron való részvétel eredmény nélkül. Vagyunk hittestvéri üdvözlettel: Csurgó—Budapest, 1937 december 9-én Bükky Zsigmond Dobos Károly egyházmegyei ifjúsági gazda. konventi ifj. lelkész.
